Irodalom kategória
49
éve
280
éve
1746 – Megszületett gróf Benyovszky Móric magyar és lengyel főnemes, utazó, kalandor, emlékíró.
Teljes nevén: benyói és urbanói gróf Benyovszky Máté Móric Mihály Ferenc vagy Móric Ágoston. Apja Benyovszky Sámuel, lovassági tábornok a császári hadseregnél, édesanyja báró Révay Róza. Több mutatása
163
éve
148
éve
129
éve
1897 – Megszületett Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
Tamási Áron a gyulafehérvári püspökség levéltárában őrzött anyakönyv (és több hivatalos dokumentum, valamint a halotti anyakönyvi kivonat szerint) 1897. szeptember 19-én, a község plébániájának bejegyzésében (és más hivatalos anyagokban) 20-án született Farkaslakán, a Nagy utca felső részében. Első novellája 1922-ben jelent meg. 1923 és 1926 közöttaz Egyesült Államokban élt, írásait folyamatosan hazaküldte. 1925-ben jelent meg első novelláskötete (Lélekindulás). Hazatérése után Kolozsváron telepedett le, s az erdélyi magyar irodalmi és szellemi élet vezető alakja lett. Az Újság és az Ellenzék munkatársa volt, előadáskörutakat szervezett, többször szerepelt Magyarországon. 1933-tól a Brassói Lapokban külön rovata volt (Tiszta beszéd). 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja volt. 1935 után politikai nézetei radikalizálódtak, felfogása a népi írókéhoz került közel. Budapest ostromát Bajor Gizi házában vészelte át. 1945-től 1947-ig országgyűlési képviselő volt. 1949-1953-ig kiszorították az irodalmi életből, később újra megjelenhettek cikkei, elbeszélései. Legnagyobb írói sikerét az Ábel - trilógiával aratta. Írásaiban főként a székely falvak világát, az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Tehetsége és fantáziája játszi könnyedséggel olvasztotta egybe a tragédiát és komédiát, a misztikumot és a falu józan realizmusát. Regények mellett színpadi műveket is írt, amelyek közül kiemelkedik az Énekes madár című darabja. Több mutatása
78
éve
1948 – Megszületett George R. R. Martin amerikai író, forgatókönyvíró, a Trónok harca írója.
Teljes nevén: George Raymond Richard Martin. Leginkább fantasy, horror, és science fiction műfajban alkot. 1996-ban jelent meg A Jég és Tűz dala című, igen terjedelmes sorozatának első kötete, a Trónok harca. A sorozat egyöntetűen pozitív fogadtatásra lelt az olvasók, kritikusok, kiadók és más szerzők részéről. A ciklus negyedik kötete, a Varjak lakomája első helyezést ért el a New York Times és a Wall Street Journal könyveladási listáján is. A sorozat megfilmesítési jogait az HBO szerezte meg, és 2007-ben bejelentették, hogy tévésorozatot forgatnak belőle. Több mutatása
129
éve
1897 – Megszületett Arturo Barea spanyol író (Egy lázadó kovácsolódása).
Barea a polgárháborúban a köztársaságiak sajtótudósítója volt. 1938-ban jelent meg első novellás kötete. Még ebben az évben - politikai és egészségi okok miatt - Franciaországba, majd Angliába költözött. Művei felesége fordításában először angolul jelentek meg. Fő műve az Egylázadó kovácsolódása című regénytrilógia, amely egyes országokban Hemingway Akiért a harang szól címűregényének népszerűségével vetekedett. Több mutatása
124
éve
1902 – Megszületett Stevie Smith angol költőnő.
Műveiben egy eredeti, képzeletbeli személyiséget juttatott kifejezésre, a vidám szellemességet összekötötte a mindent átaható őszinteséggel és az érzelmek hiányával. Több mutatása
75
éve
1951 – Megszületett Javier Marías spanyol író (A szívem fehér), műfordító, publicista.
További ismertebb művei: Beleszerelmesedések, Holnap a csatában gondolj rám
38
éve