Irodalom kategória
158
éve
92
éve
1934 – Megszületett Sonia Sanchez amerikai költő, drámairó, pedagógus, aki fekete aktivistaként ismert.
1969-ben jelent meg "Homecoming" címmel verseinek első kötete. Tanított a Rutgers, az Amherst és a Temple Egyetemen.
78
éve
1948 – Meghalt Bíró Lajos író, újságíró, politikus (Szegények országa).
Bíró Lajos Ady pályatársa, költői nagyságának egyik felismerője és hirdetője volt. Publicisztikája és irodalmi munkássága a magyar polgári radikális irodalom kiemelkedő képviselőjévé avatta. Dolgozott Az Újság vezécikkírójaként, majd rövig ideig főszerkesztőjeként is. A Károlyi - kormány idején külügyi államtitkár, majd a tanácsköztársaság idején az írói szakszervezet elnöke volt. 1919 után emigrált, Londonban telepedett le. Az emigrációban sikeres forgatókönyveket írt, 1932-ben Korda Sándorral megalapította a "London Film Production"-t. Pályája első felének legmaradandóbb alkotása a Szegények országa című novellája, s az ebből írt Sárga liliom című drámája. Többi művét is időről időre felújítják. Regényei terjedelmesebb novellákra emlékeztetnek. Több mutatása
39
éve
1987 – Meghalt Garai Gábor, Kossuth-díjas költő, író, műfordító, kritikus.
Eredeti neve: virtsológi Rupprecht Gábor.
91
éve
53
éve
1973 – Megszületett Dragomán György, József Attila-díjas író (A fehér király, Máglya), műfordító.
Felesége Szabó T. Anna író, műfordító.
229
éve
1797 – Meghalt Mary Wollstonecraft angol írónő, a női egyenjogúság szószólója.
Gyermekágyi lázban halt meg. Lánya Mary Wollstonecraft Godwin, később Mary Shelley néven vált anyjánál ismertebb íróvá, amikor kitalálta Frankenstein alakját. Rövid pályafutása alatt írt regényeket, értekezéseket, egy utazási elbeszélést, a nagy francia forradalom történetét, egy viselkedéskönyvet, és egy gyerekkönyvet. Több mutatása
205
éve
1821 – Megszületett Jules Champfleury (Jules Francois Félix Fleury-Husson) francia író, kritikus.
A vidéki polgári életet ábrázoló regényeivel és a realizmusról szóló cikkeivel elősegítette a kritikai realizmuskialakulását. Egyik jelentős eszköze az adatgyűjtés, a tények " fotografikus vizsgálata". Mű- és zenekritikusként is dolgozott, népművészettel és pantomimmal is foglalkozott. 1872-től a sevres-i múzeum igazgatója volt, mint műgyűjtő is híres volt. (Meghalt 1889.12.05) Több mutatása
160
éve
1866 – Megszületett Georgia Douglas Johnson amerikai költő, a "Harlem Reneszánsz" egyik legkiemelkedőbb női poétája.
Verseinek három kötetét jelentette meg, például a "The Heart of a Woman"-t 1918-ban.
49
éve