Kornél névnapja

Szeptember 13.

A magyar dal napja

Szeptember második vasárnapja. A magyar dal napját először a Sziget fesztivál minusz egyedik napján tartották. Az erre a napra szervezett rendezvényeken a pop- és rockzene mellett dzsessz-, népzenei, színházi, gyerek- és komolyzenei műsorok is megtalálhatók a programban. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep Zene Magyar

30 éve

1996 – Meghalt Tupac Amaru Shakur rapper, zenész.

Művésznevén: 2Pac, Makaveli, Pac. A filmszerepekben is látható, sokoldalú művész, a legtöbb lemezt eladó hip-hop énekes. 1996. szeptember 7-én, egy Mike Tyson – Bruce Seldon bokszmérkőzésen vesz részt Las Vegas-ban. Utána egy piros lámpánál, a Flamingo és Koval utca kereszteződésénél, egy fehér Cadillac gurul melléjük, négy utassal. Tüzet nyitnak rájuk, Tupac három-négy komolyabb golyót kap. Egyet a mellkasába és egyet az alkarjába, annak ellenére, hogy megpróbál a hátsó ülésekhez menekülni. Egy golyó pedig a fejét érte. Hét napig kómában fekszik, miközben rajongók ezrei imádkoznak érte a kórház területén. 1996. szeptember 13-án, pénteken, 16:03-kor meghal. Több mutatása

Teljes esemény 1

Meghalt Zene

1945 éve

81 – Meghalt Titus császár, a Flavius-dinasztia szeretett, megbecsült uralkodója.

Titus apjának, Vespasianus római császárnak, a Flavius-dinasztia megalapítójának utódjaként 79-től uralkodott. 70 szeptemberében leverte a zsidók felkelését a júdeai római uralom ellen, elfoglalta és lerombolta Jeruzsálemet. A zsidók inkább isten segítségében bíztak, mint a Heródes által épített erős városfalakban. Titus felégettette a kapukat, felgyújtatta a templomot, ahol a nép gyülekezett. A lakosság nagy része életét vesztette, sokan fogolyként Rómába kerültek, a túlélők elmenekültek. Ezzel befejeződött a 66 óta tartó "zsidó háború". Titus császár csak két évig uralkodott, de megfontolt politikai döntései miatt nagy szeretet övezte. Halála után fivére, Domitianus követte a trónon. A Flavius-dinasztia uralkodása 69-96, Vespasianus (69-79) és fiai: Titus (79-81) és Domitianus (81-96) idején jelentős építkezések voltak Rómában. 80-ban Titus császár nyolc évi építés után befejeztette a Colosseumot és ünnepi játékokkal nyitotta meg, megépíttette a Titus termákat. Titus halála után a senatus és a nép márvány diadalívet állíttatott tiszteletére és dicsőségére Jeruzsálem elfoglalásáért. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

153 éve

1873 – A párizsi Folies Bergère mulatót átnevezték, mert régebbi neve véletlenül megegyezett egy nemesemberével.

Az 1869-ben Folies Trévise néven megnyílt szórakozóhely eredetileg operaháznak épült, étkezéssel egybekötött operettekkel, vígoperával, népszerű dalokkal, és tornával várták a közönséget. A francia „folies” szó szabadtéri szórakozóhelyet jelöl, A Trévise szó egy közeli utca nevéből jött. Azonban Duc de Trévise nemesember nem akarta, hogy a neve egy erkölcstelen táncteremmel legyen kapcsolatba hozva, így 1873-ban átkeresztelték Folies Bergère-re, egy másik, közeli utca után (rue Bergère).1886-ban a közönség igényeit figyelembevéve alkotta meg a hely vezetősége a fantasztikus kosztümökbe öltözött hölgyek szereplésével előadott színpadi revüműsort, ami hatalmas siker lett. Az 1890-es évektől egyre inkább szerepeltek a műsorban sztriptíz részletek és közel meztelen táncosnők. A táncosokon kívül 200 fő dolgozott a revük során, ahol 40 díszletet és nagyjából 1000 kosztümöt használtak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Zene

132 éve

1894 – Meghalt Alexis Emmanuel Chabrier francia zeneszerző és zongoraművész.

Két zenekari művéről ismert (España és Joyeuse marche), írt operákat (L'étoile – A csillag), dalokat és zongoraműveket is.Neves zeneszerzők ismerték el munkáit, pl Debussy, Ravel, Richard Strauss, Satie, Schmitt, Sztravinszkij, illetve a Francia hatok csoportosulás tagjai. Sztravinszkij utal az España-ra a Petruska című balettjében, Ravel pedig arról ír, hogy a Le Roi malgré Lui kezdő ütemei új irányt szabtak a harmonizálásnak francia földön. Francis Poulenc megírta a komponista életrajzát, és Richard Strauss vezényelte Chabrier befejezetlen operájának, a Briséïs-nek az első színpadi előadását.Chabrier korának vezető íróival és festőivel is kapcsolatokat ápolt. Különösen jó barátja volt Claude Monet és Édouard Manet, és már akkor impresszionista képeket kezdett gyűjteni, amikor még ez a művészeti irányzat nem vált divattá. Magángyűjteményének több darabja ma a világ vezető múzeumaiban látható. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene

127 éve

1899 – Először halt meg amerikai ember autóbalesetben.

Henry Bliss volt az első gyalogos, akit autó gázolt halálra Észak Amerikában. A manhattani ingatlanügynök éppen lelépett a járdáról a Nyugati 74. utcában a Central Park Westnél, amikor egy arra haladó autó elütötte. Öntudatlanul esett össze, koponya és a mellkas sérüléseket szenvedett. A következő nap reggelén halt meg. Az autó az akkoriban elterjedtebb elektromos meghajtású jármű volt. A vezetőjét emberölés vádjával letartóztatták. A vádat később ejtették, azzal az indokkal, hogy Bliss halála nem volt szándékos. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt

85 éve

1941 – Megszületett Oscar Arias Sánchez Nobel-békedíjas costa ricai politikus, államfő.

Sanchez 1969-1972-ig a Costa Rica - i Egyetem Politikatudomány Karának professzora, 1970-1972 között a köztársasági elnök pénzügyi tanácsadója, 1972-1977-ben nemzettervezési és gazdaságpolitikai miniszter, 1975-ben a Nemzeti Felszabadulás Pártjának nemzetközi titkára majd 1983-bar főtitkára volt. 1986-1990 között az ország köztársasági elnöke volt. A Nobel - békedíjat 1987-ben kapta Közép-Amerika békéjéért kifejtett munkásságáért. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem

65 éve

1961 – Az Elnöki Tanács ismét Kádár Jánost, az MSZMP KB főtitkárát nevezte ki miniszterelnökké.

Felmentéséig, 1965.06.25-ig töltötte be már másodszor ezt a tisztséget. Eredeti nevén: Csermanek János Édesanyja, Csermanek Borbála után kapta a nevét, édesapjáról nem tudunk. 1929-ben a polgári iskola elvégzése után, írógépműszerészként szabadult fel Budapesten. Tagja lett a vasas szakszervezet ifjúsági csoportjának, 1930. szeptemberében belépett a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségébe (KIMSZ) és a Kommunista Pártba (KMP), majd novemberben letartóztatták, bizonyítékok hiányában szabadon engedték, de rendőri felügyelet alatt állt. 1932-ben bekerült a KIMSZ Északi Kerületi Bizottságába, 1933-ban a Titkárságába, majd ismét letartóztatták és 2 évi fegyházbüntetésre ítélték. A szegedi Csillagbörtönben töltötte büntetésének második felét, itt ismerkedett meg Rákosi Mátyással. Miután kiszabadult, pártutasítása 1935-ben belépett az MSZDP Budapest VI. kerületi szervezetébe, 1940-ben a végrehajtó bizottság tagja és az ifjúsági csoport vezetője lett. 1941 tavaszán bekerült a KMP Budapesti Területi Bizottságába, 1942. májusában megválasztották az újjászervezett párt Központi Bizottságának (KB) tagjává, decemberben a KB Titkárság tagja, majd vezető titkára lett. 1943. júniusában, a Komintern megszüntetése után feloszlatta a KMP-t és helyette megszervezte a Békepártot. 1944. márciusában, a német megszállás után vezető szerepet játszott a Magyar Front katonai bizottságának megalakításában. Miközben áprilisban pártutasításra Jugoszláviába indult, ismét letartóztatták a határon mint katonaszökevényt. Nem tudták megállapítani a személyazonosságát, így szökési kísérletért csak 2 évi börtönbüntetést kapott. 1944. novemberében Németországba akarták szállítani, de sikerült megszöknie. Visszatért Budapestre, bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, 1945. januárjában Gerő Ernőtől átvette a KB vezető titkárának tisztségét, majd Budapest helyettes rendőrkapitánya lett. Áprilisban a Központi Vezetőség (KV) Titkárságának tagjává választották, megbízták a káderosztály vezetésével, valamint a Budapesti Területi Bizottság titkára lett, bekerült a Politikai Bizottságba (PB) és a KV Titkárságába is. 1947-ben nemzetgyűlési képviselővé választották, 1948. augusztusáig a pártbizottság élén állt, kinevezték belügyminiszterré, de továbbra is a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) KV Titkárságának tagja maradt. 1950. májusában az MDP Szervező Bizottságának tagja és a KV párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője lett, júniusban saját kérésére mentették fel belügyminiszteri tisztségéből. 1951. áprilisában letartóztatták és kizárták minden párttestületből, 1952.12.26-án életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság. 1954. júliusában szabadon engedték, az MDP Budapest XIII. kerületi, majd a Pest megyei Bizottságának első titkárává nevezték ki, 1956-ban a pártellenzék egyik meghatározó személyiségévé vált. Ismét bekerült a PB-be, valamint a KV titkára lett. 1956.10.25-én a párt első titkárává, 28-án a KV Elnökségének elnökévé választották. Nagy Imre kormányának államminisztereként látszólag azonosult a forradalommal. Október 30-án az újonnan megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Intéző Bizottságának tagja lett. November 2-án Moszkvába vitték, ahol több kommunista ország és a KP vezetői a magyarországi helyzetről tárgyaltak. November 4-én az ország élére állították, Szolnokon megalakította a "forradalmi munkás-paraszt kormány"-t. A forradalom leverése után kezdetét vette a megtorlás és a forradalom eredményeinek felszámolása. Az új rendszer ellen az egész társadalmat átható ellenállás bontakozott ki, a tüntetésekre és sztrájkokra az új hatalom sortüzekkel válaszolt, bevetette az újonnan szervezett munkásőrséget, bevezették a rögtönbíráskodást, tömeges perek kezdődtek. Egyidejűleg bevezettek "népszerűségszerző" intézkedéseket is: a gyermektelenségi adót eltörölték, a húsvét hétfőt, a karácsony mindkét napját munkaszüneti nappá nyilvánították, stb. Kádár János az 1956-os forradalom leverése óta folyamatosan az MSZMP vezetője, 1956-tól 1958-ig a kormány elnöke, 1961 és 1965 között a minisztertanács elnöke volt. Más keleti tömbhöz tartozó államokkal összehasonlítva, némi belpolitikai szabadságra tett szert az ország, fellazult nemzetközi elszigeteltsége. Visszalépésének oka a Mihail Gorbacsov-féle reformpolitika elutasítása volt. 1988.05.23-án váltották le a pártelnöki posztról, helyét Grósz Károly miniszterelnök vette át. Kádár évtizedekig Magyarország politikájának meghatározó egyénisége és irányítója volt. Nagy Imre legfelsőbb bírósági rehabilitásának napján hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

16 éve

2010 – Meghalt Szenes Iván író, dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző (Nemcsak a húszéveseké a világ).

Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt. Legismertebb slágerei: Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Próbálj meg lazítani, Minden asszony életében, Nemcsak a húsz éveseké a világ, Isten véled édes Piroskám, Úgy szeretném meghálálni, Kislány a zongoránál, Minek él az olyan, Tölcsért csinálok a kezemből, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Hosszú az a nap.Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Kabarék szerkesztője, menedzsere. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Irodalom Zene Magyar

7 éve

2019 – Meghalt Konrád György, Kossuth-díjas író, esszéíró, szociológus, akinek művei világszerte ismertek.

Debrecenben született. 1991-ben Frankfurtban megkapta a kulturális életben elérhető legnagyobb elismerések egyikét, a Német Könyvkereskedők Béke-díját. Pályafutását 1956-ban az "Életképek" szerkesztőjeként kezdte, majd 1957. és 1959. között állástalan volt. 1959-től dolgozott ifjúságvédelmi felügyelőként, közben a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztőjeként, városszociológusként (ekkor írta Szelényi Ivánnal az "Új lakótelepek szociológiai problémái" című művét), 1973-tól szabadfoglalkozású volt. 1988-ig megtiltották műveinek publikálását. 1987-től 1988-ig világirodalmat tanított a Colorado College-ban, 1989-től a "Magyar Napló" állandó munkatársa, a Megbékélés Alapítvány kuratóriumának elnöke, 1990. óta a Nemzetközi PEN Club elnöke, az antwerpeni Instelling Egyetem díszdoktora. 1983-ban Herder-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat kapott. Fő művei: "A látogató", "A városalapító", "Az autonómia kísértése", "A cinkos", "Antipolitika", "Kerti mulatság" (regények), "Európa köldökén" (esszék). Művei többek között angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar

4 éve

2022 – Meghalt Jean-Luc Godard francia filmrendező (Alphaville, a titokzatos város, Kifulladásig).

Pályafutását 1949-ben újságíróként és filmkritikusként kezdte. 1954-től volt amatőrfilmes Svájcban, a "Cahiers du Cinema" és az "Arts" munkatársa, dolgozott rövidfilm-, majd játékfilmrendezőként. 1962-ben megalapította a Rogopag Filmvállalatot Roberto Rossellinivel, Ugo Gregorettivel és Pier Paolo Pasolinival. 1964 óta a Film Jean-Luc Godards cég és az Annouschka Film tulajdonosa, alapító tagja a baloldali Dziga Vertov filmcsoportnak is. 1974-ben Anne-Marie Mi?vle-lel létrehozta a "Sonimage Film" film, tv, videó és audiovizuális társaságot. Kapott Jean Vigo- és Pasinetti-díjat, a velencei filmfesztivál zsűrijének különdíját és a legjobb rendezés díját a nyugat-berlini filmfesztiválon. Filmjeiből: Kifulladásig, Egy férjes asszony, A kínai lány, Szenvedély, Detektív, Új hullám. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média