Irodalom kategória
40
éve
37
éve
1989 – Meghalt Thury Zsuzsa író, újságíró (A francia kislány, Tűzpiros üveggömb).
Thury Zoltán lánya, Thury Lajos húga, Sándor Kálmán író felesége.
182
éve
1844 – Megszületett Friedrich Wilhelm Nietzsche német idealista filozófus.
1869-ben a Bázeli egyetem klasszika - filológia professzora lett. Az 1870-71-es porosz - francia háborúban önkéntes betegápoló volt. Szembántalmai miatt 1879-ben nyugdíjba ment, ettől kezdve Svájcban és Felső-olaszországban élt. Korábbi neurózisai után 1889-ben Torinóban kitört rajta az elmebaj, a bázeli, majd a jénai klinikán ápolták. Utolsó évtizedét teljes szellemi sötétségben élte le. Az ún. életfilozófia jelentős képviselője volt, tagadta a haladás elméletét, s a "minden dologi örök visszatérésé"-nek mítoszát állította vele szembe. Úgy vélte, hogy a kultúrát a nem anyagi természetű "életerő" irányítja. Első jelentős írása, A tragédia eredete 1872-ben jelent meg. Korszerűtlen elmélkedések című művében kifejtette, hogy a kultúra feladata nem a tömegek művelése, hanem a géniusz életrehívása. Ebben a művében vezette be a kulturfiliszter fogalmát is, így jellemezve az átlagember, aki a köznapi lét idilljében érzi jól magát. Aforizmák című könyvében azt nevezte szabad szellemnek, aki másként gondolkodik, mint amire származása és státusza rendelné. Érvelése főleg a kereszténység ellen irányult, lerombolta a valláserkölcs alappilléreit. Nevezetes jelszava: "Isten meghalt" - főleg Wagnernek szólt, aki túllépve a Niebelung germán hőskultuszán, megírta a Parsifal szeretetmítoszát. Nietzsche szemlélete szerint az ember csakmagában találhatja meg az értékeket. Veszélyes tanítása, hogy az emberi lét lényege a hatalom akarása. Így a többre méltó egyre magasabbra fejleszti magát, míg felsőbbrendű ember, "Übermensch" nem lesz. Ez az eszmerendszer minden korábbi értéket tagad, s a nácizmus világnézeti alapja lett. Tanításait írók, filozófusok és művészek százai követték. Több mutatása
145
éve
106
éve
212
éve
1814 – Megszületett Mihail Lermontov orosz költő, drámaíró (A Démon).
Születése a júliánus naptár szerint október 3. Oroszul: Михаил Юрьевич Лермонтов Puskin mellett az orosz romantika kiemelkedő alakja.
196
éve
1830 – Megszületett Helen Hunt Jackson amerikai regényíró, költő, esszéista, aki a bennszülött amerikaiak jogaiért küzdött.
1884-ben jelent meg "Ramona" című írása.
122
éve
1904 – Megnyílt a Fővárosi Könyvtár.
A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén nyílt meg a könyvtár.
107
éve
1919 – Megszületett Asztalos Sándor költő, zenekritikus, esztéta.
Asztalos a Magyar Nemzet kulturális rovatának vezetője volt, emellett pedig a Muzsika c. lap főszerkesztője is. Ismertek és elismertek még a zenészekről írt életrajzai. Több mutatása
36
éve