Irodalom kategória
138
éve
101
éve
1925 – Megszületett Nagy László, Kossuth-díjas költő, műfordító (Ki viszi át a szerelmet).
Szécsi Margit férje. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. Pályája kezdetén F. Nagy László néven írt.
210
éve
1816 – Megszületett Joseph Arthur Gobineau francia író, a fajelmélet híve.
A Párizs melletti Ville-d'Avray-ban született. Fő művei: "Értekezés az emberi fajok egyenlőtlenségéről", "A reneszánsz". Egész Európában elterjedt a modern antiszemitizmus Wilhelm Marr német politikus nyomán, aki túllépve a korábbi vallási előítéleteken, megalkotta az antiszemitizmus fogalmát és létrehozta az Antiszemita Ligát. Az elméleti igazolással foglalkozott Gobineau is, aki értekezéseiben kifejtette, hogy az "árja" társadalmak csak úgy tudják megtartani kulturális fölényüket, amíg a zsidók, az afrikaiak és ázsiaiak befolyásától távol maradnak. Véleménye szerint a fajok keveredésével a népek és nemzetek elveszítik életképességüket és alkotóképességüket, így az erkölcsi hanyatlás és a korrupció útjára lépnek. Több mutatása
175
éve
1851 – Meghalt Egressy Béni zeneszerző, szövegíró, színész, a Szózat megzenésítője.
Ő szerezte a Szózat zenéjét, valamint ő írta Erkel Ferenc Bánk Bán és Hunyadi László című operáinak szövegét.
3
éve
2023 – Meghalt Lator László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, esztéta, műfordító, irodalomtörténész.
A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
137
éve
292
éve
1734 – Megszületett Csapó József orvos, botanikus, az egyik első magyar nyelvű gyermekgyógyászati szakkönyv írója.
Könyvének címe Kisgyermekek ispitálja, a könyv 1771-ben, Nagykárolyban jelent meg. Más munkái: Új füves és virágos magyar kert, Orvosi Könyvet betegeskedő, szegény sorsú emberek számára.Csapó orvostársának, Weszprémi Istvánnak (1723-1799) már korábban, 1760-ban, Kolozsváron megjelent "A kisded gyermekeknek nevelésekről való rövid oktatás" című, magyar nyelvű gyermekgyógyászati munka. Több mutatása
215
éve
1811 – Megszületett William Makepeace Thackeray, angol viktoriánus regényíró, aki a "sznob" szót a mai értelmében elterjesztette (A hiúság vására).
A világirodalom egyik legjelentősebb írója. Angol regényíró a 19. századból. A maga korában roppant népszerű művei a kapitalizmus életformájának, erkölcseinek kegyetlen szatírái. Legjelentősebb művének, a Hiúság vásárának hősnője, Rebecca (Becky) Sharp, az egyik legvonzóbb szélhámos valamennyi irodalmi hős közül.A sznob kifejezés mai értelme tőle származik. Olyan emberre utal, aki felnéz a gazdagokra vagy előkelőkre, és lenézi azokat, akiket nála alacsonyabb rangúnak érez. Több mutatása
101
éve
94
éve