Ma Mária névnapja van

Irodalom kategória

199 éve

1827 – Megszületett Vajda János költő, publicista, az első szimbolista (Húsz év múlva, A vaáli erdőben).

Pesten született. Ady Endre "szent elődjé"-nek tekintette. A Pest megyei Vál községben nőtt fel, ahol édesapja uradalmi erdész volt. 1839-1843. között a székesfehérvári cisztercita gimnáziumba járt, majd Pesten tanult, de egyetemet nem végzett. Első verse 1844-ben jelent meg az "Életképek"-ben. 1845-ben - Petőfi Sándorhoz hasonlóan -vándorszínésznek állt, 1846-tól egy évig József főherceg alcsúti mintauradalmában gazdatiszti gyakornokként dolgozott. 1847-ben Pesten a Gazdasági Egyesületben lett hivatalnok. Ekkor már rendszeresen megjelentek versei az "Életképek"-ben és a "Pesti Divatlap"-ban. Petőfi baráti köréhez csatlakozott, korai versein még Petőfi népiességének és romantikájának hatása érződik. 1848-ban katonának jelentkezett, a szabadságharc bukása után a császári hadseregbe sorozták közlegénynek. Miután hazatért, 1850-től Kiskunhalason és Budán dolgozott a földbecslő hivatalban. Reménytelenül szerelmes lett házigazdája lányába, Kratochwill Georginába, aki azonban tudomást sem vett róla. Ez a szerelem ihlette a Gina-verseket. 1855-től újságíróként dolgozott, a "Nővilág", a "Csatár", majd a "Magyar Sajtó" szerkesztője volt. Elsősorban a polgári haladást képviselte publicisztikájában, 1861-ben álnév alatt adott ki röpiratokat, amelyben sürgette a polgári átalakulást, és ennek érdekében támogatta az Ausztriával való mielőbbi kiegyezést. Nézeteiért a 48-as elvek árulójának kiáltották ki, és kiközösítették. El kellett hagynia az országot, pártfogói csak egy jelentéktelen állást tudtak neki szerezni a bécsi kancelláriai sajtóirodán. 1866-ban tért vissza Pestre, 1867-ben a Kossuth-párti "Magyar Újság"-nál, 1868-ban a "Nép Zászlója" című hetilapnál dolgozott. 1870-től haláláig a Kisfaludi Társaság munkatársa volt. A "Vasárnapi Újság"-ban és annak melléklapjában a "Politikai Újdonságok"-ban jelentek meg írásai. Nemcsak nézeteit, de költészetét is elutasította a Gyulai Pál vezette "hivatalos irodalom", így szegényen és magányosan élt. A 1870-es években egyre inkább a gondolati-filozófiai költészet került az érdekelődése középpontjába. Az 1882-ben írt "Az üstökös" című versében az üstökös a magány, az elszigeteltség többértelmű szimbóluma. 1888-ban írta egyik legjelentősebb alkotását, a "Nádas a tavon" című verset. A 1880-as évektől sokat betegeskedett. 1896-ban Palágyi Menyhért "Jelenkor" című lapjának főmunkatársa volt. Vajda Jánost líratörténetünk úgy tartja számon, mint "az Arany János és Ady Endre közötti átmenet nagyságát; ez a köztesség határozta meg értékelését és utóéletét, hiszen senki nem tagadja jelentőségét, de minden elemző az Adyt megelőlegezőt, sőt az első szimbolistát látja benne". Több mutatása

Teljes esemény 0

1827. 05. 07. Született Történelem Irodalom Magyar

165 éve

1861 – Megszületett Rabindranath Tagore, Nobel-díjas hindu író, költő, aki Balatonfüreden gyógyult.

Európai körútja alkalmával Bécsben megbetegedett. Korányi Sándor orvos személyesen kísérte Balatonfüredre. 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, ahol visszanyerte egészségét és gyógyultan távozott. Ennek emlékére fát ültetett a parkban. Balatonfüreden a Tagore sétány őrzi emlékét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1861. 05. 07. Született Irodalom

86 éve

1940 – Megszületett Angela Carter angol írónő.

Tanulmányait a Bristol Egyetemen végezte, majd a Sheffieldi Egyetem irodalmi alkotói ösztöndíjasa volt. 1980-81-ben a Brown Egyetem vendégprofesszora, 1984-ben az ausztráliai Adelaide-i Egyetem támogatott írója, 1985-ben az austini Texasi Egyetem vendégprofesszora volt. 1967-ben John Llewellyn-, 1968-ban Somerset Maugham-díjat kapott. 1979-ben elnyerte a Cheltenhami Irodalmi Fesztivál díját. Műveiből: "Shadow Dance", "Heroes and Villains", "The Infernal Desire Machine of Dr. Hoffman", "The Passion of New Eve", "The Sadeian Woman: An Exercise in Cultural History", "Nothing Sacred" (válogatott publicisztikák), "Black Venus", "Wayward Girls and Wicked Women". 1979-ben írta a "The Bloody Chamber, and Other Stories" című művét, 1984-ben a "The Company of Wolves" című film forgatókönyvét saját novellái alapján. Több mutatása

Teljes esemény 0

1940. 05. 07. Született Film/Média Irodalom

112 éve

1914 – Megszületett Romain Gary, litvániai zsidó származású francia regényíró, filmrendező, második világháborús pilóta, fordító, diplomata.

Eredeti neve: születési neve: Roman Kacew. Az egyetlen író, akinek a Goncourt-díjat kétszer is odaítélték - ezt a francia irodalmi kitüntetést egy író csak egyszer kaphatja meg. Garyt 1956-ban a Les racines du ciel-ért tüntették ki, majd 1975-ben ismét; ezúttal az Émile Ajar álnéven publikált Előttem az élet-ért (La vie devant soi). A Goncourt-akadémia az álnév mögötti író személyét nem ismerve ítélte meg a díjat. Több mutatása

Teljes esemény 0

1914. 05. 08. Született Film/Média Irodalom