Irodalom kategória
224
éve
195
éve
1831 – Megszületett P. Szathmáry Károly író, tanár.
Részt vett az 1848-1849. évi forradalomban és szabadságharcban. 1869-ben országgyűlési képviselővé választották. Több fővárosi lap, köztük A Hon munkatársa, majd az Országgyűlési Napló szerkesztője volt. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagjává választotta. Megalapította az Országos Kisdedóvó Egyesületet, amelynek elnöke is lett. Számos törvényjavaslatot készített a kisdedóvás érdekében. A beszély elmélete című esztétikai munkája a Kisfaludy Társaság pályázatán első díjat nyert. Regényei tárgyát többnyire a történelemből, nevezetesen az erdélyi fejedelmek korából vette, a történelemnek ezt az időszakát ő népszerűsítette leginkább. Több mutatása
131
éve
1895 – Megszületett Robert Graves angol költő, regényíró, kritikus, tudós, műfordító, aki díjat alapított magyar versek elismerésére.
Az általa alapított Robert Graves-díjjal hatott a magyar irodalomra. 1968-ban látogatot Magyarországra, honoráriumát azonban az akkori rendszer működése miatt nem vihette külföldre, itt kellett elköltenie. Az összegből Vajda Miklós javaslatára díjat alapított, amelyet minden évben az év legszebb magyar verséért osztottak ki. A díj első kuratóriumát Vas István, Nemes Nagy Ágnes, Devecseri Gábor alkotta. Több mutatása
117
éve
1909 – Megszületett Károlyi Amy költő, műfordító, Weöres Sándor felesége.
Eredeti neve: Károlyi Mária
77
éve
126
éve
1900 – Megszületett Zelda Fitzgerald amerikai írónő, Francis Scott Fitzgerald író felesége.
1932-ben írta a "Save Me the Waltz" című művét.
109
éve
1917 – Meghalt Mai Manó császári és királyi udvari fényképészmester, szakíró.
Eredeti nevén: May Emánuel
43
éve
1983 – Megszületett Simon Haisell angol író, aki több tízezer fős könyvklubbot vezet. Célja a lassú és figyelmes olvasás népszerűsítése.
A könyvklub neve Footnotes and Tangents.
208
éve
1818 – Meghalt Dugonics András, az első magyar regény, az Etelka írója.
Szegeden halt meg. Szegeden született. 1756-ban piarista szerzetes lett. A nagyszombati egyetemen tanított. Az egyetemmel 1777-ben Budára, majd 1785-ben Pestre költözött, és 1788-ban az egyetem rektora lett. 1808-ban nyugalomba vonult, és visszatért szülővárosába. Első írásai költemények voltak magyar, illetve latin és német nyelven. 1774-ben Trója veszedelme címmel a klasszikus eposzokat dolgozta fel prózában, 1780-ban pedig elkészítette az Odüsszeia első magyar fordítását is, amely Ulissesnek, ama híres és nevezetes görög királynak csudálatos történetei címen jelent meg. 1786-ban fejezte be mindmáig legismertebb munkáját, az Etelkát, az első valódi magyar regényt. A cenzúra csak 1788-ban engedélyezte a mű megjelenését, amely ugyan a honfoglalás korában játszódik, de aktuálpolitikai célzattal, II. József németesítő politikája elleni tiltakozásul íródott. Az Etelka név ebben a műben született, amelyet az ősi hun Etele név női változataként talált ki az író. Az Etelka sikerén felbuzdulva több kalandos regényt is írt. 1794-ben a Jeles történetek című kétkötetes munkájában kiadatta drámáit is, leggyakrabban játszott darabjából, a Bátori Máriából írta meg Erkel Ferenc első operáját 1840-ben. Írói-tanári munkásságának fontos része volt nyelvújítói tevékenysége: új szavakat alkotott, régieket elevenített fel, az irodalmi nyelvbe emelt számos népnyelvi szót és kifejezést. Magyar nyelvű matematikai tankönyvet is kiadott, a számtan, az algebra, a mértan számos műszavát fordította le, neki köszönhetjük például a kör és a derékszög szavakat. Életének utolsó éveiben történetírással és folklórkutatással is foglalkozott, közmondásokat, szólásokat tartalmazó nagyszabású munkája, a Magyar példabeszédek és jeles mondások című gyűjtemény azonban csak két évvel halála után, 1820-ban jelent meg. Több mutatása
96
éve