Érdekes kategória
94
éve
57
éve
1969 – Janis Joplint letartóztatták Tampában.
A vád szerint koncertjén "illetlen, vulgáris nyelvezetet" használt a rendőrökkel szemben. Valamint megkérdezte őket, hogy van-e a "közegnek" ötdolláros jegye. A "szerv" nem mutatta fel a jegyét, viszont cserébe 504 dolláros óvadékot kellet kifizetnie szabadságáért. Végül a bíróság ejtette a vádat. Több mutatása
57
éve
45
éve
93
éve
52
éve
1974 – John Lennon Whatever Gets You Through The Night című száma szerepelt a slágerlista élén.
A dal érdekessége, hogy zongorán Elton John játszott.
48
éve
1978 – A Queen zenekar New York-i koncertjén félmeztelen lányok kerékpároztak be a színpadra.
A fiúk nagy örömére. A látnivaló közben a zenekar a Fat Bottomed Girls című számot játszotta. Madison Square Gardenben tartották a koncertet. Több mutatása
39
éve
1987 – Tizenöt hónapos börtönbüntetésre ítélték Topper Headont, a Clash együttes volt dobosát.
Az ok az volt, hogy heroint adott egy férfinak, aki később emiatt meghalt.
38
éve
1988 – Stan Love, a Beach Boys együttes korábbi menedzsere öt év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Azért ítélték el, mert több mint 300 ezer dollárt sikkasztott. Az ügy azért is különösen kellemetlen volt a zenekar életében, mert a menedzser testvére Mike Love, a zenekar énekese volt. Több mutatása
277
éve