Ma Mária névnapja van

Alkotás kategória

427 éve

1599 – Antwerpenben megszületett Sir Anthonis van Dyck flamand festő, a barokk festészet jelentős képviselője.

Van Dyck többek között Rubens műhelyében folytatta tanulmányait. Itáliai utazása után vallási témájú képeket festett a jezsuita rend számára, amelynek ő is tagja volt. 1632-ben Londonba költözött, ahol I. Károly angol király udvari festője lett. Itt bontakozott ki portréfestészete, amelyben jelentős műveket alkotott. Igazi területe az arcképfestés volt, amelyben a modell érzéseit is megpróbálta feltárni. Dicsőségvágya és költséges életmódja arra ösztönözte, hogy minden megrendelést elvállaljon, ezért később nagy részben segédei festették a megrendelt képeket, maga a mester csak az utolsó simításokat végezte el rajtuk. Így korábbi legértékesebb tulajdonsága - pszichológiai megfigyelései - elsikkadtak és csak bravúros festésmódja érvényesült. A Házaspár című alkotása a Szépművészeti Múzeum tulajdona. Több mutatása

Teljes esemény 0

1599. 03. 22. Született Történelem Alkotás

131 éve

1895 – Először mutatta be válogatott közönségének Auguste és Louis Lumiére a mozgóképet.

A világ első mozgófilmjét a franciaországi Lyonban, valamikor 1894 augusztusában vagy szeptemberében vették fel. A "La Sortie des Ouvriers de l'Usine Lumiére" (A munkaidő vége a Lumiére üzemekben) című némafilm néhány percben mutatta a Lumiére gyárból a munkaidő végén távozó munkásokat.A film első, szűk körű előadását 1895. március 22-én tartották Lyonban, a Rue de Rennes 44-ben, a Nemzeti Ipart Támogató Társaság tagjai előtt.Később Párizsban, a Nemzeti Iparfejlesztési Társaságban, kisszámú meghívott közönség előtt is levetítették. Több mutatása

Teljes esemény 0

1895. 03. 22. Érdekes Film/Média Alkotás Technika

106 éve

1920 – Megszületett William Travilla amerikai divat és jelmeztervező, aki Marilyn Monre legismertebb ruháit is tervezte.

Többek között a Gentlemen Prefer Blondes (1953) című filmben a "Diamonds Are a Girl’s Best Friend" című dal előadásához készült rózsaszín ruhát és azt a fehér ruhát is, aminek szoknyáját felfújja a szél a The Seven Year Itch (1955) című filmben. A rózsaszín ruha nagyon rövid idő alatt készült, mert az előző ruhatervet elvetették részben mert drága és túl merész volt. Travillának nagyjából egy hét állt rendelkezésére hogy egy szolíd és olcsóbb ruhát tervezzen. A ruha stúdiótesztjeit (és a színésznő számos híres fotóját) a magyar származású Muray Miklós készítette. Travilla legtermékenyebb korszakát a 20th Century Fox stúdiónál töltötte (itt öltöztette Marilyn Monroe-t is). Ezt a filmstúdiót a tolcsvai születésű magyar emigráns, William Fox (született Fuchs Vilmos) alapította. Travilla a hollywoodi elit elismert divattervezőjeként a híres magyar testvérpárnak, Gábor Zsa Zsának és Gábor Évának is tervezett ruhákat. Évával kifejezetten szoros üzleti kapcsolata volt: 1972-től kezdve egy privát ruhamárka (alkalmi ruhák és paróka-kollekciók) dizájnereiként dolgoztak együtt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1920. 03. 22. Született Film/Média Alkotás

96 éve

1930 – Megszületett Kiss Nagy András szobrász- és éremművész, aki több emlékérmét tervezett a Magyar Nemzeti Bank számára.

Eredeti nevén: Nagy András. 1957-től rendszeresen kiállított, elsősorban erőteljesen mintázott szobraitól vált ismertté, jelentős kisplasztikai munkássága is. Köztéri szobor megrendelések mellett rendszeresen készített érmeket, utolsó ilyen munkája az 1996-ban A honfoglalás 1100. évfordulója címmel, 20 000 forintos névértéken a Magyar Nemzeti Bank által kiadott arany emlékpénzérme. Jelentős műve a sárospataki római katolikus vártemplomban látható Szent Erzsébet életét bemutató dombormű. Több mutatása

Teljes esemény 0

1930. 03. 22. Született Alkotás Magyar

126 éve

1900 – Meghalt Zsolnay Vilmos keramikus.

Zsolnay Miklós, a lukafai keménycserép manufaktúrából megalapította a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amelyet 1854-ben, a cégbejegyzést módosítva, idősebbik fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác tíz évig vezette a kezdetleges felszereltségű, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekasokat (8-10 főt) foglalkoztató üzem kőedényeket, épület-kerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem tudott megküzdeni a piaci verseny nehézségeivel. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben átvette Ignác bátyjától a vezetést. Az üzem világhírű gyárrá való fejlődése ezután kezdődött el. Több mutatása

Teljes esemény 1

1900. 03. 23. Meghalt Alkotás Magyar