Zene kategória
59
éve
18
éve
63
éve
60
éve
1966 – Először találkozott John Lennon Yoko Onóval a londoni West Enden, az Indica Galleryban.
Az avangard kiállításon állítólag Yoko Ono nem ismerte fel Lennonban a Beatles világhírű zenészét.
56
éve
41
éve
1985 – A Billboard Hot 100-as listájának élén a Miami Vice című tv-sorozat főcimdala állt.
A zene szerzője Jan Hammer volt, akit nem csak muzsikája miatt kapott fel a média, hanem azért is, mert Csehszlovákiából emigrált. A Miami Vice című nagylemez is remekül szerepelt az LP-listán, 11 héten keresztül maradt a csúcson. Több mutatása
33
éve
358
éve
267
éve
1759 – Megszületett Friedrich Schiller német költő és drámaíró, filozófus és történész (Don Carlos, Tell Vilmos).
Weimarban, tüdőgyulladásban halt meg. Teljes nevén: Johann Christoph Friedrich Schiller, 1802-től von Schiller.Magyarországon főként utolsó befejezett drámája, a Tell Vilmos által ismert: a német elnyomás ellen lázadó svájci nemzeti hős mellett társai és ellenségei láthatók a hagyományos magyar kártya lapjain. A történetet filmen és operában is feldolgozták.Kispolgári orvoscsaládból származott, jogot, majd orvostudományt tanult. 1782-ben jelent meg első műve, a "Haramiák" című dráma. 1783-ban írta a "Don Carlos" és az "Ármány és szerelem" című drámáit. 1788-ban megismerkedett és barátságot kötött Goethével, végül 1799-ben Weimarba költözött. A weimari udvar, ahol Goethe mellett Christop Martin Wieland és Johann Friedrich Herder is alkotott, évtizedekig a német szellemi élet központja volt. Itt jelentek meg Schiller "Stuart Mária" és "Tell Vilmos" című színművei, valamint a "Balladák éve" (Goethe és Schiller legszebb balladái) és a "Wallenstein-trilógia" is. Balladái pátoszával és idealizmusával népszerű nemzeti költővé, a szabadság költőjévé vált, Örömóda című költeménye Beethoven megzenésítésében a humanizmus világhimnusza lett. Több mutatása
108
éve