Ma Ede névnapja van

Zene kategória

222 éve

1804 – Megszületett Szerdahelyi József színész, bariton operaénekes, zeneszerző, operarendező.

Jogtanulmányait abbahagyva lépett a színi pályára 1824-ben mint énekes, korrepetitor és zenekari muzsikus. 1827-ben maga alakított operatársulatot Kolozsvárott. 1837-től haláláig a Nemzeti Színház sokoldalú tagja. Elsősorban groteszk, komikus, buffo szerepkörben volt kiváló. Számos népszínműhöz írt zenét, népies műdalai rendkívül népszerűek voltak. A többször megkomponált Tündérlak Magyarországon Egressy Béni szövegére készült változata (1840) már a magyar vígopera előfutára. Színpadi zenét írt a Ludas Matyi; A szökött katona; Liliomfi. c. darabokhoz. Több mutatása

Teljes esemény 0

1804. 03. 09. Született Zene Magyar Színház

184 éve

1842 – Bemutatták Verdi Nabucco című operáját, majd ugyenezen a napon, 51 év múlva mutatták be Falstaff című operáját.

A milánói Scalában mutatták be Giuseppe Verdi Nabucco című négyfelvonásos operáját, majd 51 év múlva, 1893-ban szintén ezen a napon, ugyanitt mutatták be a Falstaff című háromfelvonásos vígoperáját. Születésikori neve: Joseph Fortunin François Verdi. Az opera műfaját zenedrámává fejlesztette az áriák, duettek és a kardalok összekapcsolódásával. Szakítva a hagyományokkal, a zenekart alárendelte a kifejező, átélt éneklésnek, amely a szereplők jellemét és érzéseit tükrözi. 1842-ben mutatták be első nagy sikerét, a "Nabuccó"-t. 1844-ben az "Ernani", 1847-ben a "Macbeth" került bemutatásra. Az 1851-ben írt "Rigoletto" és az 1859-es "Álarcosbál" című operáinak szövegét az osztrák cenzúra miatt meg kellett változtatnia. Korai műveit az Olaszország egységesítéséért és a szabadságért vívott harc támogatásaként értelmezte a közönség. 1867-ben mutatták be a "Don Carlos", 1871-ben az "Aida" című operáját. A William Shakespeare drámáiból írt két utolsó alkotását, az "Othelló" című operát (1886) és a "Falstaff" című vígoperát (1992) tekintik a legkiemelkedőbb műveinek. Több mutatása

Teljes esemény 0

1842. 03. 09. Érdekes Zene

207 éve

1819 – Meghalt Fusz János (Johann Evangelist Fuss), zeneszerző.

Fusz János (Tolna, 1777. dec. 16. – Buda, 1819. márc. 9.): zeneszerző. Tanulmányait Baján végezte. Tolna vm.-ben működött mint tanító, utóbb Pozsonyban zenetanító. Az itteni német színpadon előadásra került Pyramus és Thisbe c. melodrámája. Innen Bécsbe került, ahol Albrechtsbergernek lett a tanítványa és J. Haydnal is kapcsolatba került. 1805-től Pozsonyban és Bécsben volt karmester. 1817-ben Budára ment, a budai fürdőkben keresett betegségére enyhülést. A német klasszikus iránynak legkiválóbb mo.-i képviselője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1819. 03. 09. Született Zene

111 éve

1915 – Megszületett Carelli Gábor tenor operaénekes, aki a New York-i Metropolitan Opera tagja volt.

Eredeti nevén: Krausz GáborJogi és zenei tanulmányait Bp.-en végezte, majd 1936-tól 1939-ig Benjamino Gigli növendéke volt Rómában. 1939-től az USA-ban élt, 1951-ben lett a New York-i Metropolitan Opera tagja, ahol egyike volt a legtöbbet foglalkoztatott lírai, majd comprimario-tenoroknak. 1966-tól a Manhattan School of Music tanára volt. Önéletrajza Utam a Metropolitanbe címmel jelent meg (1979). Több mutatása

Teljes esemény 1

1915. 03. 10. Született Zene Magyar