Történelem kategória
81
éve
65
éve
1961 – Csillagvárosban, tűzben életét veszítette Valentyin Bondarenko űrhajósjelölt.
A tűz a földi kiképzés során a túlnyomásos oxigénkamrában keletkezett.
20
éve
2006 – Meghalt Desmond Thomas Doss, aki lelkiismereti okból megtagadta a fegyverviselést, ennek ellenére megkapta az USA Becsület Érdemérmét hősiességért.
Ő volt az első az összesen három emberből, akik lelkiismereti okból megtagadták a fegyverviselést, ennek ellenére megkapták az Amerikai Egyesült Államok Becsület Érdemérmét hősies helytállásáért. Egyes források 75, míg más források akár 100 megmentett életet jegyeznek neve mellett. A Fegyvertelen Katona című film róla szól. Több mutatása
423
éve
1603 – Meghalt I. Erzsébet angol királynő, a Tudor-ház utolsó sarja.
1533. 09. 07-én született Londonban. 1588. óta volt Anglia királynője. Az ő nevéhez - Erzsébet korához - fűződik Anglia virágkora, nagyhatalmi helyzetének megszilárdítása. A trónt Stuart Mária fia, VI. Jakab skót király örökölte, aki I. Jakab néven 1603-tól 1625-ig uralkodott, perszonálunióban egyesítette a brit szigetek feletti uralmát. Richmondban 70 éves korában halt meg. Több mutatása
342
éve
1684 – Megszületett Bél Mátyás polihisztor, író, evangélikus lelkész, történet- és földrajztudós.
Eredeti nevén: Matej Bel, latinosan: Matthias Belius Ocsava, 1684.03.24 - Pozsony, 1749.08.29 Magyar és szlovák író volt. Nem kisebb cél lebegett a szeme előtt, mint Magyarország politikai, földrajzi, néprajzi, nyelvtörténeti, természetrajzi képének megalkotása. Több mutatása
143
éve
1883 – Megszületett Kiss János altábornagy, a németellenes mozgalmak egyik katonai vezetője.
A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának katonai vezetője volt.
37
éve
1989 – Zátonyra futott a Exxon Valdez nevű tankhajó, környezeti katasztrófát okozva.
11 millió gallon nyersolaj került Alaszka partjainál a tengerbe, ez minden idők egyik legnagyobb környezeti katasztrófájához vezetett.
114
éve
1912 – Megszületett Dorothy Height amerikai aktivista, aki "YMCA" és a "Delta Sigma Theta" Diáklány-egyesületnek dolgozott.
1957-től a "National Council of Negro Women" elnöke.
104
éve
1922 – Meghalt gróf Széchenyi Ödön magyar és török főúr, aki mindkét országban állami tűzoltóságot szervezett.
Teljes nevén: gróf Sárvár-felsővidéki Széchenyi Ödön György István Károly. Széchenyi István ifjabb fia. Török császári pasa. Az állami tűzoltóság megszervezője, irányítója Magyarországon és Törökországban is. Elsőként jutot el Mayarországról Párizsba kizárólag vízi úton. Több mutatása
102
éve