Ma Hedvig névnapja van

Született kategória

101 éve

1925 – Megszületett Andrew Keller, azaz Keller András, magyar származású angol kémikus.

Keller a budapesti Tudományegyetemen folytatott tanulmányai után, 1948-ban hagyta el Magyarországot. Angliába ment, ahol hét évig Manchesterben folytatta kutatásait. 1955 és 1957 között a bristoli egyetem tanársegédeként dolgozott, majd előadóként, 1965-69-ig docensként, ezt követően pedig a polimertudomány kutatóprofesszoraként tevékenykedett egészen nyugdíjba vonulásáig. 1972-ben a Royal Society, 1994-ben az Európai Akadémia tagjává, 1998-ban a MagyarTudományos Akadémia külső tagjává választották. Meghalt: 1999.02.07 Több mutatása

Teljes esemény 0

1925. 08. 22. Született Magyar

77 éve

1949 – Megszületett Dávid Géza turkológus, történész.

Dávid Géza 1973 óta az ELTE BTK török filológiai tanszék tanára, jelenleg pedig tanszékvezetője. Kutatási területe a magyarországi török hódoltság népesedés-, gazdaság- és közigazgatástörténete. Oktatási területe az Oszmán Birodalom története, török elbeszélő és okleveles kútfők, speciális kollégiumok. Vendégelőadásokat tartott a Humboldt Egyetemen, Cambridge-ben, Oxfordban, Londonban, Münchenben. Mintegy 120 publikációja jelent meg. Főbb művei: A Simontornyai szandzsák a 16. században, Magyar-török, török-magyar útiszótár (1987). Több mutatása

Teljes esemény 0

1949. 08. 22. Született Magyar

49 éve

1977 – Megszületett Tori Amos, születési nevén Myra Ellen Amos amerikai zongorista, dalszerző-énekesnő.

Egyike azon kevés popsztároknak, akik Bösendorfer zongorát használnak. Szerzeményeinek fő témái a szexualitás, a vallás és a személyes tragédiák. Ugyan kevés slágerlista-vezető dala volt az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, de nagy rajongói bázisa van, így kb. 12 millió albumot adott el karrierje során világszerte. Híres bizarr nyilatkozatairól és nehezen értelmezhető dalszövegeiről. Több mutatása

Teljes esemény 0

1977. 08. 22. Született Nő Zene

248 éve

1778 – Megszületett James Kirke Paulding, amerikai író és novellista.

Paulding neve az irodalmi köztudatban elsősorban a Washington Irvinggel közösen írt és szerkesztett Salmagundi című folyóirat révén maradt fenn, amelynek célja a színvonalas New York-i irodalmi élet kialakítása volt. Paulding munkásságának is ez volt a vezérelve az amerikai hagyomány kialakítása érdekében. Meséket, elbeszéléseket írt szatírikus célzattal, harcolt az álromantika ellen. Meghalt: 1860.04.06 Több mutatása

Teljes esemény 0

1778. 08. 22. Született Irodalom