Született kategória
108
éve
96
éve
1930 – Megszületett Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista, a Nemzet Művésze. (Pom-Pom, A nagy ho-ho-horgász).
Neuenhagenben született. Édesanyja balerina volt, édesapja - Sajdik Sándor, nevét Dunakeszin utca viseli - korának legsikeresebb zsokéja. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban. Nyomdásznak készült. A nyomdában mint litográfus (ma már ez a szakma nemigen létezik, a magasnyomó kliséket készítették a litográfusok) itt találkozott a karikatúrákkal. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, és hamar közölni kezdte karikatúráit a Ludas Matyi. Harminc évig hétről-hétre ontotta a szellemes rajzokat. 1990 után a rajzfilm került munkásságának homlokterébe. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho- ho- horgász és a Pom-Pom kalandjai. Táblaképeket is fest, kis méretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portrékat alkot. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható. Filmjei: La Fontaine sorozat Pom-Pom meséi A nagy ho-ho horgász sorozat Bontott csirke, reklámfilm sorozat Motto perpetuo (Vajda Béla rendelte) Figura Ternei Több mutatása
91
éve
88
éve
1938 – Megszületett Kenny Rogers country-énekes, dalszerző, színész, aki minden idők legtöbb lemezt értékesített zenei előadója.
A countryn kívül pop és rock műfajban is sikeres volt. Több mint 100 millió lemezt adott el. Több filmben és sorozatban szerepelt.
87
éve
1939 – Megszületett Lakatos Ferenc újságíró, grafikus, karikaturista.
Politikai és közéleti témájú rajzai megjelentek a a Magyar Ifjúság, a Füles, az Esti Hírlap, a Magyar Hírlap és több megyei lap oldalain. Dolgozott a Ludas Matyinak, majd annak megszünése után más humorlapoknak. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Vukán György, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, aki mintegy 150 film zenéjét írta.
Balázs Béla- és Erkel Ferenc-díjas. Mintegy 150 film, 2 filmmusical, 50-60 színpadi mű, rádiójáték, illetve balett kísérőzenéjét írta. Zenei karrierje mellett fogorvosként dolgozott. Több mutatása
83
éve
1943 – Megszületett Patrick Demarchelier francia fotóművész, aki többek között Diana hercegnőt és Yasmin Le Bon modellt is fotózta.
Ő készítette az 1991 decemberi Vogue magazin címlapfotóját, amin Diana hercegnő szerepőel. Más népszerű magazinoknak is dolgozott, képei láthatóak voltak a Harper’s Bazaar, az Elle és a Rolling Stone magazinokban, és segítette olyan nagy divatházak kampányait képeivel, mint a Dior, a Chanel, az Yves Saint Laurent, a Tommy Hilfiger és a Carolina Herrera. Számos hírességet fotózott, például Bella Hadid, Cindy Crawford, Hailey Bieber, Beyonce, Jennifer Lopez és Madonna is őt választotta fotográfusának. Több mutatása
53
éve
328
éve
1698 – Cremonában megszületett Giuseppe Antonio Guarneri (del Jesú) hegedűkészítő.
Antonio Stradivari mellett a legjelentősebb itáliai hegedűkészítő volt. Jele: IHS A cremonai hegedűkészítő műhely alapítója a ma is híres Nicoló Amati hangszerkészítő családja volt. A XVI. század első felében fejlődött ki a hegedűkészítés, majd a XVII. századtól játszott jelentős szerepet a zenében, mivel az egyes hangszerekre írt szólók a jó művészek mellett jó hangszereket is igényeltek. Guarneri által készített hegedűn játszott Niccolo Paganini és Yehudi Menuhin. Több mutatása
261
éve