Hajna névnapja

Augusztus 21.

106 éve

1920 – Megszületett Christopher Robin Milne, az "igazi" Róbert Gida.

Alan Alexander Milne meséjében a Micimackó gazdája volt. A szerző fiáról és játékállatai kalandjairól kezdet el írni rövid történeteket. Christopher Robin 1921. augusztus 21-én, az első születésnapjára kapott egy játékmackót apjától, amit Edward névre keresztelt. A kisfiú és a maci elválaszthatatlanok voltak. 5 éves korában Christopher Robin látogatást tett a londoni állatkertben, és ott annyira elbűvölte a Winnie névre keresztelt feketemedve, hogy saját mackóját is átkeresztelte. A regény többi figuráját is plüssállatok ihlették: Füles 1921-ben karácsonyi ajándék, Malacka egy szomszéd ajándéka volt, míg Kangát és Zsebibabát 1925-ben kapta Christopher Robin. Micimackó sikereit mégis ő dolgozta fel a legnehezebben. Christopher 1975-ben megírta A "Róbert Gida emlékei: a Milne-ház és lakói" című önéletrajzi regényt, amelyben feltárja apjával való kapcsolatát is. Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogy az apja, aki ezeket a csodálatos történeteket írta Micimackóról, a fia számára mindig megközelíthetetlen volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes Irodalom

459 éve

1567 – Megszületett Szalézi Szent Ferenc francia püspök, teológus, az írók és újságírók védőszentje.

Latinul: Franciscus Salesius, Szalézi Ferenc-Bonaventura, franciául: François de Sales de Boisy. Kiemelkedő szónok, több pápa személyes tanácsadója volt. Arisztokrata családban született, de lemondott nemesi rangjáról. Megalapította a vizitációs nővérek rendjét. 1877-ben IX. Piusz pápa emelte az egyháztanítók sorába. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Irodalom

168 éve

1858 – Megszületett Rudolf koronaherceg, trónörökös, Erzsébet királyné (Sissi) és I. Ferenc József egyetlen fia.

Teljes nevén: Habsburg–Lotaringiai Rudolf Ferenc Károly József koronaherceg (Kronprinz Rudolf Franz Karl Joseph von Österreich-Ungarn) Osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg I. Ferenc József és Erzsébet királyné fia, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse. Tisztázatlan körülmények között halt meg a mayerlingi vadászkastélyban szeretőjével, Maria von Vetserával együtt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

118 éve

1908 – Törökbálinton megszületett Feleki Kamill színművész, Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész.

Tanulmányait Rákosi Szidi színiiskolájában végezte. Pályafutását 1928-ban a Király Színházban kezdte, világszerte fellépett artistaként, kabarékban szerepelt Bécsben. 1939-től játszott Budapesten prózai színészként, majd 1948-tól a Fővárosi Operettszínház, 1960-tól a Petőfi Színház és 1964-től 1978-as nyugdíjba vonulásáig az Operettszínház tagja volt. 1985-ben elnyerte a chicagói fesztivál Ezüst Hugó-díját. Szerepeiből: Miska (Csárdáskirálynő), Sir Basil (Luxemburg grófja), Peacock (Koldusopera), Willie Clark (Napsugár fiúk), Schulz úr (Kabaré), filmjeiből: Állami Áruház, Uramisten. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

96 éve

1930 – Megszületett Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista, a Nemzet Művésze. (Pom-Pom, A nagy ho-ho-horgász).

Neuenhagenben született. Édesanyja balerina volt, édesapja - Sajdik Sándor, nevét Dunakeszin utca viseli - korának legsikeresebb zsokéja. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban. Nyomdásznak készült. A nyomdában mint litográfus (ma már ez a szakma nemigen létezik, a magasnyomó kliséket készítették a litográfusok) itt találkozott a karikatúrákkal. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, és hamar közölni kezdte karikatúráit a Ludas Matyi. Harminc évig hétről-hétre ontotta a szellemes rajzokat. 1990 után a rajzfilm került munkásságának homlokterébe. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho- ho- horgász és a Pom-Pom kalandjai. Táblaképeket is fest, kis méretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portrékat alkot. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható. Filmjei: La Fontaine sorozat Pom-Pom meséi A nagy ho-ho horgász sorozat Bontott csirke, reklámfilm sorozat Motto perpetuo (Vajda Béla rendelte) Figura Ternei Több mutatása

Teljes esemény 1

Született Film/Média Alkotás Magyar

83 éve

1943 – Megszületett Patrick Demarchelier francia fotóművész, aki többek között Diana hercegnőt és Yasmin Le Bon modellt is fotózta.

Ő készítette az 1991 decemberi Vogue magazin címlapfotóját, amin Diana hercegnő szerepőel. Más népszerű magazinoknak is dolgozott, képei láthatóak voltak a Harper’s Bazaar, az Elle és a Rolling Stone magazinokban, és segítette olyan nagy divatházak kampányait képeivel, mint a Dior, a Chanel, az Yves Saint Laurent, a Tommy Hilfiger és a Carolina Herrera. Számos hírességet fotózott, például Bella Hadid, Cindy Crawford, Hailey Bieber, Beyonce, Jennifer Lopez és Madonna is őt választotta fotográfusának. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás

63 éve

1963 – Szerencsés vészleszállást hajtott végre egy TU-124-es repülőgép a Néva folyóra Leningrád belvárosában.

Más források szerint az eset októberben történt.A Moszkvából indult Aeroflot gépnek elromlott az orrfutóműve, a földi irányítás Tallin helyett Leningrád Pulkovo repülőterére küldte leszállni, ahol speciális mentők várták. A gép 27 éve kapitánya azt az utasítást kapta, hogy kőrözzön a város felett amíg kifogy az üzemanyag, hogy a várhatóan becsapódással járó landolásnál már kevésebb legyen a tűzveszély. Azonban az üzemanyag előbb fogyott ki, mint számítottak rá, a kapitánynak 14 másodperce maradt eldönteni, hogy a történelmi emlékekkel teli belvárosban, az Ermitázs, az Izsák székesegyház, az Admiralitás, a Téli Palota, valamint a délidőben emberektől nyüzsgő utcák között mit tegyen. Végül csodával határos módon tette le a gépet a folyóra, éppen elkerülve egy hajót, akik azonnal a segítségükre siettek és kivontatták a repülőt a partra, így senki sem sérült meg.Bővebb infó és képek:http://iho.hu/hir/leszallas-a-neva-folyon-otven-ev-hallgatas-130821# Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Technika

328 éve

1698 – Cremonában megszületett Giuseppe Antonio Guarneri (del Jesú) hegedűkészítő.

Antonio Stradivari mellett a legjelentősebb itáliai hegedűkészítő volt. Jele: IHS A cremonai hegedűkészítő műhely alapítója a ma is híres Nicoló Amati hangszerkészítő családja volt. A XVI. század első felében fejlődött ki a hegedűkészítés, majd a XVII. századtól játszott jelentős szerepet a zenében, mivel az egyes hangszerekre írt szólók a jó művészek mellett jó hangszereket is igényeltek.Guarneri által készített hegedűn játszott Niccolo Paganini és Yehudi Menuhin. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

22 éve

2004 – Meghalt Böszörményi Géza, Kossuth-díjas filmrendező és forgatókönyvíró (Ismeri a Szandi-mandit?).

Pályáját vegyészmérnökként kezdte 1956-ban. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1968-tól a MAFILM rendezőjeként dolgozott. SZOT-, Balázs Béla-, Európa- és Nagy Imre-díjas érdemes művész. Filmjeiből: Ismeri a szandi-mandit? (író, színész), Érik a fény (színész), Álljon meg a menet! (író, Gyarmathy Líviával), Szívzűr (író is, Gyarmathy Líviával, Jiøi Menzellel), Egy kicsit én, egy kicsit te (író is, Kardos Csabával), Faludy György (Gyarmathy Líviával), Recsk (Gyarmathy Líviával). Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

28 éve

1998 – Wesley Snipes megkapta a csillagot a Hírességek utcájában - a Hollywood Walk of Fame-en.

Már gyermekkorában színész akart lenni, ezért érettségi után beiratkozott a manhattani színművészeti főiskolára. Musical karrierre vágyott, de álmai füstbe mentek, mert a szülők elváltak, így anyjával és három húgával vissza kellett költöznie Floridába. Később azonban visszatért New Yorkba, ahol egy ideig telefonszerelőként dolgozott. Közben azért szerepelt hirdetésekben is, majd a Broadwayn a The Boys of Winter című drámában debütált. Ezután egy kis szerepet kapott Goldie Hawn Vadmacskák című filmjében. Majd Michael Jackson Bad című videoklipjében tűnt fel, melyben egy keményfiút alakított, aki a falhoz nyomja a sztárt. Snipes gyermekkora óta gyakorolja a harcművészeteket, különösen járatos az afrikai-brazíliai eredetű küzdősportban, a capoeirában. A tehetséges, jó kiállású Snipes hamarosan Hollywood férfisztárjai közé emelkedett. Az 57-es utas (1992) című akciófilmben demonstrálta harcművészeti jártasságát, a Gyilkos nap (1993) című krimiben Los Angeles-i detektívet alakított, aki Sean Connery oldalán igyekszik felderíteni egy gyilkosságot, A pusztító-ban (1993) pedig Sylvester Stallone ellenfelét alakítja, ráadásul szőkére festett hajjal. A színész azonban sokkal komplexebb alakításra is képes, ezt bizonyította a Tánc a vízen (1993) tolószékbe kényszerült figurájának megformálása vagy a Wong Foo,kösz mindent Julie Newmar! (1995) című komédia nőnek öltözött karaktere. A Penge (1998) című akció-fantaziban egy képregényfigurát kelt életre, hatalmas sikerrel. A Penge 2. szintén sikeresnek bizonyult és a színész ázsiója még tovább emelkedett. 2004-ben még eljátszotta a nevével fémjelzett trilógia befejezőrészét, a Penge - Szentháromság című filmet, majd ezt követően pályája hirtelen megtorpant. Ebben nagy szerepe volt annak az adócsalási-pernek, melyben a színészt bűnösnek találták, így nem csoda, hogy ezek után nem kapkodtak utána a producerek. A következő években sorra olyan filmekben kapott szerepet, melyek csak a DVD kiadást érték meg és a színész ázsiója is igencsak visszaesett. Első feleségével, April Duboise-vel öt évig tartott a házassága. 2003-ban ismerkedett meg leendő partnerével, Nikki Park-kal. Snipes kedvenc hobbija a motorozás, melynek szívesen hódól szabadidejében. Annak ellenére, hogy feketeöves harcművész, a színész mélyen elítéliaz erőszakot. Több mutatása

Teljes esemény 0

Film/Média