Ma Marcell névnapja van

Született kategória

78 éve

1948 – Lyonban megszületett Jean-Michel Jarre francia szintetizátoros és zeneszerző.

1953 óta zongorázik és gitározik, pályafutását párizsi rockegyüttesek gitárosaként kezdte. Az elektronikus zenével az 1960-as évek végétől foglalkozik, mellotronon és szintetizátoron játszik. 1971-ben a legfiatalabb szerző volt, akinek bemutatták operáját. Reklám-, film- és balettzenéket, valamint táncdalokat ír. 1979-ben egymillió néző előtt játszott a párizsi Concorde téren, 1981-ben a kínai Nagy Fal tövében, 1989-ben Londonban egy lézershow-koncerten 120 ezer néző előtt szerepelt. Nagylemezeiből: "Oxygene", "Magnetic Fields", "The Concerts in China", "Rendez-vous", "En attendant Cousteau". Több mutatása

Teljes esemény 0

1948. 08. 24. Született Zene

152 éve

1874 – Megszületett Charles Follen McKim amerikai építész.

Charles Follen McKim számos New York-i középület építőjeként vált ismertté: P. Morgan könyvtár, Harvard Club, Madison Square Garden, stb. A római Amerikai Akadémia alapítóinak egyike. - Ellenfele volt a Sullivan vezette Chicagói iskolának, amelynekelve az volt, hogy az épületet belülről kifelé, a belső funkciók alapján kell megtervezni, tehát az irodahelyiségek egyformasága a homlokzaton is fejeződjön ki. McKim az uralkodó eklekticizmus vezetőképviselője volt, s megfojtotta azokat a kezdeményezéseket, amelyek korunk első következetes magasépületeihez vezettek. Művei által az "absztrakt formaszépség" győzelmet aratott a Sullivan szellemében vett funkcionális kialakításon. McKim kijelentette: "a szerkezet nem méltó arra, hogy a tökéletes művön jelentkezzék". Az irányzat hívei úgy vélték, hogy megszabadultak minden szerkezeti kötöttség alól, hogy "tiszta formát" alkothassanak. Azonban ők is olyan formákat alkalmaztak, amelyek tipikusan a tömörfalas szerkezetekre jellemzők: a tömegeket a sarkokon összpontosították, a sarkokat kiállókövekkel hangsúlyozták és keskeny ablaknyílásokat terveztek - miközben épületeiket acélváz tartotta. (Meghalt 1909.09.14) Több mutatása

Teljes esemény 0

1874. 08. 24. Született Technika

127 éve

1899 – Megszületett Jorge Luis Borges argentín író, költő, kritikus, egyetemi tanár.

Borges 1914 és 1921 között ismerkedett meg az európai irodalommal Genfben és Spanyolországban. 1921-ben visszatért Argentínába, irodalmat tanított a Buenos Aires-i egyetemen. 1950-53 között az argentín írószövetség elnöke, majd a Nemzeti Könyvtár igazgatója volt. Látása akkorra megromlott, az 1950-es évek végétől gyakorlatilag vak volt. Több folyóiratot alapított, első verseskötetét 1923-ban jelentette meg. Verseire, prózai írásaira, elbeszéléseire a metafizikus szemlélet jellemző. Írásai többnyire valamilyen művelödéstörténeti érdekességre épültek, fantasztikus elbeszélései a történelem, az irodalomtörténet témaköréből születtek. Érdeklődésének középponyában a világegyetemmel viaskodó ember állt.1973-ban, a perónisták újbóli hatalomra jutásakor eltávolították hivatalából, s nyugdíjba vonult. Álneveken - főként társszerzőkkel - több népszerű tudományos munkát is írt. (Meghalt 1986.06.14) Több mutatása

Teljes esemény 0

1899. 08. 24. Született Irodalom