Színház kategória
101
éve
90
éve
1936 – Megszületett Mécs Károly, Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a nemzet művésze.
Érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.
7
éve
2019 – Meghalt Theo Adam német basszbariton operaénekes, aki a Staatsoper Dresden tagja volt, 1952 és 1980 között pedig a Bayreuthi Fesztiválon énekelt.
1949-ben debütált a Drezdai Állami Operánál és rendszeres fellépője volt a Wagner műveinek szentelt Bayreuthi Ünnepi Játékoknak. Fellépett sok más mellett a New York-i Metropolitan Opera színpadán is. Több mutatása
2
éve
2024 – Meghalt Jakab Csaba színész, szinkronszínész, aki Chuck Norris, Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren magyar hangja is volt.
1978-ban játszott először tévében, a Nincs visszaút című tévéjátékban. 1979–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1981-ben szerepelt először játékfilmben, Szurdi András: A transzport című filmjében. 1983-tól a Népszínház (Józsefvárosi Színház) és a Budapesti Kamaraszínház tagja volt 2000-ig. Majd játszott többek között a Pécsi Harmadik Színházban, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a budapesti József Attila Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is. Sokoldalú színész volt színpadon, TV filmben és mozifelmekben is. Szinkronszínészként sok más között 26 alkalommal Chuck Norris, 9 alkalommal Denzel Washington, 26 alkalommal Jean-Claude Van Damme és 38 alkalommal Dolph Lundgren magyar hangja is volt. Számos sorozatban és rajzfilmben és videójátékban is hallható a hangja, például LEGO filmben Mark Hamill szerepét szinkronizálta, és szerepelt Batman és Star Wars filmekben is. Több mutatása
65
éve
1961 – Megszületett Eszenyi Enikő, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező (Sztracsatella, Legényanya).
Csengerben (Szabolcs-Szatmár megye) született. Több mutatása
56
éve
1970 – Meghalt Latabár Kálmán (Latyi) Kossuth-díjas színész-komikus.
Halála más forrás szerint január 10 vagy 12.Kecskeméten született. Dédapja Latabár Endre, nagyapja Latabár Kálmán Árpád, apja id. Latabár Árpád színészek. Fia, ifjabb Latabár Kálmán szintén színész. Szülei Latabár Árpád színész és Deutsch Ilona színésznő. 1922-ben a Várszínházban táncos komikusként lépett először közönség elé. Kezdetben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1927-1933 között Árpád öccsével együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Első filmje 1937-ben készült el. 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott. Minden szerepére hallatlan gonddal készült, színpadi "rögtönzései" sikerének titka a sokszoros próba, a pontos begyakorlás volt. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett. 1937. augusztus 28-án Budapesten feleségül vette Walter Katalint. Egyre súlyosbodó cukorbetegségben szenvedett, az eredményes kezelést nehezítette a színészi mesterséggel járó állandó stressz és a rendszertelen életmód. Állapota 1970-ben válságosra fordult, január 11-én végleg eltávozott. Születésének 75. évfordulóján, 1977-ben, Kecskemét Város Tanácsa emléktáblát helyezett el az épületen, mely szülőházának helyén áll. Több mutatása
13
éve
2013 – Meghalt Mariangela Melato olasz színésznő (Flash Gordon, Summer Night).
Teljes nevén: Maria Angela Caterina Melato
146
éve
1880 – Megszületett Lengyel Menyhért író, publicista, színműíró, forgatókönyvíró (Csodálatos mandarin).
Eredeti nevén Lebovics Menyhért. A Belvárosi Színház társigazgatója volt 1929–1930 között.
111
éve
1915 – Megszületett Tabódy Klára színésznő, énekesnő, festőművész, aki Turay Ida színésznő húga volt.
Eredeti nevén: Thurmayer Klára Lívia. A Fővárosi Operettszínházban Kabos Gyula tíztagú társulatában, Pozsonyban, a Magyar Színházban, a Vígszínházban és a Király Színházban is szerepelt. Játszott operettekben és zenés játékokban, majd revütársulat tagjaként szerepelt Hágában Latabár Árpád és Latabár Kálmán társaságában. Játszott Bécsben, Berlinben is, Kölnben, Nürnbergben és Lipcsében. A második világháború elején olaszországi turnén járt. 1953-tól festeni tanult, s a színpadtól visszavonult. Képeit Münchenben és Milánóban állította ki. Több mutatása
105
éve