Színház kategória
13
éve
11
éve
123
éve
1903 – Megszületett Beöthy Lidia dramaturg, fordító, Beöthy Baba néven rádiós szerkesztő, bemondó.
Az 1930-as években Beöthy Baba néven a budapesti rádió bemondója és rendezője volt. 48 évet élt.
87
éve
1939 – Megszületett Sas József színész, rendező, komikus, színházigazgató.
Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész volt, kitüntették a Karinthy-gyűrűvel és a A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is. Békéscsabán született, eredeti nevén: Polacsek József. Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el, Volt színész a Békés Megyei Jókai Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében és a kecskeméti Katona József Színházban, majd 1973-ban került a Mikroszkóp Színpadhoz, amelynek 1985 és 2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számtalan nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója. 2008-ban jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbírságra ítélték adócsalás vádjával, majd Kossuth-díját visszavonták. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Kaszás Ildikó balett-táncos, koreográfus, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
Érdemes művész. A Magyar Táncművészeti Egyetem címzetes tanára volt. Magyar Állami Operaház balettegyüttesének tagja, később magántáncosa lett. 1959-től dolgozott együtt a legendás Seregi Lászlóval, többek között a Madách Színház Macskák című előadásán, valamint a másik legendás Andrew Lloyd Webber- musicalen, Az operaház fantomja című darabon is. Több mutatása
81
éve
56
éve
1970 – Meghalt Pálos György színész, zeneszerző (Gázolás; Vörös tinta; A tizedes meg a többiek).
Jászai Mari- és Kazinczy-díjas, érdemes művész. (Bp., 1920. máj. 8. – Bp., 1970. jan. 3.) 1940-ben végezte el az Országos Színészegyesület színiiskoláját és a szegedi színház tagja lett, majd 1948-ban a Vígszínházban játszott. 1949-től 1951-ig a Vidám Színpad, 1952-től haláláig A Magyar Néphadsereg Színházának és a Vígszínháznak volt a művésze. 1965-től szívbetegsége miatt már csak szinkron- és rádiószerepeket vállalt. Kifejező orgánuma és magasfokú játékkultúrája segítségével bármilyen szerep eljátszott. Zeneszerzéssel is foglalkozott: Priestley Ádám és Éva című művéhez kísérőzenét szerzett. 1955-től filmezett és filmszínészként is nagy sikereket aratott. 1958-ban Jászai Mari-díjat, 1965-ben érdemes művész kitüntetést kapott. F.Sz. Dauphin (Shaw: Szent Johanna); Péter (Kohout: Ilyen nagy szerelem); Napoleon (Tolsztoj–Piscator: Háború és béke); Faust (Goethe); Mátyás király (Heltai J.: A néma levente); Dániel (Thomas: Szegény Dániel). Több mutatása
52
éve
12
éve
2014 – Meghalt Helyey László, Jászai Mari-díjas színész (Az imposztor).
Talpra, Győző!; Mesék Mátyás királyról - mesélő; Legenda a nyúlpaprikásról; Volpone
13
éve