Színház kategória
103
éve
94
éve
1932 – Megszületett Kaló Flórián, Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész, író, érdemes művész.
Budapesten született. Az első hitvese Domján Edit volt a második Detre Annamária. Színpadi és rádió játékokat írt.Nyár a szigeten; Mesék az Ezeregyéjszakáról; A Noszty fiú esete Tóth Marival; Két emelet boldogság; Vizipók-Csodapók - szinkron; "Kérem a következöt!" - Dr. Bubó - szinkron; Meztelen diplomata; Megtörtént bűnügyek; Palacsintás király; A 0416-os szökevény; Gulliver a törpék országában Több mutatása
131
éve
1895 – Megszületett Misoga László színész, aki elsősorban epizódszerepeket játszott.
A Göre Gábor visszatér (1940) című film egyik főszereplője volt, Kátsa cigány.
6
éve
2020 – Meghalt Csurka László, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész.
Csurka István író, politikus öccse.
98
éve
1928 – Megszületett Marton Frigyes, kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató. A Rádió Kabarészínháza alapító tagja.
Érdemes és kiváló művész. 1962-ben került a Magyar Rádió rendezői státuszába, ahol rovat illetve szerkesztőség vezetői feladatokat is ellátott. Megalapította a Rádiókabarét, majd munkatársaival indították el a Humorfesztivált. 1970 és 1980 között a Mikroszkóp Színpad főrendezője, Komlós János váratlan halála után az igazgatója volt. Ezt a posztot 1985-ig töltötte be. A rádiós és a Mikroszkóp színpadnál eltöltött évek alatt többek között az alábbi előadók felfedezője-megalkotója volt: Hofi Géza, Markos-Nádas duó (Markos György és Nádas György szereplésével), Koós János táncdalénekes, akinek névadója is, mivel eredeti nevét ami Kupsa János volt. Több mutatása
96
éve
67
éve
64
éve
1962 – Megszületett Kováts Adél, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (A Hídember; Csocsó, avagy éljen május 1-je!).
Sok hűhó Emmiért; A magzat; Czillei és a Hunyadiak; Szegény Lázár
90
éve
1936 – Megszületett Bács Ferenc, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész.
Nagyszebenben született. Állítsátok meg Terézanyut! (2004); Szabadság tér '56 ; Szomorú vasárnap; Legyél te is Bonca!; A Három testör Afrikában; Halál sekély vízben - szinkron; Küldetés Evianba; Októberi vasárnap; Az Eröd; Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart Több mutatása
40
éve