Alida névnapja

Június 17.

23 éve

2003 – Meghalt Knézy Jenő sportújságíró.

1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán 1969-ben szerzett diplomát, majd 1971-ig üzemmérnökként dolgozott. A hatvanas években ifjúsági válogatott kosárlabdázó volt. Ezt követően sportújságíróként dolgozott, harmincegy évet töltött a Magyar Televízió sportosztályán riporterként, főmunkatársként, rovatvezetőként, illetve főszerkesztőként. Állandó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó Világ- és Európa-bajnokságoknak, válogatott és nemzetközi kupamérkőzéseknek csakúgy, mint számtalan hazai bajnoki összecsapásnak. 1993. és 1997. között a kosárlabda szövetség társelnöke, 1997-től a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke volt. 2003. májusában a Magyar Televízió főmunkatársaként életműdíjat vehetett át az MTV elnökétől. Medgyessy Péter kormányfő javaslatára Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyancsak 2003. májusában a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Knézy Jenőnek "több évtizedes, kimagasló sportújságírói és sportriporteri pályafutásáért". Súlyos betegség után, 2003. június 17-én, kedden 18 óra 40 perckor érte a halál. Több mutatása

Teljes esemény 1

Meghalt Sport Magyar

787 éve

1239 – Megszületett I. Eduárd angol király.

Születésének napja más forrás szerint június 18. Melléknevein Nyakigláb Eduárd vagy a Skótok pörölye. Anglia királya volt 1272-től haláláig. Heves, erőszakos ember volt, de ezzel együtt rátermett, jó uralkodónak tartották, akit tiszteltek. Határozott, tehetséges hadvezér, a lovagi eszmények megtestesítője volt, aki rendszeresen járt misére, és bőkezűen adakozott a szegényeknek. Különösen érdekelte Artúr király története. Arany János a Walesi bárdok című művében emlékezett meg róla. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem

123 éve

1903 – Megszületett Ruth Wakefield, amerikai szakácsnő, a csoki darabkás keksz (chocolate chip cookie) feltalálója.

Ruth és férje, útszéli fogadót üzemelettek Toll House Inn néven. Az asszony a szokásos csokoládés süteményt akarta megsütni, de kifogytak a megszokott csokoládéból, ezért Nestlé csokit kevert bele. A csoki nem keveredett el, hanem cseppekben, szilánkokban megmaradt a kekszekben. Toll House Crunch Cookie néven bemutatott sütijével tele lettek az újságok. Ruth Wakefield megkereste Andrew Nestlét és megállapodott vele. A Nestlé kinyomtatta a Toll House Cookie receptet a csomagolásán, és ő ezért egész életében ingyen kapta a Nestlé csokit. Azóta is a csoki cseppes süti a legnépszerűbb fajta cookie Amerikában. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes

98 éve

1928 – Megszületett Marton Frigyes, kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató. A Rádió Kabarészínháza alapító tagja.

Érdemes és kiváló művész. 1962-ben került a Magyar Rádió rendezői státuszába, ahol rovat illetve szerkesztőség vezetői feladatokat is ellátott. Megalapította a Rádiókabarét, majd munkatársaival indították el a Humorfesztivált.1970 és 1980 között a Mikroszkóp Színpad főrendezője, Komlós János váratlan halála után az igazgatója volt. Ezt a posztot 1985-ig töltötte be.A rádiós és a Mikroszkóp színpadnál eltöltött évek alatt többek között az alábbi előadók felfedezője-megalkotója volt: Hofi Géza, Markos-Nádas duó (Markos György és Nádas György szereplésével), Koós János táncdalénekes, akinek névadója is, mivel eredeti nevét ami Kupsa János volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Magyar Színház

63 éve

1963 – Megszületett Greg Kinnear amerikai színész (Lesz ez még így se!, You've Got Mail - A szerelem hálójában).

Első filmszerepét Sydney Pollack 1995-ös Sabrina (Sabrina) című filmjében kapta Harrison Ford és Julia Ormond oldalán. Ez a teljesítménye a NATO (National Association of Theatre - az amerikai mozitulajdonosok szövetsége) ShoWest Star of Tomorrow nevű díját hozta a színésznek. Jack Nicholson és Helen Hunt partnere volt James L. Brooks Lesz ez még így se (As Good As It Gets) című filmjében. Ezért az alakításáért megkapta a National Board of Review legjobb mellékszereplőnek járó díját, és jelölték Oscar-díjra, Arany Glóbusz díjra és SAG-díjra is. Kinnear gyártásvezetője és műsorvezetője volt az E! Entertainment Television "Talk Soup" című sorozatának. Ezért Emmy-díjat kapott. Az NBC késő esti talk-show-jának, a "Later With Greg Kinnear"-nak szintén gyártásvezetője és műsorvezetője volt. Túl közeli rokon; Katonák voltunk; A szexfüggő; A csábítás elmélete; Rossz álmok; Sabrina Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

6 éve

2020 – Meghalt Kárpáti György vízilabdázó, edző, a Nemzet Sportolója, aki minden idők legfiatalabb magyar olimpiai bajnok vízilabdázója volt.

1945-től 1969-ig az FTC játékosa volt, 168-szor volt a válogatott tagja. Háromszor az olimpiai bajnok, a bronzérmes, háromszor az Európa-bajnok és a főiskolai világbajnok csapat tagjaként játszott. 1970. és 1980. között a válogatott edzője, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, 1990-től az FTC tanácsadó tagja volt. Műveiből: (Peterdi Pállal) "Melbourne-Miami-Margitsziget", "Kint vagyok a vízből", "Itt állok megfürödve", "Medencék, gólok, pofonok", "Három testőr Ausztráliában". Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Sport Magyar

0 éve

2026 – Meghalt Alekszandr Mihajlovics Szamokutyajev pilóta-kozmonauta, Oroszország Hőse, aki 331 napot töltött a világűrben.

A Jurij Gagarin nevét viselő Katonai Légierő Akadémián tanult, majd oktató volt a Csernyigovi Felső Katonai Repülő Pilótaiskolában. A Távol-keleti katonai körzetben szolgált, ahol vezető pilóta és egy repülőszázad helyettes parancsnoka volt. 2011-ben a Szojuz TMA-21 űrhajó parancsnokaként 164 napot töltött az űrben, 6 óra 23 perces űrsétát hajtott végre, és 48 tudományos kísérletet végzett. 2014-2015-ben a Szojuz TMA-14M személyzetének parancsnokaként 167 napot, 5 órát és 42 percet töltött a Föld körüli pályán, 3 óra 41 perces űrsétát végzett, és több mint 50 tudományos kísérletben vett részt. 2015-től a kozmonauta testület helyettes parancsnokaként dolgozott. 2020-tól az Oroszországi Állami Duma VII. és VIII. ciklusában képviselte szülőföldjét, a Penzai területet. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Tudomány