Nő kategória
468
éve
468
éve
1558 – I. (Katolikus) Mária halála után I. Erzsébet (VIII. Henrik és Boleyn Anna leánya) lépett Anglia trónjára.
II. Henrik francia király Erzsébetet trónbitorlónak nyilvánította, és menyét, Stuart Máriát, Skócia királynőjét ismerte el angol királynőnek. Erzsébet királynőnek nem volt könnyű dolga, mivel belpolitikailag - vallásilag, politikailag és nemzetileg is - megosztott volt az ország, külpolitikailag pedig mélyponton állt. Uralkodása (1558-1603) mégis az angol tengerhajózás és a kereskedelem felvirágzásának időszaka volt. Politikájával, amelyben 40 éven át nagy segítséget jelentett minisztere és tanácsadója, William Cecil (Lord Burghley, meghalt 1598-ban) irányítása, a kereskedelem és az ipar fejlődését, így a polgárság és a polgárosodó köznemesség erősödését segítette elő. 1570-ben létrejött a londoni tőzsde (Royal Exchange), a Hanza londoni bezárása után (1598) sorra létesültek a kereskedőtársaságok. Anglia új kereskedelmi útvonalakat keresett, gyarmatosított és kalózkodott a spanyol gyarmatokon. A spanyolok elől menekülő németalföldi takácsok bevándorlásával fellendült az angol posztóipar. 1588-ban angol győzelemmel végződött a döntő összecsapás Spanyolországgal, amelyben a spanyol armada teljesen megsemmisült. I. Erzsébetnek sikerült Angliát vezető tengeri hatalommá tennie és megszilárdítania a protestantizmust Európában. Több mutatása
211
éve
1815 – Megszületett Eliza Wood Burhans Farnham amerikai társadalomújító, előadő, női-börtönrészleg vezető.
Az 1840-es években a Sing-Sing női részlegének vezetője volt. Hivatali ideje alatt büntető reformokat vezetett be.
55
éve
39
éve
14
éve
165
éve
1861 – Megszületett Dorothy Dix amerikai újságírónő, írónő, aki szerelmi bánatban szenvedőknek adott tanácsot.
A Dorothy Dix írói álnév volt, valódi neve: Elizabeth Meriwether Gilmer. 1896-tól tanácsadó rovatot vezetett a reménytelenül szerelmesek és szerelmükben csalódottak számára. New England-i tanár- és írónő volt, aki megalapította és kezdetben támogatta a Harrisburgi Állami Kórházat, valamint az általa vezetett társadalmi mozgalom eredményeképpen a New Jersey-i Trentonban létrehozták az első állami elmegyógyintézetet. Több mutatása
131
éve
1895 – Lehetővé vált nők számára a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi egyetemi képzés.
Az első női mérnökhallgatókat 1918-ban vették fel a Műegyetemre, összesen négyet. Az első női egyetemi tanárt 1930-ban nevezték ki. Valamennyi felsőoktatási intézmény 1946-ban nyílt meg a nők számára Magyarországon. Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Wanda Czelkowska lengyel festőnő, szobrász, multi-média művésznő.
Születésnapja más forrás szerint november 28.
87
éve