Nő kategória
49
éve
141
éve
1885 – Megszületett Karen Horney amerikai pszichoanalitikus, írónő, az Amerikai Pszichoanalitikai Intézetet alapítója.
1941-ben alapította meg az Amerikai Pszichoanalitikai Intézetet (American Institute of Psychoanalysis).
65
éve
1961 – Megszületett Szalai Annamária politikus, újságíró, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.
A Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumi elnöke 2012-ig, (a közalapítvány megszűnéséig).
20
éve
2006 – Meghalt Körmöczy Zsuzsa, minden idők legeredményesebb magyar női teniszezője.
Tizenkilencszer magyar bajnok, ötször főiskolai világbajnok volt. 1958-ban a női tenisz világranglistán második volt, és egy évtizeden át szerepelt a legjobb tíz között. 1958-ban első és máig egyetlen magyar nőként megnyerte a Roland Garrost.Ugyancsak 1958-ban Wimbledonban bronzérmet szerzett. 1959-ben ismét döntős volt a Roland Garroson, de csak ezüstérmes lett. 1960-ban győzött az olasz és a francia nemzetközi bajnokságban. Hatszor nyerte meg a monte-carlói nemzetközi versenyt. Több mutatása
644
éve
1382 – Székesfehérvárott megkoronázták Máriát, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.
Apja, I. (Nagy) Lajos magyar és lengyel király halála után koronázták meg. 1371-ben született I. (Nagy) Lajos magyar - egyidejűleg lengyel - király és Kotromanic Erzsébet boszniai hercegnő gyermekeként. 1378-ban nővére, Katalin halála után trónörökös lett, amit 1379-ben Kassán a lengyel rendek el is ismertek, és még Nagy Lajos halála előtt, 1382 júliusában felesküdtek Máriára. A király halála után a lengyel trónt mégsem foglalhatta el, azt húga, Hedvig kapta meg. 1382-ben magyar királynővé koronázták, de a tényleges hatalom anyja és Garai Miklós nádor kezében volt. A nemesség egy része ellenezte a nőuralmat, mert a magyar örökösödési hagyományoktól idegennek tartotta. 1385. november 1-jén kikényszerítették a házasságkötését Luxemburgi Zsigmonddal. Az új uralom ellen lázadó délvidéki főurak II. Károlynak (Kis Károly), az Anjou-család utolsó férfi tagjának ajánlották fel a koronát, amelyet elfogadott. December elején indult meg Buda felé, közben egyre gyarapodott támogatóinak a száma. Mária és Erzsébet szorult helyzetükben a megalázkodást választották, II. Károly elé mentek és ünnepélyesen köszöntötték. A hatalmat azonban elvesztették, így Mária kénytelen volt lemondani a trónról, és anyjával együtt részt kellett vennie II. Károly december 31-én megrendezett székesfehérvári koronázásán. Erzsébet királyné és Garai nádor összeesküvést szőttek a meggyilkolására, amelynek időpontját február 7-ére tűzték ki. Birtokadomány fejében Forgách Balázs, Erzsébet királyné pohárnokmestere vállalkozott a merényletre. Tőrrel támadt a királyra, majd a párviadalban mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. II. Károlyt a Visegrádi várba hurcolták, ezzel Mária visszanyerte hatalmát. II. Károly nem sokáig raboskodott Visegrádon, mert két hét múlva meghalt. A kedélyek azonban így sem csillapodtak le, a királynők személyesen mentek le a Délvidékre, hogy leszereljék a lázadókat. 1386. július 25-én fogságba estek, és a dalmáciai Novigrad várába zárták őket. Az anyakirálynét megfojtották, Mária pedig 1387. június 4-én szabadult ki egy velencei hajóhad segítségével. A hatalmat ismét elvesztette, mert férjét, Zsigmondot már március 31-én Székesfehérvárott királlyá koronázták.1395-ben Mária gyermeket várt, de egy vadászat alkalmával leesett a lováról, és koraszülött gyermekével együtt meghalt. Váradon temették el. Több mutatása
58
éve
1968 – Megszületett Anastacia amerikai énekesnő, dalszövegíró és zenei producer.
Teljes nevén: Anastacia Lyn Newkirk. A fehér bőrű és szőke hajú énekesnő hangszínét gyakran hasonlítják Tina Turneréhez és Aretha Franklinéhez. Többféle zenei műfajban énekel, funk, dance-pop, R&B, soul, rock, és az általa elnevezett sprock (soul+pop+rock) műfajban is jelennek meg lemezei. Több mutatása
43
éve
151
éve
1875 – New Yorkban megalakult a Teozófiai Társaság Henry Steel Olcott és Helena Petrovna Blavatsky vezetésével.
A Társaság a teozófiát, egy panteisztikus filozófiai-vallási rendszert támogatta, amely az egész világot behálózó vallásos egyesülésért szállt síkra. A teozófusok világnézetét kívánták terjeszteni az egész emberiség körében az egyetemes vallási, filozófiai, művészeti és tudományos gondolkodás területén. A teozófusok céljukat humánus cselekedetekben, a legmagasabb erkölcsben és tökéletességben látják, és egy öt pontból álló világtörvényt vallanak magukénak: az egység, az ismétlődő visszatérés, a fejlődés, az okság és az azonosság törvényét minden lélekben az Istennel együtt. Több mutatása
119
éve
1907 – Meghalt Edmonia Lewis afroamerikai és indián származású amerikai szobrász, aki Liszt Ferencről is készített alkotást.
Teljes nevén: Mary Edmonia Lewis. Fekete nőként hátrányos megkülönböztetésekkel kellett megküzdenie, így sokat élt Olaszországban, ahol akkoriban jobb volt a helyzet. Jelentős alkotása a 1876-ban a Philadelphiában megrendezett világkiállításon bemutatott Kleopátra halála című monumentális szobor. Több mutatása
110
éve