Ma Miksa névnapja van

Nő kategória

9 éve

2017 – Meghalt Pápai Erzsi, Jászai Mari-díjas színésznő (A holtak visszajárnak, Felhő a Gangesz felett).

Érdemes művész, a Nemzeti Színház Örökös Tagja. A nála 30 évvel idősebb Ráday Imre felesége volt. Legnagyobb sikerét Erzsébet királynőként aratta a Stuart Máriában, a hatvanas évek végén, Váradi Hédi és Bessenyei Ferenc partnereként. Ő maga pályafutása egyik legnagyobb kihívásának Margit királynét tartotta Shakespeare III. Richardjában: huszonöt évesen játszotta el a szerepet, amelyet ráadásul beugróként, egy éjszaka alatt kellett megtanulnia, majd kétszázszor játszotta. Több mutatása

Teljes esemény 0

2017. 11. 04. Meghalt Film/Média Nő Magyar Színház

113 éve

1913 – Megszületett Vivien Leigh, Oscar-díjas brit színésznő (Elfújta a szél, A vágy villamosa).

Darjeelingben, Indiában született. Eredeti nevén: Vivian Mary Hartley Az 1939-ben bemutatott, Margaret Mitchell azonos című regényéből készült "Elfújta a szél" hatalmas kasszasiker és minden idők legsikeresebb filmje volt 1965-ig. A Victor Fleming rendezte, David O. Selznick produkciójában készült költséges és látványos filmben Vivien Leigh játszotta Scarlett O'Hara szerepét, Clark Gable Rhett Butlert és Olivia de Havilland Melanie-t. Az amerikai polgárháború idején játszódó filmben a szentimentálisan feldolgozott szerelmi történetre helyeződött a hangsúly, Scarlett O'Hara sorsa könnyekig meghatotta a nézőket. Legismertebb filmjei: "Elfújta a szél", "Lady Hamilton", "A vágy villamosa", "Bolondok hajója". Több mutatása

Teljes esemény 0

1913. 11. 05. Született Film/Média Nő

63 éve

1963 – Megszületett Tatum O'Neal amerikai színésznő, aki 10 évesen kapott Oscar-díjat, ezzel ő a legfiatalabb, aki ilyen díjat kapott.

Los Angelesben született, édesapja Ryan O’Neal, színész, édesanyja pedig Joanna Moore színésznő. Édesapja második felesége Leigh Taylor-Young színésznő, harmadik felesége pedig Farrah Fawcett színésznő. Édesapja mellett a Paper Moon című filmben szerepelt 10 évesen, a szerepért kapta a a Best Supporting Actress kategória Oscar-díját, és Golden Globe díjat az Év felfedezetje kategóriában. Édesapján kívül olyan színészekkel játszott együtt, mint Walter Matthau, Christopher Plummer, Anthony Hopkins oldalán, Richard Burton. A '70-es években Michael Jackson barátnője volt, majd a teniszező John McEnroe felesége, akinek 3 gyermeket szült. Tatum droghasználata miatt a gyerekeket elvették tőle, illegális kábítószerhasználatért elítélték, majd 2,5 évet töltött drogelvonó kúrán. Édesapjával is megromlott a kapcsolata, amit végül igyekeztek helyreállítani. Több mutatása

Teljes esemény 0

1963. 11. 05. Született Film/Média Nő

90 éve

1936 – Megszületett Csűrös Karola színésznő, érdemes művész (Etus a Szomszédok sorozatban).

Születési neve: Csűrös Karolina, beceneve: Karcsi. Horváth Ádám televíziós rendező felesége volt. 1959-től a győri Kisfaludy Színház, 1962-től a Madách Színház tagja volt, 1963-tól állandó vendége volt a Bartók Gyermekszínháznak, annak megszűnéséig. Filmjeiből: Két emelet boldogság, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Tündérlaki lányok, Szomszédok (teleregény), szerepeiből: Rozika (Móricz: Úri muri), Adela (García Lorca: Bernarda Alba háza), Achard: A bolond lány, Patrick: Teaház az Augusztusi Holdhoz. Több mutatása

Teljes esemény 0

1936. 11. 06. Született Film/Média Nő Magyar Színház

41 éve

1985 – Meghalt Csapody Vera az első magyar női fizikus, botanikus, aki 12 ezer képet festett növényekről.

Külön engedéllyel vették fel a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára, ahol akkor még nem tanultak nők. 1913-ban a nők közül elsőként szerzett diplomát. 32 éven keresztül tanított a Sacré Coeur Sophianum katolikus leánygimnáziumban matematikát és fizikát. Gyerekkorától festett növényeket, a tanítás mellett is folytatta. Jávorka Sándor Kossuth-díjas botanikus fedezte fel tehetségét, és kérte fel botanikai könyvek illusztrálására. Komoly fizikai erőt igénylő botanikai gyűjtőútakon vett részt, bejárta az egész Kárpát-medencét, a Magas-Tátrát és az Al-Dunát is. A növényekről lehetőség szerint azonnal a helyszínen készített vázlatokat, akvarelleket. Nagyjából tizenkétezer akvarellt és háromezer táblarajzot készített, húsz könyv társszerzője volt, amivel még a nemzetközi botanikában is rekorder. 95 évet élt, nem volt családja, élete utolsó napjáig dolgozott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1985. 11. 06. Meghalt Nő Tudomány Alkotás Magyar