Ma Miksa névnapja van

Nő kategória

84 éve

1942 – Megszületett Anita Roddick angol üzletasszony, társadalomújító, a Body Shop alapítója.

A természetes alapanyagokból készült samponokat, testápolókat és krémeket árusító boltjai nem csak arról szólnak, amit árulnak, hanem egy a nőkről, a környezetről és az etikus üzletvezetésről szóló politikai filozófia megjelenítései. "Mindössze arra használom a céget, amit meglepő módon sikerre vittem - nem szükségszerűen történt így, mert nem ilyennek álmodtam -, hogy az árukra támaszkodva ezekről a problémákról kiabáljon", - nyilatkozta Anita Roddick. Több mutatása

Teljes esemény 0

1942. 10. 23. Született Nő

182 éve

1844 – Párizsban megszületett Sarah Bernhardt francia színésznő.

Más források szerint születésének napja október 22 vagy 23. Eredeti nevén: Henriette Rosine Bernard. 1862-ben a Comédie Francaise, 1866-ban az Odeon Színház tagja lett, majd 1872-ben ismét visszatért a Comédie Francaise-hez. 1880-ban megalapította saját társulatát, amellyel nemzetközi turnékon vett részt, 1893-ban Budapesten is vendégszerepelt. Az olasz színésznő, Eleora Duse mellett a századfroduló legünnepeltebb művésze volt. A lábai előtt hevert a közönség, és szórakozott a botrányain. Darabokat írtak neki a kor neves költői és írói, például 1900-ban Oscar Wilde a "Salomé"-t. Különösen nagy sikere volt Jean Racine "Phaedra" és Voltaire "Zaire" című darabjának címszerepeiben. Több mutatása

Teljes esemény 0

1844. 10. 24. Született Nő

130 éve

1896 – Megszületett Marjorie Stewart Joyner afro-amerikai üzletasszony, a tartós hajhullám-gép feltalálója.

Megalkotta azt az eszközt, amely lehetővé tette, hogy a frizura ne csak egy napig maradjon hullámos. Létrehozott egy sapkát is, mellyel biztonságosabb és kényelmesebb volt a gép használata. Joyner volt az első afro-amerikai végzős diák a chicagói Beauty School-ban. 1916-ban nyitotta meg saját szalonját. Több mutatása

Teljes esemény 0

1896. 10. 24. Született Nő Technika