Ma Miksa névnapja van

Nő kategória

10 éve

2016 – Meghalt Dzsunko Tabei japán hegymászónő, az első nő, aki feljutott a világ legmagasabb csúcsára, a Csomolungmára.

Neve nyugati írásmóddal: Junko Tabei, japán írásjelekkel: 田部井 淳子.Továbbá eljesítette a Seven Summitsot, azaz minden földrész legmagasabb pontján is járt. Elnyerte a Hópárduc címet. A Mount Everest, vagy más néven Csomolungma, a Himalája hegység része, csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala. A hegy 8848 m magas, és évente kb. 4 milliméterrel nő. A Csomolungma név tibeti eredetű, jelentése "a Föld istenasszonya". Több mutatása

Teljes esemény 0

2016. 10. 20. Meghalt Nő Sport

120 éve

1906 – Megszületett Lillian Gertrud Asplund, a Titanic katasztrófa utolsó túlélője, akinek saját emlékei is voltak.

Az utolsó amerikai túlélője is egyben. Mikor felszálltak a Titanicra Lillian még mindössze 5 éves volt. A történtekről sosem beszélt nagy nyilvánosság előtt, csakúgy mint édesanyja. Egy 1989-ben készült interjúban elmondta azonban, hogyan menekültek meg egy ablakon keresztül, és édesapja hogy segítette be őt és édesanyját, valamint testvérét egy csónakba, majd hogyan nézett vissza édesapjára és ott maradt testvéreire, akik nem élték túl a tragédiát. Megszületett Lillian Gertrud Asplund, a Titanic katasztrófa utolsó túlélője, akinek saját emlékei is voltak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1906. 10. 21. Született Történelem Nő Katasztrófa

97 éve

1929 – Megszületett Ursula Kroeber Le Guin amerikai költő és írónő, aki tudományos-fantasztikus regényeiről híres.

A kaliforniai Berkeley-ben született. A Columbia Egyetem elvégzése után 1954-től 1956-ig a Mercer és az Idahói Egyetem franciatanára volt, 1971 óta a Washingtoni, a Portlandi Állami, a Pacific, a Readingi, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem és a Kenyon College támogatott írója és oktatója, 1986-ban a Tulane Egyetem Mellon professzora lett. 1969-ben Nebula- és Hugo-díjat, 1974-ben Hugo-díjat, 1972-ben Nemzeti Könyvdíjat és 1986-ban Kafka-díjat kapott. 1969-ben jelent meg "Left Hand of Darkness" ("A sötétség balkeze") című műve. Regényeiből: "A Wizard of Earthsea" ("A szigetvilág varázslója"), "Malafrena", "Teharu", novelláiból: "Osinian Tales", "Buffalo Gals", verseiből: "Wild Angels", "In The Red Zone", gyermekkönyvek: "A Visit from Dr. Katz", "Fish Soup". Levelezési címe: Virginia Kidd, Box 278, Milford, Pa. 18337, USA. Több mutatása

Teljes esemény 0

1929. 10. 21. Született Nő Irodalom