Meghalt kategória
61
éve
43
éve
41
éve
1985 – Meghalt Jacsó István edző, sportvezető, jogász.
Ő volt a Magyar Olimpiai Bizottság egyetlen tagja 1984-ben, aki nem szavazta meg a Los Angeles-i olimpia bojkottját. 1985-től már nem került be a döntéshozásba. Dr. Jacsó István már 1944-ben is kiállt az üldözöttek mellett, 1956-ban pedig védőügyvédként dolgozott. A Magyar Kézilabda-szövetség elnökségi tagjaként volt tagja a MOB-nak és a szövetség fegyelmi bizottságának is elnöke volt. Több mutatása
38
éve
1988 – Meghalt Roy Orbison amerikai zenész, énekes (Pretty woman, In dreams).
Teljes nevén: Roy Kelton Orbison
35
éve
1991 – Meghalt Stewart Francis Alexander alezredes, amerikai katonai orvos, aki mustárgázmérgezést kezelve véletlenül felfedezte a ma használt kemoterápia alapjait.
A vegyi fegyverek hatásainak felismerése volt a szakterülete. 1943 decemberében német légitámadás során történt robbanás áldozatainak ellátására vezényelték ki. Az első világháborúban elhíresült, rendkívül mérgező mustárgáz szállítmány egy amerikai hajó fedélzetén felrobbant, amely súlyos vegyi szennyezést okozott. A mustárgázzal érintkező 628 ember közül 83-an haltak meg. Alexander felfedezte, hogy a vegyi anyag az olajjal keveredve felszívódott a katonák bőrén keresztül. Kutatásai kimutatták, hogy a mustárgáz súlyosan károsította a fehérvérsejtek termelődését, ami megalapozta a későbbi kemoterápiás kezeléseket. A szövetségesek kezdetben tagadták a gáz jelenlétét. A mustárgáz és más vegyi fegyverek használata az első világháborúban elterjedt, de az 1925-ös genfi jegyzőkönyv és az 1993-as Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény betiltotta ezek fejlesztését, gyártását és felhasználását, helyenként és időnként még utána is használták hadi célokra. Alexander jelentését titkosították, felfedezései máig hatással vannak az orvostudományra. Több mutatása
33
éve
1993 – Meghalt Don Ameche, Oscar-díjas amerikai színész (Selyemgubó, Alexander's Ragtime Band).
További ismert filmjei: Corrina, Corrina; Egyszer fenn, egyszer lenn; Selyemgubó 2. - A visszatérés; Selyemgubó - Oscar-díj, legjobb mellékszereplő; A három testőr (1939) Több mutatása
32
éve
1994 – Meghalt Gian Maria Volonté olasz színész.
Sergio Leone dollár-trilógiája első két részének és politikai drámákat bemutató filmjeinek köszönheti világhírnevét. Ismertebb filmjei: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A merénylők, Levelek Marusiából, Mario Ricci halála, Nyitott ajtók, Szerelemház. Több mutatása
10
éve
2016 – Meghalt Lehoczky Éva koloratúrszoprán operaénekesnő.
Férjezett nevén Lammel Erichné. 1962–65-ben az egri Gárdonyi Géza Színház, 1965–1968 között a Karl Marx Stadt-i Operaház, 1968-tól 1970-ig a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. 1970-ben szerződött az Operaházhoz, amelynek 1984-ig volt tagja. Vendégszerepelt szinte valamennyi európai országban és az amerikai kontinensen. Érdemes művész . Főbb szerepei: F.Sz. Az Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola); Konstanza (Mozart: Szöktetés a szerájból); Fiordiligi (Mozart: Così fan tutte); Adina (Donizetti: Szerelmi bájital); Gilda (Verdi: Rigoletto); Tanítónő (Britten: Albert Herring) Több mutatása
5
éve
2021 – Meghalt Kóbor "Mecky" János, Kossuth-díjas énekes, zeneszerző és gitáros, az Omega együttes tagja.
Budapesten született. Liszt Ferenc-díjas. Tanulmányait a BME Építészmérnöki Karán végezte. 1962-től az Omega együttes gitárosa, majd énekese volt. Társalapítója az Omega Gmk-nak, hangmérnöke az Omega Stúdiónak, rovatvezetője a "Mikrovilág" és a "Polip" című magazinoknak. 1970-ben az Omega együttessel elnyerték a tokiói Yamaha fesztivál fődíját a "Gyöngyhajú lány" című számukkal. 1978-ban Pepita Oroszlán- és Bellaphon aranylemez-díjat kaptak. Több mutatása
5
éve