Meghalt kategória
23
éve
233
éve
1793 – Párizsban 37 éves korában kivégezték Marie Antoinette-t, Mária Terézia lányát, XVI. Lajos feleségét.
A francia udvarban nem XVI. Lajos, hanem a szép, okos, életvidám és léha Marie Antoinette uralkodott. Befolyása alá vonta a királyt, hogy akaratát az udvarnál érvényesítse. Keveset tudott az egyszerű nép életéről, mindig távol tartották tőle. 1789.10.05-én Versailles-ból a nép XVI. Lajossal együtt a forradalmi Párizsba vitte. A királyi családot az alkotmány végleges elfogadásáig akarták Párizsban tartani. 1791.06.21-én XVI. Lajos szökni próbált, de kísérlete nem sikerült. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés döntése alapján a királyt funkcióiban felfüggesztették az alkotmány elfogadásáig. 1792.09.21-én az újonnan választott Nemzeti Konvent megfosztotta trónjától és egyhangúlag elhatározta az alkotmányos monarchia megszüntetését, szeptember 22-én kikiáltotta a Francia Köztársaságot, így a forradalomnak sikerült megvalósítania a monarchiából a köztársaságba való átmenetet. XVI. Lajos pere december 11-én kezdődött el, a harmadik rend üléseinek akadályoztatásával, a Nemzetgyűlés vezetőjének megnyerésével, reakciós minisztérium létrehozásával, szökési kísérlettel, a külföld és a lázadó tartományok felé tanúsított tehetetlen viselkedésével, hanyag magatartással és letartóztatásánál ellenállással vádolták. Halálos ítéletét Maximilien de Robespierre kérte. Az ítéletről több napon át szavaztak, majd 1793.01.21-én a Forradalom terén (Place de la Révolution) kivégezték. Háromnegyed évvel férje halála után, a "gyanúsak" elleni szeptemberi politikai perek eredményeként a volt francia királyné is a guillotine alá indult. Több mutatása
80
éve
1946 – Végrehajtották a halálos ítéletet tíz háborús bűnösön, akiket Nürnbergben ítéltek el.
A kivégzettek: Hans Frank dr. Lengyelország gauleitere Alfred Jodl (er. Alfred Baumgartner) német tábornok, a Wehrmacht főparancsnoka Wilhelm Frick német jogász, belügyminiszter, a faji törvény megfogalmazója Ernst Kaltenbrunner német SS-Obergruppenführer Wilhelm Keitel német tábornagy Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter Alfred Rosenberg német ideológus Fritz Sauckel német ?munkaügyi főmegbízott? Arthur Seyß-Inquart német politikus, Hollandia irányítója, az Anschluss egyik szervezője Julius Streicher német politikus, zsidóellenes propagandista, a Der Surm c. antiszemita lap főszerkesztője Több mutatása
473
éve
1553 – Meghalt idősebb Lucas Cranach német festő, grafikus, aki 3 szász fejedelem udvari festője volt.
A szász festészeti iskola megalapítója. A reformáció korában Németországban ő volt „A német festő”.
73
éve
1953 – Meghalt Nyirő József erdélyi magyar író.
Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen, a teológiát Gyulafehérváron és a bécsi Pázmáneumban végezte. 1912-ben Nagyszebenben katolikus pappá szentelték. 1919-ig mint plébános tevékenykedett, majd kilépett a papi rendből és írással foglalkozott. 1938-ban a Kolozsváron megjelenő Keleti Újság felelős szerkesztője lett. Nevezetesebb művei: Sibói bölény, Madéfalvi veszedelem (történelmi regény), Isten igájában (önéletrajzi regény), Jézusfaragó ember, Kopjafák, Uz Bence, Székelyek, Havasok könyve (novellák). A Jézusfaragó ember dramatizált alakját, valamint a Madéfalvi veszedelemből írt Az új hazát a Nemzeti Színház, a Júlia szép leány című művéből készült operát pedig Ottó Ferenc zenéjével az Operaház mutatta be. Művei közül néhányat idegen nyelvekre is lefordítottak és megfilmesítettek. Több mutatása
45
éve
1981 – Meghalt Várnai Zseni, József Attila-díjas költő.
Eredeti nevén: Weisz Eugénia. Peterdi Andor (1881-1958) író felesége, Peterdi Mária (1919-1970) írónő anyja.
44
éve
19
éve
2007 – Meghalt Deborah Kerr, Golden Globe-díjas skót színésznő (The Night of the Iguana).
Teljes nevén: Deborah Jane Kerr-Trimmer. 1994-ben Oscar-életműdíjat kapott "elegáns és szép színészi munkájáért". 1953-ban a "From Here to Eternity", 1956-ban a "Tea and Sympathy" és 1964-ben a "The Night of the Iguana" című film főszerepében játszott. Több mutatása
13
éve
5
éve