Ma Miksa névnapja van

Meghalt kategória

81 éve

1945 – Halálra ítélték és kivégezték Pierre Laval francia politikust a nácikkal folytatott kollaborálás vádjával.

Párizsban 62 éves korában halt meg. 1931-1932-ben Franciaország miniszterelnöke és külügyminisztere volt, 1934 és 1936 között ismét a külügyminiszteri tisztséget töltötte be. 1940-től a Vichy központtal létrejött, formailag független, lényegében a németektől függő bábállam miniszterelnök-helyettese, majd 1942-től a Vichy-kormány miniszterelnöke volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1945. 10. 15. Meghalt Történelem

44 éve

1982 – Meghalt Selye János osztrák-magyar származású kanadai belgyógyász, vegyész, stresszkutató, aki a "stressz" fogalmát meghatározta.

Mint a stressz kutatója szerzett világhírt. 1936-ban jelent meg erről első publikációja a Nature című folyóiratban.Az Életünk és a stressz című könyve 1964-ben jelent meg magyarul, ami azonnal hihetetlenül olvasottá és idézetté vált. Gyakran megfordult hazánkban, előadásokat tartott, interjúkat adott és gyakran szerepelt különböző televíziós műsorokban is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1982. 10. 15. Meghalt Tudomány Magyar

36 éve

1990 – Megszületett Berczelly Tibor háromszoros olimpiai bajnok vívó.

1929 és 1932 között a Ludovika Akadémia hallgatója. 1930-tól a Honvéd Tiszti Vívó Klub vívója. Vívóként valamennyi fegyvernemben versenyzett. 1930-tól a honvédség tisztje, 1944-ben őrnagyi rangban leszerelt. 1934-től a magyar kardvívó válogatott tagja. 1940-ben vívómesteri oklevelet szerzett. 1945-től a Toldi Miklós SC vívója és sportlövője, 1946-tól a Csepeli MTK, 1954-töl a Budapesti Vörös Meteor vívója. 1947-től 1950-ig a magyar tőrvívó válogatott tagja. 1947-ben bekerült a magyar sportlövő válogatottba is. 1935 és 1957 között összesen huszonnyolc magyar bajnoki címet szerzett. Ő a legtöbb egyéni magyar bajnoki címet szerzett vívó. Kardvívóként negyvenhétszeres, tőrvívóként háromszoros magyar válogatottságot ért el. 1955-től a Magyar Vívó Szövetség edzője, jelentős szerepe volt a magyar korosztályos versenyek elindításában. 1964-től vívó mesteredzői oklevelet szerzett. 1972-től a Budapesti Vörös Meteor vívószakosztályának edzője. Háromszoros kardcsapat olimpiai bajnok (1936, 1948, 1952), négyszeres kardcsapat világbajnok (1937, 1951, 1953, 1954). Több mutatása

Teljes esemény 0

1990. 10. 15. Meghalt Sport Magyar

16 éve

2010 – Meghalt Hemmert János grafikus, kollázsfestő.

A szegedi művész 1927. január 5-én született Szekszárdon. Tanulmányait a szegedi tanárképző főiskolán végezte. 1988-ig végzett pedagógiai tevékenységéért kitüntetésekben részesült. Az 1950-es évek eleje óta szerepelt különböző tárlatokon. A Szegedi Pedagógiai Főiskolán Vinkler László és Kopasz Márta volt a mestere. 1958-ban miniszteri dicsérő oklevelet, és lengyelországi utazást kapott. A Nowa Huta-i modern festőművész, Kruciak műtermében ismerkedett meg a kollázsfestészettel. Hemmert János 1962-től nyugállományba vonulásáig, 1988-ig a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium rajztanára volt. 1985-ben kiváló lánghegesztő vizsgát tett szoborkészítéshez. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1959), kapott miniszteri dicséretet kiváló munkájáért (1981). Egyéni tárlataival Szeged mellett Szekszárdon, Kiskunhalason, Gödöllőn, Hódmezővásárhelyen és Budapesten is szerepelt. 1990-től a JATE Régészeti Tanszékének külső előadója volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2010. 10. 15. Meghalt Alkotás Magyar

42 éve

1984 – Meghalt Ungvári Lajos, Kossuth-díjas szobrászművész.

Síremlékeket, díszítőszobrokat, portré-, illetve emlékszobrokat készített, a második világháborút követő időszakban szovjet hősi emlékműveket és felszabadulási emlékműveket is készített. 1952-ben Kocsis Andrással részt vett a budapesti Kossuth téren álló Kossuth-emlékmű mellékalakjainak mintázásában. Tagja volt a Spirituális Művészek Szövetségének és az Új Művészek Egyesületének. Több mutatása

Teljes esemény 0

1984. 10. 15. Meghalt Alkotás Magyar