Ma Miksa névnapja van

Meghalt kategória

40 éve

1986 – Meghalt Fényes Szabolcs, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző (Nemcsak a húszéveseké a világ).

Nevét viseli a könnyűzenei alkotótevékenységet elismerő Fényes Szabolcs-díj. Édesapja, Fényes Loránd mérnök volt, aki Ady Endre törzsasztalához tartozott Nagyváradon és nótaszerzéssel is foglalkozott. Tizenkét éves korában döntötte el, hogy zeneszerző lesz. A család Rétságra (Nógrád megye) telepedett át. Középiskolás korában hetente többször utazott a fővárosba, hogy zeneszerzést tanuljon. Első színházi sikere a "Maya" bemutatója volt 1931-ben. 1949-ben, valamint 1957–1960 között a Fővárosi Operettszínház igazgatója, 1949-1957 között a Vidám Színpad zenei vezetője volt. 74 éves korában hunyt el Budapesten 1986. október 12.-én.Operetteket, zenés játékokat és filmzenéket is írt. Dalait rendszeresen feldolgozzák és játszák, a legismertebbek például: Összecsendül két pohár; Egy esős vasárnap délután; Nemcsak a húszéveseké a világ; Mindenkinek van egy álma; Szeretni bolondulásig; Fogj egy sétapálcát; Táskarádió. Több mutatása

Teljes esemény 1

1986. 10. 12. Meghalt Magyar

24 éve

2002 – Meghalt Ray Conniff, Grammy-díjas amerikai pozanos, zeneszerző, az első nyugati popzenész, aki felléphetett Moszkvában (New York, New york; White Christmas; Brasil).

Teljes nevén: Joseph Raymond Conniff. A Doktor Zsivágó című film Grammy-díjas kísérőzenéjének szerzője. Pozanos lett, édesapja pozanon, édesanyja zongorán játszott. Az '50-es években a Columbia lemeztársaság hangszerelője volt. Saját zenekara, a Ray Conniff Orchestra and Singers, több mint 70 millió lemezt adott el. Együttesét téma- és stílusgazdagság jellemezte, fontos eleme stílusának a dzsessz, a slágerek, és a popzene. Legismertebbb alkotásai: Alexander's Ragtime Band, a Tea for Two, a White Christmas, a Besame Mucho, a New York, New York, Smoke Gets in Your Eyes, Tie A Yellow Ribbon Round The Ole Oak Tree. Több mutatása

Teljes esemény 0

2002. 10. 12. Meghalt Zene

1972 éve

54 – Meggyilkolták Claudiust. A 64 éves császárt negyedik felesége mérgezte meg gombával.

Claudius (született i.e. 10.8.1.) 41.1.24-étől Róma császára Caligulát követte a trónon. Claudius ügyes politikus volt. Megerősítette Róma hatalmát Britannia részeinek meghódításával, Mauritánia, Trákia, Noricum provinciaként a Római Birodalomhoz csatolásával. Újjáépített erődítésekkel megvédte a dunai, megőrizte a rajnai határvonalat. A senatusszal való ellentétben személyes pozíciójának megtartását tűzte ki célul, stabil közigazgatási és pénzügyi rendszer létrehozására törekedett. A római jogszolgáltatás javításához is hozzájárult. Claudius magánéletében - szerencsétlen házasságaival - kevésbé volt sikeres. Harmadik felesége, Messalina tékozlása és magánélete (titokban másik házasságot is kötött) felháborította az udvart, míg 48-ban kivégezték. Negyedik felesége, az ifjabb Agrippina volt, akinek az első házasságából származó fiát - a későbbi Nero császárt - Claudius adoptálta. Agrippina az utódlás biztosítása érdekében gyilkolta meg Claudiust. Több mutatása

Teljes esemény 0

54. 10. 13. Meghalt Történelem