Meghalt kategória
102
éve
45
éve
14
éve
13
éve
2013 – 95 éves korában meghalt Gyetvai László válogatott labdarúgó.
1933-ban lett a Ferencváros labdarúgója, ahol 1948-ig a összesen 230 mérkőzésen lépett pályára és 87 gólt szerzett. 1938 és 1942 között 17 alkalommal szerepelt a válogatottban, ahol 3 gólt szerzett. A Magyar bajnokságon háromszoros bajnok, a Közép-európai Kupát 1937-ben nyerte meg csapatával. 1974 óta az FTC örökös bajnoka. 1956 és 1959 között az Egyetértés vezetőedzője volt. Edzősége alatt fedezte fel többek között Varga Zoltánt és Fenyvesi Mátét is. 1993-ban az FTC öregfiúk csapatának edzője volt. Több mutatása
9
éve
2017 – Meghalt Mireille Darc francia színésznő (Borsalino, Egy zsaru bőréért, Magas szőke férfi felemás cipőben).
Eredeti neve: Mireille Aigroz. Elsősorban vígjátékokban szerepelt, ahol a szép szőke csábító nőt játszotta. 15 évig élt Alain Delonnal, akivel számos filmben játszottak együtt. Több mutatása
2
éve
2024 – Meghalt Dobray György, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró (Szerelem első vérig, Gólyamese).
A nyolcvanas években készítette Vérszerződés, majd a Szerelem első vérig, és a Szerelem második vérig című filmjeit, amikben ismert színészek mellett amatőrök is (Szilágyi Mariann, Beri Ary) játszottak főszerepeket. A K – Film a prostituáltakról (Rákóczi tér) és K2 – Film a prostituáltakról (éjszakai lányok) című dokumentumfilmjei, melyek a hazai prostitúció látképét adták, 1988-ban és 1989-ben nagy botrányt okoztak, annak ellenére, hogy Dobray később beismerte, hogy a filmek egyes jelenetei előre beállítottak voltak. A K és K2 nyomán Dobray György íróként is bemutatkozott, mindkét történet könyv alakban is megjelent és eladási rekordokat döntött. Az 1991-es Szerelmes szívekcímű játékfilmjében Szandi, az énekesnő játszotta a főszerepet. 2005-ös Gólyamese című dokumentumfilmje, mely egy örökbefogadás történetét dolgozza fel, elnyerte a 37. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilm-rendezés díját. Élete végéig dolgozott, 2021-es, Kövek című dokumentumfilmje párhuzamosan örökíti meg, ahogy egy német művész magyar városokban helyez el botlatóköveket a holokauszt áldozatainak emlékére, és azt, hogy egy nemzetközi önkéntesekből álló csapat sírokat állít helyre hazai izraelita temetőkben. Habiszti – Csak azért is! című dokumentumfilmjét a tavalyi Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon mutatták be. Több mutatása
381
éve
1645 – Meghalt Hugo Grotius latin nyelven is alkotó holland író, tudós, költő.
Eredeti nevén: Huig de Groot Grotius a szabadságharcát és az első polgári forradalmát vívó Hollandia kultúrájának egyik első, világhírű alakja volt. Hivatásos jogtudósi, jogtörténészi munkássága mellett történészi, teológiai és egyházpolitikai munkákat publikált, de megjelentek többkötetes szépirodalmi művei és műfordításai is. (Született 1583.04.10) Több mutatása
500
éve
1526 – A mohácsi csatában a török szultán legyőzte a II. Lajos király vezette magyar hadsereget. A király életét vesztette.
A harcban életét vesztette II. Lajos (1516-1526), akivel a Jagellók magyar-cseh ága kihalt. A győztes I. (törvényhozó) Szulejmán már 1521-ben bevette Magyarország legfontosabb végvárát, Nándorfehérvárt (ma Belgrád), majd a Török Birodalom kiterjesztette hatalmát a Földközi-tenger keleti medencéjére, és ellenőrzése alá vonta a velencei és genovai kereskedelmet. A mohácsi csata után a törökök előrenyomultak Bécs felé, ezzel áthárult Ausztriára a feladat, hogy megállítsa az iszlám törököket. Magyarország állami és politikai egysége a vereség után megszűnt. Több mutatása
88
éve
1938 – Meghalt Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, újságíró, humorista, a kabaré nagy mestere.
Karinthy diákkori emlékeinek gyűjteménye a Tanár úr kérem felnőttnek is kedves olvasmánya. Életét végigkísérte a lélektan és a technika iránti érdeklődés: lelkesen köszöntötte a filmet, a rádiót és a repülést. A Nyugat írócsoportjához csatlakozott. A sikert, a népszerűséget az 1912-es év hozta meg számára. Öt kötete jelent meg, novellák, karcolatok, humoreszkek és Így írtok ti címen irodalmi paródiái, amely felkeltette a széles közönség érdeklődését az akkor még nem oly közismert írók és költők iránt. Jelentős két verseskötete is. A magyar nyelv bűvésze volt, csodálatosan tudott játszani a szavakkal, így születtek meg közismert szójátékai: az anagramma, az intarzia, az eszperente, a kecskerím és még sok más. Műfordítókén tGoethe, Wedekind, Heine, Milne (Micimackó) műveit tolmácsolta. Mégis humoreszkjei révén vált igazán népszerűvé. 1930 után agydaganat támadta meg, Stockholmban Olivecrona, a híres svéd sebész operálta meg. Ebből született sajátos riportkötete, az Utazás a koponyám körül. Több mutatása
88
éve