Meghalt kategória
366
éve
269
éve
51
éve
1975 – Meghalt Ravasz László református lelkész, püspök.
Ravasz 1907-től a Kolozsvári Teológiai Akadémia gyakorlati teológiai tanszékének tanára volt. 1921-ben a Budapest Kálvin téri egyházközség meghívta lelkipásztorának, s ugyanakkor a dunamelléki református egyházkerület püspökévéis megválasztották. E tisztet 1921-48 között töltötte be. 1927-44-ben a felsőház tagja, s 1937-40 között az MTA másodelnöke is volt. A Protestáns Szemle főszerkesztője, a Református Élet, s a Magyar Kálvinizmus című lapok egyik megalapítója. Mindszenty József hercegprímás és Ordass Lajos evangélikus püspök mellett, az ő sorstársukként, a három legjelentősebb magyar történelmi egyház első számú vezetőjének egyike volt, akiket a kommunista rendszer erőszakkal félreállított: 1948 májusában a kommunista hatalomátvétel miatt püspöki méltóságáról lemondani kényszerült, majd 1953. március 1 jén lelkészi állásából is visszavonult. Az 1956-os forradalom idején visszakapta püspöki címét. Átdolgozta Károli Gáspár bibliafordításának újszövetségi részét. Több mutatása
40
éve
1986 – Meghalt Tabódy Klára színésznő, énekesnő, festőművész, aki Turay Ida színésznő húga volt.
Eredeti nevén: Thurmayer Klára Lívia. A Fővárosi Operettszínházban Kabos Gyula tíztagú társulatában, Pozsonyban, a Magyar Színházban, a Vígszínházban és a Király Színházban is szerepelt. Játszott operettekben és zenés játékokban, majd revütársulat tagjaként szerepelt Hágában Latabár Árpád és Latabár Kálmán társaságában. Játszott Bécsben, Berlinben is, Kölnben, Nürnbergben és Lipcsében. A második világháború elején olaszországi turnén járt. 1953-tól festeni tanult, s a színpadtól visszavonult. Képeit Münchenben és Milánóban állította ki. Több mutatása
33
éve
1993 – Meghalt Káldi Nóra, Jászai Mari- és Erzsébet-díjas színművésznő.
Eredeti nevén: Krejniker Eleonóra Edit Mária Káldi Nóra, néhol Káldy Nóra néven említve. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1966-tól a miskolci Nemzeti Színháznál, 1967-től a szolnoki Szigligeti Színháznál, 1969-től a Madách Színháznál játszott. 1982-től a József Attila Színház tagja volt. Szerepeiből: Antoinette Sévigné (Achard: A bolond lány), Judit (illés: Névtelen levelek), Pólika (Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül), filmjeiből: Zöldár, Butaságom története, Ráktérítő, Iphigeneia a Tauruszok földjén, A locsolókocsi, Gulliver a törpék országában, Vivát Benyovszky I-XIII., Egy csók és más semmi, Münchausen Fantáziaországban, Rohanj velem, Társasjáték. Legismertebb szinkronszerepe: Jessica Benton az Onedin családban. Több mutatása
32
éve
16
éve
14
éve
14
éve
2012 – Meghalt Janáky István konceptuális építész (Városligeti Időkerék).
Hatott rá Molnár Farkas építészete és a Bauhaus azon elve, hogy képzőművészeti alkotásokra az építészetnek nincs szüksége, ellentmond id. Janáky István építészetről vallott felfogásának, egyébként apja nyomdokain haladt. Építészeti rajzain a táj és növényzet kiemelt szerepet kapott. 1974-ben Schaár Erzsébet: Utca című művének kiállítóházát tervezte Pécsre, 1998-ban pedig annak a 60 tonnás Időkerék-szerkezetnek a terveit készítette el, amelynek alapkövét 1999. december 31-én a Városligetben helyezték el. Különös sorsú, szélesebb körben is ismertté vált terve Lepkeháza (1990). A sevillai Expo magyar pavilonjának tervezésére kiírt pályázaton ez a terv ugyan első díjat nyert, Magyarországot azonban – egy megváltoztatott döntés hatására – mégsem ez az épület képviselte a kiállításon. Több mutatása
12
éve