Ma Teréz névnapja van

Meghalt kategória

22 éve

2004 – Meghalt Berényi Ferenc festőművész, tanár, az alföldi festészet képviselője.

Tanárai közül Barcsay Jenőt és Domanovszky Endrét tartotta mestereinek. 1961-ben alapító tagja lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. A Szolnoki művésztelepen dolgozott. Képein az alföldi festészet motítivumai dominálnak, konstruktivista elemekkel ötvözve. Az alföldi emberek mindennapjai, szerszámai, falusi udvarok és tájak láthatóak a képeken erősen redukált forma- és színvilágban. Kései alkotásai közel állnak a konstruktivista, néha az absztrakt képformáláshoz. 70. születésnapjára Kurtág György írt zenedarabot, amit Berényi Petra, a festő lánya adott elő cimbalmon. Több mutatása

Teljes esemény 0

2004. 08. 02. Meghalt Alkotás Magyar

11 éve

2015 – Elhunyt Soós Zoltán költő.

Subah Zoltán álnéven is jelentetett meg költeményeket. Témáit szülővárosa körülményeiből (családi, néphagyományi) és a munkásélet köréből merítette. A későbbiek során bűnügyi és katonai tárgykörből írt. Rímes-szójátékos, epigrammatikus és szonettes-mesterszonettes formák jellemzik költészetét, lírájának harcos hangneme szinte egyedülálló. 1967-ben kapott SZOT-díjat a "Gorombakovácsok" című verseskötetéét. Életében 25-28 verseskötete jelent meg. Társai a költészetben Baranyi Ferenc és Ladányi Mihály. Több mutatása

Teljes esemény 0

2015. 08. 02. Meghalt Irodalom Magyar

234 éve

1792 – Meghalt Richard Arkwrigth angol mérnök, feltaláló és iparos, a modern textilipar megalapozója.

Cromfordban (Derby) 59 éves korában halt meg. A textiliparban vezették be először a műszaki újdonságokat, mivel a gyapjúfeldolgozásban eddig csak a munkaidő meghosszabbításával vagy több munkaerő foglalkoztatásával lehetett a termelést fokozni. Az első mechanikus gyapjúfonógépet, a "fonó Jenny"-t 1764-ben állította elő James Hargreaves vállalkozó, majd 1768-ban Richard Arkwright víziszövőszéke ("water frame") és 1779-ben Samuel Crompton szakaszos fonógépe ("mule", az "öszvér") nyitotta meg az utat az automatikus fonógép felé. 1785-ben elsőként Edmund Cartwright próbálkozott a textilgyártás második munkaterületén, a fonalfeldolgozás gépesítésén a mechanikus szövőszék feltalálásával. Richard Arkwright 1769-ben saját textilgyárat alapított, ahol 1790-től gőzgépeket helyezett üzembe, mennyiségében jelentősen emelni és minőségében javítani tudta a pamutfonalak termelését. A műszaki fejlődés eredményeként 1823-ban végül a gépi szövésű anyag minősége felülmúlta a kéziszövésűét. Arkwright - aki eredeti foglalkozását tekintve borbély volt - korának legnagyobb textilgyárosa lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1792. 08. 03. Meghalt Technika