Ma Teréz névnapja van

Meghalt kategória

73 éve

1953 – Meghalt Mary Anderson amerikai feltalálónő, akinek az autókon használatos ablaktörlőt köszönhetjük.

Teljes nevén: Mary Elizabeth Anderson. 1902-ben fejlesztette ki az autók szélvédőjét tisztító ablaktörlőt, a szabadalmat 1903-ban kapta meg. Az első ablaktörlő nagyon hasonlított a mostaniakra, a lengőkarra szerelt gumi pengét a vezető a járműből egy kar segítségével működtette. Sokan úgy gondolták, hogy zavarni fogja a sofőrt vezetés közben, de 1916-ra az ablaktörlő alapfelszereltség lett a legtöbb autón. 1917-ben szintén egy nő, Charlotte Bridgwood szabadalmaztatta az automata ablaktörlőt, amit már nem kellett kézzel működtetni. Több mutatása

Teljes esemény 0

1953. 06. 27. Meghalt Nő Technika

51 éve

1975 – Meghalt Robert Stolz kétszeres Oscar-díjas osztrák zeneszerző.

Mintegy 100 filmzene és 27, részben igen sikeres operett tette ismertté a nevét világszerte. Dolgozott Brnóban, Prágában, évekig irányította a Theater an der Wien zenekarát. A német megszállás után elhagyta hazáját: Franciaországba, majd az Egyesült Államokba emigrált, ahonnal 1946-ban tért haza. A híres bécsi jégrevű háziszerzője, idős korában is aktív komponista volt. Számos operettjét még ma is játsszák. Műveit Magyarországon is síkerrel mutatták be - közülük legemlékezetesebb "A kis grizett". Több mutatása

Teljes esemény 0

1975. 06. 27. Meghalt Film/Média Zene

10 éve

2016 – Meghalt Bud Spencer olasz színész (Extralarge, Piedone).

Eredeti nevén Carlo Pedersoli. 8 évesen lett tagja a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, amikor a család 1940-ben elköltözött a fővárosba. Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, a római egyetem vegyészkarára 16 évesen került, majd jogot tanult. 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel, az első olasz sportoló volt ezzel az eredménnyel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal Európa-bajnoki címet nyert. Miután aláírta első hollywoodi szerződését 1967-ben, visszavonult az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta. Barátnőjével, Maria Amatóval 1960-ban kötöttek házasságot. Ebben az időben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961), Christine (1962) és Diamante (1972). Az Isten megbocsát, én nem című film volt az első nagy sikere, abbahagyta a sportolást és Amerikába költözött 1967-ben, megnövesztette a szakállát és megalkotta a Bud Spencer művésznevet, mivel eredeti neve sportolói pályafutásához kötődött. A név kedvenc színészére (Spencer Tracy) és kedvenc sörére (Budweiser) utal. Itt ismerkedett meg Terence Hill-lel is, és derült ki az is, hogy Olaszországban már egyszer szerepeltek együtt az 1959-es Hannibal című filmben, akkor még mindketten az eredeti nevükön. Mivel közös jelenetük nem volt, így nem valószínű, hogy akkor találkoztak. 1967-től 1985-ig 17 filmben szerepeltek együtt. 1985-ben megalapította saját légitársaságát, a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven. Közel 10 év múltán, 1994-ben ismét összeállt a legendás páros egy utolsó közös film, a Bunyó karácsonyig leforgatására. 2010-ben Terence Hill-lel együtt, életművéért elnyerte a David di Donatello-díjat. Önéletrajzi könyve (Bud Spencer: Különben dühbe jövök) ugyanebben az év decemberében megjelent magyarul is. Több mutatása

Teljes esemény 0

2016. 06. 27. Meghalt Film/Média

112 éve

1914 – Meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst, ami ürügyként szolgált az első világháború kirobbantásához.

Gavrilo Princip anarchista Szarajevoben gyilkolta meg a trónörököst és feleségét. A merénylet hátterében Boszniának a Monarchia általi 1908-as annexiója állt, amelyet az ötszáz éves török megszállás után függetlenségre vágyó nép nem tudott elfogadni. A főhercegi párra leadott hét pisztolylövés valójában csak égő gyufaszálat jelentett, amelyet Európa lőporos hordójába dobtak. Egy hónappal később, 1914. augusztus 1-én kitört az I. világháború. Több mutatása

Teljes esemény 1

1914. 06. 28. Meghalt Történelem Magyar

66 éve

1960 – Bécsben 79 éves korában meghalt gróf Esterházy Móric, aki 1917-ben Magyarország miniszterelnöke volt.

Tanulmányait 1899 és 1904 között a budapesti és az oxfordi egyetemen végezte, majd hosszabb utazást tett Európában és Észak-Amerikában. 1906-ban alkotmánypárti programmal, a terebesi választókerület országgyűlési képviselőjeként kapcsolódott be a politikai életbe. 1910 és 1918 között szintén ezt a választókerületet képviselte pártonkívüli 67-es programmal. Az I. világháborúban a szerb, majd az orosz fronton harcolt a 9. huszárezred főhadnagyaként. Gróf Tisza István távozása után, 1917. május 15-én nevezte ki miniszterelnökké IV. Károly király. Kevés kormányzati tapasztalattal rendelkezett, és világháború okozta egyre nagyobb válságon nem tudott felülkerekedni. A munkapárti parlamenti többség miatt legfőbb célját, a választójogi reformot nem tudta keresztülvinni. Egyedül - a háborúból a békére való átmenet érdekében - 4 tárca nélküli miniszteri tisztség megteremtéséről szóló 1917. évi 11. törvénycikket tudta elfogadtatni. Kilátástalannak ítélve a bel- és külpolitikai helyzetet, augusztus 20-án lemondott a miniszterelnöki tisztségről. Ezután Wekerle Sándor kormányában népegészségügyi miniszter volt, és rövid ideig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot is vezette, majd visszavonult a politikai élettől. 1931-ben tért vissza ismét, 1939-ig a Keresztény Gazdasági Párt programjával képviselte a tapolcai választókerületet a képviselőházban. 1939 és 1944 között az Egyesült Keresztény Párt színeiben a Magyar Élet Pártja Zala vármegyei listáján volt a képviselőház tagja. A II. világháború idején a háborúból való kiválásra irányuló politika mellett állt. A nyilas hatalomátvétel után, 1944. október 16-án letartóztatta a Gestapo és átadta a nyilas hatóságoknak. A budapesti Margit körúti katonai fogházban, majd a sopronkőhidai börtönben tartották fogva. 1945. februárjában a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták a németek, szeptemberben tért vissza Magyarországra. 1951 nyarán kitelepítették Budapestről családjával együtt, és vidéki kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra a kommunista hatóságok. 1956-ban, a forradalom leverése után Bécsben telepedett le. 1916-ban a Lipót-rend nagykeresztjét és a valóságos belső titkos tanácsosi címet kapta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1960. 06. 28. Meghalt Történelem Magyar