Meghalt kategória
23
éve
12
éve
2014 – Meghalt Herpai Sándor rock-, jazz- és folkdobos.
Több más mellett a V'Moto-Rock és a P. Mobil együttesek tagja volt.
11
éve
2015 – Meghalt Erdélyi Zsuzsanna (Dobozy Elemérné), Kossuth-díjas néprajztudós, a Nemzet Művésze.
A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja (2002).
7
éve
2019 – Meghalt Tandori Dezső a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, és József Attila-díjas költő, író, műfordító.
A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Nat Roid álnéven krimit, Hc. G. S. Solenard néven pedig fantasztikus regényt is írt.
4
éve
2022 – Meghalt Maurice Goreli francia műgyűjtő, aki sokat támogatta Reigl Judit és Hantai Simon művészetét.
Eredeti nevén Moïse Gorelishvili 1923-ban született Milánóban, grúz családba, akik 1917-ben a Sztálini diktatúra elől menekültek.Az 50-es évek végén André Breton tanácsára kezdte el vásárolni és ezzel támogatni a két fiatal festőt. A kilencvenes évek elején Hantai és Reigl műveket ajándékozott a Pompidou-Központnak, azzal a feltétellel, hogy rendezzenek kiállítást a két alkotónak. A Hantai-kiállítás 1990-ben és az 1994-es Reigl kiállítás nagy mértékben hozzájárult a két művész szélesebb körű megismertetéséhez és munkásságuk magas szintű szakmai elismeréséhez. Ugyancsak az ő önzetlen és nagyvonalú adományának köszönhetően, Gát János közvetítésével, került Reigl Judit több műve a New York-i Metropolitan Museum of Art gyűjteményébe. Több mutatása
184
éve
1842 – Meghalt Kótsi Patkó János színész, rendező, az első magyar nyelvű operaszöveg szerzője.
Neve más írásmóddal: Kocsi Patkó János. 1792-ben részt vett az erdélyi színtársulat szervezésében és 1793-ban annak vezetője lett. Nevéhez fűződik a kolozsvári színház első magyar nyelvű előadása. Ruzitska "Béla futása" című operájához ő írta az első magyar nyelvű operaszöveget. Több mutatása
24
éve
2002 – Meghalt Hidegkuti Nándor labdarúgó és edző, a legendás Aranycsapat tagja.
1934-ben kezdte a labdarúgást az Újlaki FC-ben, majd 1940-től a Gázművek, 1943-tól az Elektromos, 1945-től a Herminamezei AC, majd 1946-tól 1958-ig az MTK 68-szoros válogatott játékosa volt. 1952-ben az olimpiai bajnok, 1954-ben a vb-ezüstérmes csapat tagjaként játszott. 1959 óta az MTK, a Fiorentina, a Mantova, a Győr, a Tatabánya, a Spartacus és a kairói National edzője volt, Dubaiban is dolgozott két évig. Több mutatása
247
éve
1779 – A helybeliekkel történt öszetűzése során meghalt James Cook kapitány, skót felfedező.
Hawaii-on halt meg. Ő volt az első európai aki áthajózott a Déli-sarkkörön.
62
éve
1964 – Meghalt csíkdelnei Csathó Kálmán Jenő író, színházi rendező.
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt 1933–tól 1949ig. Felesége Aczél Ilona színésznő volt.
34
éve