Meghalt kategória
39
éve
34
éve
21
éve
2005 – Meghalt Arthur Miller amerikai drámaíró (Az ügynök halála).
Elsősorban Az ügynök halála és a Salemi boszorkányok című színdarabjai tették ismertté.
18
éve
2008 – Meghalt Roy Scheider amerikai színész (Cápa).
Scheidert kétszer jelölték Oscar-díjra, először a legjobb mellékszereplő címére 1971-ben a Francia kapcsolat című, William Friedkin által rendezett filmben Gene Hackman partnereként, majd 1979-ben a Mindhalálig zene című Bob Fosse-musical főszerepéért. Legismertebbé a Cápa legendás sorozata tette. A filmszínész politikailag is elkötelezett volt: több civil mozgalomban vett részt, tüntetett többek között az iraki háború ellen is. Több mutatása
13
éve
12
éve
2014 – Meghalt Shirley Temple amerikai színésznő, diplomata.
Teljes nevén: Shirley Temple Black. A Santa Monica-i születésű bájos, szőke göndör hajú kislányt 3 éves korában fedezték fel, hatévesen, 1935-ben már az Oscar-díj miniatűr, ifjúsági változatát vehette át. Máig ő a legfiatalabb színész, akit az akadémia valaha kitüntetett. Az "Óz, a csodák csodája" című filmben eredetileg neki szánták Dorothy szerepét, de filmstúdiója nem engedte el a készülő filmhez, így tűnhetett fel végül Judy Garland az azóta klasszikussá vált filmben.Népszerűsége kamaszkoráig tartott, ezután nem ért már el komolyabb filmes sikereket. A politika világa felé fordult republikánus színekben, dolgozott az ENSZ-ben és volt az Egyesült Államok protokollfőnöke is, az első nőként ebben a pozícióban, később nagykövetként szolgálta hazáját. Több mutatása
11
éve
2015 – Meghalt Izsóf Vilmos színművész (Nyolc évszak).
1964-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd egy évet töltött a Pécsi Nemzeti Színházban. Ezt követően a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt. Hoppá; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül. Több mutatása
3
éve
2023 – Meghalt Hugh Hudson, Oscar-díjas angol filmrendező, producer (Tűzszekerek).
A Tűzszekerek két brit rövidtávfutó küzdelmét filmesíti meg, akik 1924-es párizsi olimpián versenyeztek. A filmet hét Oscar-díjra jelölték, ebből négyet 1982-ben el is nyert. A film zeneszerzője Vangelis volt. További sikeres filmje az 1984-es Greystoke - Tarzan, a majmok ura, Christopher Lambert főszereplésével. Több mutatása
3
éve
2023 – Meghalt Carlos Saura, BAFTA-díjas spanyol filmrendező és fotóművész, Luis Buñuel tanítványa.
Teljes nevén: Carlos Saura Atarés
81
éve