Meghalt kategória
119
éve
27
éve
1999 – Meghalt Hegedüs Géza író, újságíró, költő, kritikus, tanár, dramaturg.
Budapest, 1912. május 14. – Budapest, 1999. április 9.1935-ben jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol történelemből is lediplomázott. Dolgozott dramaturgként, újságíróként, lapszerkesztőként is, tanított színház- és drámatörténetet, verstant. Jó barátságban állt Kosztolányi Dezsővel, Kassák Lajossal, Hóman Bálinttal, Lukács Györggyel. Évtizedekig tanított a Színművészeti Főiskolán. Elsősorban történelmi regényeket, drámákat írt. Több mutatása
16
éve
16
éve
16
éve
2010 – Meghalt Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó, csatár, labdarúgóedző, a Ferencvárosi TC örökös bajnoka.
1977-ben elvégezte a kölni labdarúgó edzőképző főiskolát, több német csapatban is játszott. Később Győri ETO FC szakmai igazgatója volt, majd Aszódon edző. Több mutatása
11
éve
11
éve
5
éve
2021 – Meghalt Fülöp brit herceg, II. Erzsébet brit királynő férje.
Eredeti nevén: Philip, Duke of Edinburgh 1934. óta él Angliában, 1947-ben lemondott a görög és dán trónigényéről, brit állampolgárságot kapott és VI. György királytól megkapta az edinburgh-i hercegi címet. 1957. óta az Egyesült királyság hercege. 1948-tól 1952-ig szárnysegéde volt VI. György királynak, 1952-től kancellárja az Edinburgh-i, majd a Cambridge-i Egyetemnek is, flottatengernagy és légimarsall, a Nemzetközösségi Játékok, a Mezőgazdasági Társaság és a Nemzetközi Természetvédelmi Alap elnöke. 1988-ig a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke is volt. 74 éven keresztül volt II. Erzsébet királynő férje. Több mutatása
5
éve
2021 – 56 éves korában meghalt Igaly Diána olimpiai bajnok, világbajnok sportlövő.
Koronavírus fertőzés következtében halt meg. Sydney-ben olimpiai bronzérmes, Athénban olimpiai bajnok, emellett négyszer volt világbajnok, hatszor Európa-bajnok, világversenyeken 32 alkalommal állhatott dobogóra. Ötször volt az év sportlövője, 2019-ben életműdíjat kapott a Magyar Sportlövők Szövetségétől. Szülei sportlövők voltak. Édesapja, Igaly József 1976-ban politikai okokból nem szerepelhetett a montreali olimpián. Diána tízévesen kezdett gyakorolni, 13 évesen lett igazolt sportoló, édesapja különleges technikát talált ki a számára. Versenyszáma a skeet, vagyis a koronglövészet volt. 1989-ben édesanyjával, Igaly Józsefnével együtt nyert vb-bronzérmet a csapatversenyben, egy évvel később pedig az első felnőtt világbajnoki címét is megszerezte csapatban. Már az 1992-es barcelonai olimpiára is kijutott, de akkor még a nőknek nem volt külön ilyen versenyszám, a férfiakkal együtt indulhatott. Több mutatása
3
éve