Ma Ede névnapja van

Magyar kategória

166 éve

1860 – Meghalt id. Markó Károly festő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A tájképfestészet megteremtőjeként vonult be a magyar művészettörténelembe. Korának festészeti irányzatai nem térítették el a maga által választott úttól. Művészete a 17. és 18. századi heroikus történelmi festészetére épült. Tájképei idilli hangulatú, klasszikus kultúrát jelenítik meg. Magyar Claude Lorrain-ként ünnepelték. Több mutatása

Teljes esemény 0

1860. 11. 19. Meghalt Alkotás Magyar

51 éve

1975 – Megszületett Szentmártoni János költő, író.

1989-1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja. 1997-ben a Jelenlét folyóirat társszerkesztője. 2000-től a Magyar Írószövetség lapjának a Magyar Napló folyóirat versrovatának és a Magyar Napló Könyvkiadónak felelős szerkesztője. 2004-től a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnökségi tagja lett. 2006-tól a Tokaji Írótábor kurátora. 2006-2009-ig a Könyves Szövetség elnöke és az Új Átlók Művészeti Társaság titkára, 2009-től az NKA Szépirodalmi Kollégiumának, 2010-től pedig a Móricz Zsigmond-ösztöndíj kuratóriumának és a MISZJE elnökségi tagja lett. Nyolc évig szerkesztette a Magyar Napló Könyvkiadó Az év versei című reprezentatív antológiát. Verseit fordították angol, bolgár, finn, francia, lengyel, német, román, spanyol nyelvre. 2010. november 27-én a Magyar Írószövetség elnökének választották. Kötetei többek közt: Útszéles magány (versek), Madárjós (versek), Itt a papíron (versek), Eleven csónak (esszék, kritikák, tanulmányok). József Attila- és Gérecz Attila-díjas költő. Több mutatása

Teljes esemény 0

1975. 11. 19. Született Irodalom Magyar

133 éve

1893 – A világon elsőként Magyarországon megalakult a Madártani Intézet.

Első vezetője Herman Ottó, utódja Chernel István volt. A hazai madártani kutatások fellendítésére hozták létre a Magyar Nemzeti Múzeum keretében a Magyar Ornithológiai Központot, az intézet elődjét. Feladata elsősorban a madárvonulás kutatása és a madárfajok gazdasági jelentőségének megállapítása volt. Több mutatása

Teljes esemény 1

1893. 11. 20. Érdekes Tudomány Magyar