Magyar kategória
77
éve
67
éve
62
éve
1964 – Megszületett Gazdag Tibor színész, zeneszerző, énekes (Dr. Pongrácz Péter a Jóban Rosszban sorozatban).
Filmzenéket szerez, színészként játszik színházban és filmekben. Ismertebb filmek: Európa kemping, Linda, Zsiguli. Koppány szerepét játszotta az István, a király című rockoperában 2002 és 2010 között. Több mutatása
151
éve
1875 – Budapesten, a mai Blaha Lujza téren megnyílt a Népszínház Rákosi Jenő vezetésével.
A megnyitó előadást I. Ferenc József király és fia, Rudolf trónörökös is megtekintették.
133
éve
122
éve
1904 – Megnyílt a Fővárosi Könyvtár.
A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén nyílt meg a könyvtár.
107
éve
1919 – Megszületett Asztalos Sándor költő, zenekritikus, esztéta.
Asztalos a Magyar Nemzet kulturális rovatának vezetője volt, emellett pedig a Muzsika c. lap főszerkesztője is. Ismertek és elismertek még a zenészekről írt életrajzai. Több mutatása
98
éve
44
éve
1982 – Meghalt Selye János osztrák-magyar származású kanadai belgyógyász, vegyész, stresszkutató, aki a "stressz" fogalmát meghatározta.
Mint a stressz kutatója szerzett világhírt. 1936-ban jelent meg erről első publikációja a Nature című folyóiratban.Az Életünk és a stressz című könyve 1964-ben jelent meg magyarul, ami azonnal hihetetlenül olvasottá és idézetté vált. Gyakran megfordult hazánkban, előadásokat tartott, interjúkat adott és gyakran szerepelt különböző televíziós műsorokban is. Több mutatása
36
éve