Magyar kategória
58
éve
47
éve
47
éve
1979 – Nagyváradon meghalt Fekete József szobrász, a modern romániai szobrászat kiemelkedő egyénisége.
Névváltozatok: Iosif Fechete, Iosif Fekete.
40
éve
1986 – Meghalt Fényes Szabolcs, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző (Nemcsak a húszéveseké a világ).
Nevét viseli a könnyűzenei alkotótevékenységet elismerő Fényes Szabolcs-díj. Édesapja, Fényes Loránd mérnök volt, aki Ady Endre törzsasztalához tartozott Nagyváradon és nótaszerzéssel is foglalkozott. Tizenkét éves korában döntötte el, hogy zeneszerző lesz. A család Rétságra (Nógrád megye) telepedett át. Középiskolás korában hetente többször utazott a fővárosba, hogy zeneszerzést tanuljon. Első színházi sikere a "Maya" bemutatója volt 1931-ben. 1949-ben, valamint 1957–1960 között a Fővárosi Operettszínház igazgatója, 1949-1957 között a Vidám Színpad zenei vezetője volt. 74 éves korában hunyt el Budapesten 1986. október 12.-én.Operetteket, zenés játékokat és filmzenéket is írt. Dalait rendszeresen feldolgozzák és játszák, a legismertebbek például: Összecsendül két pohár; Egy esős vasárnap délután; Nemcsak a húszéveseké a világ; Mindenkinek van egy álma; Szeretni bolondulásig; Fogj egy sétapálcát; Táskarádió. Több mutatása
18
éve
15
éve
2011 – Meghalt Herskó János, Kossuth-díjas és kétszeres Balázs Béla-díjas filmrendező, egyetemi tanár, színész, forgatókönyvíró.
Ismertebb filmjei: Vasvirág, Két emelet boldogság, Ha egyszer 20 év múlva..., Szevasz Vera, Element of Crime - A bűn mélysége, A kenyereslány balladája, Országalma. Több mutatása
14
éve
59
éve
213
éve
1813 – Megszületett Henszlmann Imre művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja.
Ő vezette a meginduló székesfehérvári és kalocsai ásatásokat, 1867-től a Műemlékek Országos Bizottságának első előadója volt. 1873-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.Budapest V. kerületében utca van elnevezve róla. Több mutatása
154
éve