Magyar kategória
152
éve
151
éve
1875 – Megszületett nádudvari Tormay Cécile írónő, műfordító, közéleti szereplő.
Létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet. 1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Marie Curie halálával megüresedett székbe. 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. Regényei számos nyelven jelentek meg a világban, nemzetközi sikereket aratva. Régi ház című családregénye a biedermeier kori Pest bemutatása. Bujdosó könyv című naplószerű regénye az őszirózsás forradalomról és a Tanácsköztársaságról szól. Latinból magyarra fordította középkori legendáinkat Magyar Legendárium címmel. Több mutatása
136
éve
1890 – Megszületett Buday Dénes zeneszerző, színházigazgató, aki sok dalt, operettet és filmzenét írt, melyek egyike sem feldolgozás.
Neve másképp: Dénes von Buday. Nem készített átdolgozásokat, valamennyi szerzeménye eredeti. Ismert arról is, hogy igen sok költő verséhez írt melódiát (Szép Ernő, Ady Endre, Babay József, József Attila, Heltai Jenő, Juhász Gyula, stb.). Több mutatása
124
éve
1902 – Átadták a Steindl Imre által tervezett Országházat.
Steindl Imre (Pest, 1839. október 29. – Budapest, 1902. augusztus 31.): építész, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Steindl Imre legfőbb műve, egyben Budapest egyik építészeti szimbóluma az Országház, azaz a Magyar Köztársaság parlamentjének épülete, amely tervei alapján 1885-1904-ben épült. Az épület teljes befejezését a művész már nem érhette meg. Az Országház a Magyar Országgyűlés és egyes intézményeinek (például Országgyűlési Könyvtár) a székhelye. Budapest V. kerületében, a Duna partján, a Kossuth Lajos téren található. Az épületet gyakran Parlamentként is emlegetik. Több mutatása
124
éve
1902 – Megszületett Ferenczy György zongoraművész, tanár.
Érdemes művész. 1947-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, 1957-től tanszékvezetője, később egyetemi tanára volt.
123
éve
1903 – Megszületett Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök, aki 1946-ban alakított kormányt.
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után alakított kormányt. Bissén született. Hat elemit végzett szülőfalujában, majd 1931-ig szülei kisbirtokán dolgozott, valamint favágást, fuvarozást és napszámot is vállalt. Helyi újságokban, majd 1929-től a "Pesti Hírlap"-ban is jelentek meg paraszti tárgyú írásai, neve országosan ismertté vált. Monográfiájával a Faluszövetség pályázatán aranyérmet nyert szülőfalujában. 1924-ben belépett Nagyatádi Szabó István Kisgazdapártjába, amelynek 1928-tól 1930-ig Baranya vármegyei alelnöke volt. 1930-ban többek között Tildy Zoltánnal megalapította az FKgP-t, és főtitkára volt 1930. októberétől 1945. augusztusig. 1932-ben Budapestre költözött családjával együtt, 1933 és 1935 között a "Független Kisgazda" című hetilapot is szerkesztette. 1939-ben bekerült a képviselőházba az FKgP Baranya vármegyei listáján. 1941-ben a Magyar Parasztszövetség létrehozásának egyik kezdeményezője, 1941-től 1943-ig elnöke is volt. 1942-ben csatlakozott a Magyar Történelmi Emlékbizottsághoz, kiállt az alkotmányosság védelme mellett, bírálta az egyoldalú német orientációt. 1943 nyarán aláírta az FKgP Kállay Miklós miniszterelnökhöz címzett memorandumát, amelyben a háborúból való kilépést és a semlegesség kinyilvánítását követelték. Támogatta az FKgP és az MSZDP pártszövetségét. A német megszállás után illegalitásba kényszerült, de már 1944. áprilisában önként jelentkezett a Gestapónál, hogy elkerülje családja Németországba hurcolását. Áprilistól októberig a Gestapo fogságban tartotta, majd a nyilaspuccs után bujkálnia kellett. Az ostrom megszűnése után, 1945. januárjában hozzákezdett az FKgP újjászervezéséhez, a Budapesti Nemzeti Bizottság tagja lett, majd februárban Debrecenbe ment, ahol a kommunista vezetőkkel és a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal találkozott. Áprilistól nemzetgyűlési képviselő és az Országos Földbirtokrendező Bizottság alelnöke, majd az Országos Gazdasági Tanács és a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács tagja, újjáépítési miniszter, az FKgP, a Nemzetgyűlés elnöke és a kollektív államfői testület, a Nemzeti Főtanács tagja volt. 1946.02.04-én miniszterelnökké nevezték ki, miután Tildy Zoltánt köztársasági elnökké választották. Igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani a koalíciós partnerekkel, a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal, valamint az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió követével, a pártközi megállapodásokhoz szigorúan tartotta magát. Ragaszkodott hozzá, hogy pártja politikai súlyának megfelelően legyen képviselve valamennyi hatalmi ágazatban, így akaratlanul is szembekerült a baloldallal, főként a kommunistákkal. Engedmények árán törekedett a politikai béke megőrzésére: eltűrte a kisgazda képviselők kizárását a parlamentből, a nagybankok állami ellenőrzését, valamint négy nehézipari üzem állami kézbe vételét. 1946-ban járt Moszkvában, az USA-ban és Nagy-Britanniában, majd hazafelé Párizsban szembesült azzal, hogy a magyar békecélokhoz egyik nagyhatalomtól sem remélhet támogatást. Ősszel, a kommunista párt III. Kongresszusát követően kijelentette, hogy a Kisgazdapárt nem hajlandó további engedményekre, és megakadályozza pártja baloldali hatalmi előretörését. 1947 elején a kommunisták "köztársaság-ellenes összeesküvés"-t lepleztek le, amit az FKgP koalícióból való eltávolítására, végső soron felszámolására használtak fel. Tavasszal hozzáláttak a miniszterelnök végleges eltávolításához, személyét belekeverték az úgynevezett összeesküvésbe. Nagy Ferenc Svájcban töltötte szabadságát, ahonnan május 30-án közölte, hogy nem tér vissza Magyarországra és lemondott miniszterelnöki tisztségéről. Június 3-án kizárták az FKgP-ből, októberben megfosztották állampolgárságától, 1948-ban a vagyonát is elkobozták. Kivándorolt az USA-ba, Washington mellett vásárolt egy farmot, ahol gazdálkodott, majd 1951-től ismét csak a politikával foglalkozott. Részt vett a Magyar Nemzeti Bizottmány megalapításában, amelynek 1955 és 1957 között elnöke is volt. Közreműködött a kelet-közép-európai parasztpártok vezetőit összefogó Nemzetközi Parasztunió létrehozásában, ennek alelnöki tisztségét 1948-tól 1964-ig töltötte be. Az USA külügyminisztériumának felkérésére és támogatásával körutat tett a távol-keleti államokban, és figyelmeztett a rájuk leselkedő kommunista veszélyre. Előadásokat tartott amerikai felsőoktatási intézményekben, 1957-ben a Kaliforniai Egyetem díszdoktora lett. 1970-ben vonult vissza a politikai élettől felesége betegsége miatt. A kommunista rendszer által előkészített és engedélyezett hazalátogatása hirtelen halála miatt már nem valósulhatott meg. Több mutatása
87
éve
1939 – Megszületett Bergendy István, Liszt Ferenc-díjas zenész, zeneszerző, aki a Süsü zenéjét írta.
Szolnokon született. Autómérnöknek tanult és vízilabdázott. A Bartók Béla Konzervatóriumban klarinétozni tanult, játszott szimfónikus zenekarban, big bandekben és dzsesszegyüttesekben szaxofonszólókat. 1962-ben megalapította a Bergendy együttest, amely négy évig játszott a Budai Ifjúsági Parkban, majd nyugat-európai szerződéseket kapott. Mivel különbözni akart zenésztársaitól, 1971. június 5-én kopaszra borotválta a fejét, és ezt a viseletet meg is tartotta. 1982-ben megalakult a Bergendy Koncert-, Tánc- és Szalonzenekar, amely több mint 30 éven keresztül működött. Legismertebb szerzeményei: "Süsü, a sárkány", "Én táncolnék veled". A popzene mellet az I. István Gimnázium szimfónikus zenekarával szaxofonszólókat is játszott. Zeneszerzésért, hangszerelésért és zenekari nívódíjakat kapott, több lemeze aranylemez lett. Több mutatása
87
éve
1939 – Megszületett Pege Aladár, Liszt- és Kossuth-díjas dzsessz-zenész, nagybőgős, zeneszerző.
Világhírű zenész volt, aki kiválóan tudott improvizálni. A nagybőgő Paganinije néven is emlegettek, nevéből eredő szójátékkal: Pegenini néven említették. Egyszerre játszott klasszikus és dzsessz zenét. Több mutatása
86
éve
1940 – Bartók Béla és felesége, Pásztory Ditta búcsúhangversenyt adtak Budapesten.
Nem sokkal később az Egyesült Államokba távoztak.
81
éve