Magyar kategória
12
éve
10
éve
2016 – Meghalt Deim Pál, Kossuth-díjas festőművész, a magyar neoavantgard kiemelkedő alakja.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kiváló művész. Művészete a konstruktív-szürrealista hagyományaiból indul ki. Képei láthatóak többek között a Magyar nemzeti Galériában és a bécsi Albertinában is. Több mutatása
32
éve
1994 – Megszületett Csobot Adél énekesnő.
Az X-Faktor harmadik szériájának 3. helyezettje, a Sztárban sztár harmadik évadának 4. helyezettje.
139
éve
1887 – A Mentők napja Magyarországon
1887-ben ezen a napon alakult meg az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi orvos kezdeményezésére.
130
éve
1896 – Budapesten megrendezték a legelső filmvetítést. A Lumiere-fivérek filmjén a budapesti milleneumi ünnepség részleteit lehetett látni.
A a Royal szállóban volt a vetítés, a műsor félórás, a belépőjegy ötven krajcár volt. A Lumière fivérek európai körútjuk során Budapestet is érintve, a helyszínen készítettek felvételeket a millenniumi ünnepségekről. Látható az Operaház, a Lánchíd és a millenniumi felvonulás. Érdekesség, hogy felvonulás felvételén Sziklai Zsigmond, az első magyar "mozgófényképész" kamerája véletlenül lehagyta (levágta) a felvételről Ferenc József király koronás fejét. A vetítésnek nagy sikere volt, a május 10-i első vetítés után majdnem egy évig volt látható a film naponta többször, és még ugyanabban az évben felbukkantak az első vándormozisok is a fővárosban. Több mutatása
183
éve
1843 – Először mutatták be az Egressy Béni által megzenésített Szózatot.
Vörösmarty Mihály műve. A Nemzeti Színházban mutatták be.
107
éve
1919 – Megszületett Sárai Tibor, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zenepedagógus.
Hegedű szakon végezte tanulmányait, és ezzel párhuzamosan Kadosa Pálnál zeneszerzést is tanult. Közéleti feladatokat látott el az 1945 utáni magyar zenei életben, többek között a Magyar Rádió zenei főosztályának vezetője, a Népművelési Minisztérium zenei osztályvezetője volt. 1953-tól tanított, 1980-ban vonult nyugdíjba. Az UNESCO alatt működő Nemzetközi Zenei Tanács Végrehajtó Bizottságának főtitkára volt.Zeneszerzőként az opera kivételével szinte valamennyi műfajban alkotott. Könyvet is írt: A cseh zene története című munkája 1959-ben jelent meg. Műveiből több rádió- és lemezfelvétel készült. 1995-ben, egy nappal a 76. születésnapja után hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Vörösmarty Lili színésznő, aki Ica szerepét alakította a Szabó család című rádiójátékban.
Vörösmarty Mihály családjából származott. Gyerekként került színpadra anyja és nagyanyja nyomdokain. 1941-től 1944-ig az ország több színházában játszott, majd 1944-ben a Magyar Színház tagja lett. 1945 után vidéken, később pedig a Kis Színházban játszott. 1950-től haláláig a Magyar Rádió színésznője volt. Legfontosabb szerepe a Szabó család című rádiósorozat Ica alakja. 1964-ben az Állami Bábszínház művésze lett. F.Sz. Erzsébet (Zawieyski: Válaszút); Sienai Katalin (Paoliere: A mennyei láng); Lisette (Marivaux: Szerelem játéka). Több mutatása
97
éve
1929 – Megszületett Kányádi Sándor, Kossuth-díjas romániai magyar író, költő, műfordító, a Nemzet Művésze.
Írói álneve Kónya Gábor. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Műveiből: Világlátott egérke, Három bárány, Kenyérmadár, Tavaszi tarisznya. Több mutatása
96
éve