Magyar kategória
24
éve
204
éve
1822 – Meghalt Katona Mihály református lelkész, földrajztudós Búcson.
Saját korában a legszínvonalasabb és legtartalmasabb magyar természeti földrajzi munka szerzője.
149
éve
1877 – Meghalt Entz Ferenc Miklós Lajos orvos, szőlész és kertész, az MTA levelező tagja, aki a magyar borászat tudományos hátterét teremtette meg.
Fia idősb. Entz Géza biológus, zoológus, egyetemi tanár és unokája ifj. Entz Géza zoológus, egyetemi tanár.
142
éve
134
éve
1892 – 44 éves korában meghalt Baross Gábor miniszter, a kereskedelem és közlekedés megújítója.
Teljes nevén Bellusi Baross Gábor, születéskori nevén Baross Gábor János Jusztin. A vasútügy fejlesztéséért "vasminiszternek” nevezték. Bevezette a zónatarifa-rendszert, amely a sok vasúttársaság díjszabásait egységesítette, és a távoli utazásokat olcsóbbá tette. Dolgozott a víziközlekedés fejlesztésén, célja volt a fiumei kikötő kiépítése és az Al-Duna hajózhatóvá tétele. Fejlesztette az ipari szakoktatást, egyesítette postát és a távírdát, kiépítette a Budapest-Bécs közötti telefonkapcsolatot, megalapította a Postatakarékpénztárat. A Posta szolgáltatásait bővítette nemzetközi hírlap előfizetéssel, valamint pontos zónaidő, meteorológiai előrejelzés, vízállásjelentés került bevezetésre ingyenesen a távírókon. Az állami megrendelések biztosításával új vállalatok és új iparágak megteremtését segítette elő. Közel 100 gyár alapítását, illetve működését támogatta, nevéhez fűződik többek között a magyar gumiipar megteremtése is.Nevét számos utca és oktatási intézmény őrzi. Több mutatása
111
éve
1915 – 25 éves korában meghalt Wittmann Viktor gépészmérnök, pilóta, aki több magassági és távrepülési csúcsot is tartott.
1911-ben a Magyar Géprepülők Szövetsége vezetőségi taggá választotta, az akkor 22 éves Wittmannt. Karinthy Frigyessel barátja volt, akit rendszeresen elvitt magával repülni. 25 évesen bemutató közben bekövetkezett balesetben halt meg. Több mutatása
62
éve
51
éve
1975 – Meghalt Ajtay Andor, Kossuth-díjas színész, rendező.
Teljes nevén: Ajtay Kovács Andor Érdemes művész (1953), Kossuth-díj (1954), Kiváló művész (1968)
29
éve
1997 – Meghalt Takács Marika, aki 1957-től, a nyilvános adások kezdetétől a Magyar Televízió bemondónője volt.
Született Takács Mária, asszonynevén Kazimir Károlyné. Férje Kazimir Károly, Kossuth-díjas rendező volt. Filmekben is szerepelt.
18
éve