Ma Teréz névnapja van

Magyar kategória

952 éve

1074 – A belháború során I. Géza a mogyoródi csatában győzelmet aratott Salamon magyar király felett, majd elfoglalta a trónt.

1040. körül született Lengyelországban I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő gyermekeként. A "Magnus" (Nagy) nevet kapta keresztelésekor. Apja tragikus halála után, 1063 őszén Lengyelországba menekült, majd II. Boleszlav lengyel fejedelem serege élén vonult be Magyarországra. 1064 januárjában kiegyezett Salamon magyar királlyal, így a fegyveres összecsapásra nem került sor. Salamon uralmának elismeréséért megkapta az ország 1/3-át magában foglaló dukátust. 1071-ig békés egyetértésben éltek, közösen harcoltak a csehek és a velenceiek ellen, együtt támogatták Rómanosz Diogenészt a bizánci császár elleni felkelésében, majd vereséget mértek a keletről benyomuló besenyőkre. 1071-től I. Géza már alig titkoltan hatalomra tört, ami 1073-ban már nyílt belháborúhoz vezetett. 1074. februárjában még vereséget szenvedett Salamontól, de a mogyoródi csatában már győzelmet aratott, Salamon pedig az ország nyugati szélére menekült. I. Géza elfoglalta a trónt, a dukátust testvérének, Lászlónak adta. Saját uralmát VII. Gergely pápával akarta elismertetni, azonban ezt a pápa hűbéruraságának elismeréséhez kötötte, amire I. Géza nem volt hajlandó. VII. (Dukasz) Mihály bizánci császárhoz fordult, aki Magyarország törvényes királyának ismerte el, koronát küldött, amellyel 1075. tavaszán I. Géza királlyá koronáztatta magát. Rövid uralkodása alatt több jelentős gazdasági reformot (árak maximálása, vásári reform, pénzreform) is bevezetett. Halála előtt még tárgyalásokat kezdett Salamonnal a trónviszály békés rendezésére, amelyre már nem kerülhetett sor. Több mutatása

Teljes esemény 0

1074. 03. 14. Történelem Magyar

105 éve

1921 – Meghalt Skuteczky Döme festő.

Eredetileg: Skuteczky Dávid, szlovákul: Dominik Skutecký, névváltozatok: Skutezky, Skutetzky. Bécsben, Velencében, Firenzében és Műnchenben tanult. Bécsben portréfestésből élt, Velencében zsánerképek festéséből élt, majd a besztercebányai munkások, bányászok világát festette és ábrázolta a katonatisztek és a kispolgári szalonok életét is. rendszeresen állított ki a budapesti Műcsarnokban. Több mutatása

Teljes esemény 0

1921. 03. 14. Meghalt Alkotás Magyar

97 éve

1929 – Meghalt Tóth András szobrász, Tóth Árpád költő édesapja.

Aradon egyaránt készített portrészobrokat és színpadi díszleteket, majd 1889 tavaszán Debrecenbe költözött, haláláig ott is élt. Műveiből: Igazságügyi Minisztérium Hadászat és Építészet című allegorikus szobra, a Puszta Fia című szobor az alcsúti kastély előcsarnokában. Ő készítette Amerika számára az első Kossuth Lajos-szobrot. Több mutatása

Teljes esemény 0

1929. 03. 14. Meghalt Alkotás Magyar