★ Kiemelt esemény
Március 14.
147
éve
9
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
2017 – Meghalt Baska József festő- és szobrászművész, érdemes művész.
Kezdeti realisztikus megnyilvánulások után érdeklődése a geometrikus absztrakció felé fordult; előbb a figurativitás megőrzésével geometrikusan stilizált, majd egyre elvontabbá vált. Épületdíszítéssel is foglalkozott, továbbá mozaikokat is készített. Felesége Rényi Katalin grafikusművész, festőművész. A Magyar Iparművészeti Főiskola alakrajz tanára, majd 1981-től a Grafikai Tanszék docense volt, a rendszerváltás után magániskolát alapított. Több mutatása
38
éve
1988 – 3.14 - A Pí világnapja
1989-ben Larry Shaw amerikai fizikus a San Franciscó-i tudományos múzeumban, az Exploratoriumban rávette néhány kollégáját, hogy március 14-én járkáljanak körbe-körbe, aztán egyenek egy pitét. A pi-napnak elnevezett rendezvényt következő évben is megismételték, a kezdeményezéshez más intézetek is csatlakoztak, és néhány éven belül nemzetközi ünnep lett. A – (pi) egy matematikában és fizikában használt valós szám, értéke egészen pontosan nem meghatározható. A "Pi" a kör kerületének és átmérőjének hányadosa. Mivel irracionális szám, tizedestört alakja végtelen, számjegyei nem ismétlődnek periódikusan. Archimédész görög tudós 22/7 alakban használta. Közelítő értéke: 3,1415926535 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510 ... Leggyakrabban a kör kerületének kiszámításánál használják, egységnyi sugarú kör kerülete pí, kerekítve 3,14. Ez bármilyen kör esetében igaz. A görög – betű a pí (perimetrosz, azaz kerület) szót rövidíti. Ezt a jelölést először William Jones használta 1707-ben, majd Leonhard Euler által 1737-ben lett igazán ismert. A pít ritkábban Ludolph-féle számnak is nevezik, a német matematikus Ludolph van Ceulen tiszteletére, aki a pínek minél több tizedesjegyét próbálta meghatározni. Számítógéppel nagyjából 2,7 trillión számjegyű pontosságig számolták ki az értékét, ami annyit jelent, hogy ha másodpercenként 1 számjegyet írnánk le, akkor 49.000 évig folytathatnánk. A pí értéke egymillió tizedesjegyre kiszámolva itt látható. Több mutatása
455
éve
1571 – 30 éves korában meghalt János Zsigmond erdélyi fejedelem, a szabad vallásgyakorlás támogatója.
Gyulafehérváron halt meg. II. János néven Magyarország választott királya. Uralkodásának utolsó évében a tordai országgyűlés mondta ki - Európában elsőként -, a bevett vallások szabad gyakorlását. I. (Szapolyai) János magyar király és Izabella lengyel hercegnő egyetlen gyermeke volt. Két hónapos korában - apja végakaratának megfelelően - 1540. szeptember 13-án a Rákos mezején választották királlyá, Fráter Györgyöt és Petrovics Pétert jelölték gyámjául. 1541. augusztus 29-én, a II. Szulejmán szultánnak való bemutatásakor foglalták el csellel a törökök a budai várat. Ezután anyjával, Izabella királynéval és gyámjaival Lippára kellett mennie, majd az erdélyiek meghívására Dévára, onnan pedig Gyulafehérvárra költözött. 1551-től 1556-ig Lengyelországban élt. 1556. szeptemberében hívta haza az erdélyi országgyűlés, hogy vegye át az uralkodást. Tényleges a kormányzást csak anyja halála után, 1559. szeptember 15-én vehette át. Uralkodása alatt I. Ferdinánddal folytatott állandó küzdelmet a kelet-magyarországi és tiszántúli megyék birtoklásáért. 1566-ban II. Szulejmán szultán megelégelte a bécsi udvar terjeszkedését Erdély rovására, így hatalmas sereggel indult Magyarország ellen. János Zsigmondot biztosította teljes támogatásáról és védelméről, valamint évi 10 000 forint adó fejében megerősítette fejedelemségében. Az 1568. évi drinápolyi béke is szavatolta Erdély területi épségét és a szabad fejedelemválasztást. 1570-ben a speyeri egyezményben János Zsigmond lemondott a királyi címről I. Miksa javára, így fejedelemként uralkodhatott Erdély és a Partium fölött. 1567-től már sokat betegeskedett, így nem volt teljesen váratlan a halála. Vele halt ki a Szapolyai-ház. Anyja mellé temették a gyulafehérvári székesegyházban. Több mutatása
257
éve
1769 – Megszületett Kármán József író (Fanni hagyományai).
Az író fő műve, a Fanni hagyományai című regény az ún. levélregény műfaját képviseli a magyar irodalomban. A napló- és levélformában írt szentimentális regény rendkívül finom lélektani elemzésével tűnik ki. Több mutatása
232
éve
222
éve
1804 – Megszületett id. Johann Strauss osztrák hegedűművész, zeneszerző, karmester (Radetzky-induló).
A bécsi táncmuzsika és keringő első nagy mestere, több mint 250 kompozíciója maradt fenn.
125
éve
1901 – Megszületett Galánthai gróf Esterházy János Csehszlovákia magyar mártír politikusa.
1920-as évek közepén a magyarok visszaszorítását is magába foglaló csehszlovakizmus ellenzékeként lépett a közéletbe. 1932-ben az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke, elsőként követelte magyar egyetem felállítását. 1935-ben képviselő a prágai parlamentben. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt alelnöke. A zsidók deportálását előíró törvényt 1942-ben a pozsonyi parlamentben egyedül ő nem szavazta meg. Jó kapcsolatai voltak Horthy kormányzóval, sok üldözöttet segített Magyarországra. Szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen. 1945 tavaszán az új csehszlovák hatóságoktól a magyarság védelmét kérte, tiltakozott a kassai kormányprogram magyarellenes pontjai ellen. Emiatt elfogták, a Szovjetunióba vitték, tíz év munkatáborra ítélték. 1947 szeptemberében a csehszlovák népbíróság mint hazaárulót, fasisztát és kollaboránst távollétében halálra ítélte. A vád szerint az általa vezetett szlovákiai magyarság bomlasztotta fel a csehszlovák államot, személyében a magyarságot marasztalták el. Esterházy János gyűlölte az erőszakot, antifasiszta és antikommunista volt. Politikáját magyarsága, keresztény humanizmusa, demokrata volta határozta meg, a 20. század gerinces, önfeláldozó magyar politikusai közé tartozik. Több mutatása
123
éve
115
éve
113
éve
1913 – Megszületett Makrisz Agamemnon görög származású magyar szobrász.
Αγαμέμνων Μακρής, [Agamémnon Makrísz], Μέμος Μακρής [Mémosz Makrísz]
112
éve
105
éve
1921 – Megszületett Vargha Balázs író, irodalomtörténész, forgatókönyvíró, könyvtáros, pedagógus.
Varga Domokos író és Varga Tamás matematika tanár testvére.
102
éve
1924 – Genfben aláírták a Magyarország pénzügyi helyreállítását célzó Népszövetségi kölcsönre vonatkozó egyezményt.
250 millió aranykorona összegű külföldi kölcsönt kapott Magyarország. Május 24-én megalapították a Nemzeti Bankot, amely üzleti tevékenységét június 24-én kezdte el. Több mutatása
96
éve
94
éve
1932 – Meghalt George Eastman, a Kodak atyja, aki lehetővé tette a fényképezést az átlagemberek számára.
George Eastman sikeres bankárként, 23 évesen, egy hosszabb utazásra készülve szeretett bele a fényképezésbe. Három év alatt sikerült az időigényes és macerás technológiát is egyszerűsítenie: otthoni laboratóriumában megalkotta az úgynevezett nedves üveglemez helyett a szárazlemezt. Zselatinréteggel bevont találmányát szabadalmaztatta Angliában és az USA-ban is, majd felmondott a banknál, és megalapította saját kis vállalatát Rochesterben. 1888-ra kifejlesztette a papíralapú tekercsfilmet és hozzá egy egyszerű kamerát: a Kodakot 25 dollárért már bárki megvehette és elkezdhetett fotózni. Miután nemsokára a celluloidfilmet is feltalálta egyik vegyésze, a Kodak töretlen szárnyalásba kezdett, 1932-re már 10 ezer ember dolgozott a cégnél. Az örök agglegény Eastman 77 éves korában öngyilkos lett, nem tudta elfogadni, hogy fájdalmas gerincbetegsége tolókocsiba kényszerítse. Búcsúlevelében azt írta: megtette ami a dolga volt. 75 milliós vagyonát teljes egészében jótékonysági célokra fordította. Több mutatása
93
éve
1933 – Megszületett Quincy Jones amerikai zeneszerző, trombitás, zenei producer, karmester, a 20. század egyik legbefolyásosabb zenésze.
Teljes nevén: Quincy Delight Jones, Jr. Huszonhétszeres Grammy-díjas, 1968-ban Bob Russellel közösen a legjobb eredeti dalért járó Oscar-díjat kapta.(Banning c. film, The Eyes of Love c. dal.) 11 albuma és számos kislemeze vezette a Billborad listáját. Több mutatása
93
éve
1933 – Megszületett Michael Caine Oscar-díjas angol színész (Hannah és nővérei, Árvák hercege).
1986-ban a Hannah és nővérei című filmjében nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Egyéb ismert filmjei: A híd túl messze van; Kaliforniai lakosztály; Halálcsapda; Gyilkossághoz öltözve; Tiszteletbeli konzul; Diplomás örömlány. Több mutatása
92
éve
1934 – Megszületett Eugene Cernan szlovák származású amerikai űrhajós, haditengerészeti pilóta.
Teljes nevén: Eugene Andrew Cernan. Összesen 23 napot, 14 órát és 15 percet töltött a világűrben.
78
éve
1948 – Az 1848-as forradalom 100. évfordulóján először osztották ki a Kossuth-díjakat.
Az első alkalommal 110-en részesületk ebben az elismerésben, többek között posztumusz díjként Bartók Béla, József Attila és Derkovits Gyula. A díjazottak: AKARAT Endre 1948 gépészmérnök I. fokozat, megosztott AMBRUS Teréz 1948 gépmunkás II. fokozat, megosztott BAJOR Gizi 1948 színész I. fokozat BARÁTH Antal 1948 vasesztergályos II. fokozat, megosztott BARTÓK Béla 1948 zeneszerző, zongoraművész I. fokozat, posztumusz BAYER Oszkár 1948 vasesztergályos II. fokozat, megosztott BERNÁTH Aurél 1948 festő, író, főisk. tanár II. fokozat BOGDÁN József 1948 földműves I. fokozat, csoportos BOGNÁR Rezső 1948 kémikus, egy. tanár II. fokozat BOROS Gyula 1948 pedagógus II. fokozat BRUCKNER Lipót 1948 cérnázómester, mérnök I. fokozat, megosztott BUN József 1948 gépészmérnök II. fokozat, megosztott CLAUS Alajos 1948 kohómérnök II. fokozat, megosztott CZIFRANICS Mihály 1948 földműves I. fokozat, csoportos CZÓBEL Béla 1948 festő, grafikus II. fokozat CSEKE Bálint 1948 földműves I. fokozat, csoportos CSÓK István 1948 festő I. fokozat, megosztott DERKOVITS Gyula 1948 festő I. fokozat, posztumusz DÉRY Tibor 1948 író I. fokozat, megosztott EGRY József 1948 festő I. fokozat, megosztott ERDEI Ferenc 1948 agrárközgazdász, szociológus, politikus II. fokozat ERNST Jenő 1948 orvos, biofizikus, egy. tanár I. fokozat ETYEK és VIDÉKE FÖLDMÍVESSZÖVETKEZET vezető tagjai 1948 csoportos FÁBIÁN Magdolna 1948 befűző I. fokozat, megosztott FEHÉR István 1948 vegyészmérnök I. fokozat, megosztott FEJÉR Lipót 1948 matematikus, egy. tanár I. fokozat FERENCZY Béni 1948 szobrász, főisk. tanár II. fokozat FERENCZY Noémi 1948 gobelinművész, főisk. tanár I. fokozat FÖLDVÁRI Jenő 1948 vonalmester II. fokozat, megosztott FÜST Milán 1948 író, költő I. fokozat, megosztott GÁBOR Sándorné 1948 selyemszövő I. fokozat, megosztott GÉCZY Gyula 1948 gazdasági vezető, földműves I. fokozat, csoportos GOMBÁS Pál 1948 fizikus, egy. tanár I. fokozat GULYÁS Lajos 1948 traktoros II. fokozat, csoportos GYÖNGYÖSI Károly 1948 földműves I. fokozat, csoportos HALL József 1948 vármegyei tisztifőorvos II. fokozat HARTAI Rudolf 1948 kábelmester II. fokozat, megosztott HÁZI Árpád 1948 vármegyei alispán II. fokozat HEROLD Sándor 1948 szerszámkészítő II. fokozat, megosztott HOFFMANN Ferenc 1948 tüdőgyógyász II. fokozat HOFFMANN Sándor 1948 vegyész, egy. tanár II. fokozat HORVÁTH István 1948 földműves, gazdasági vezető II. fokozat, posztumusz, megosztott HORVÁTH János 1948 irodalomtörténész, egy. tanár I. fokozat HORVÁTH József 1948 lakatos megosztott IBRÁNYI FÖLDMÍVESSZÖVETKEZET vezető tagjai 1948 csoportos ILLYÉS Gyula 1948 író, költő I. fokozat IVÁNOVICS György 1948 mikrobiológus, bakteriológus, egyetemi tanár II. fokozat IVÁNYI János 1948 traktoros II. fokozat, csoportos JÁKY József 1948 építőmérnök, egy. tanár II. fokozat JANCSÓ Miklós, ifj 1948 belgyógyász, gyógyszerkutató II. fokozat JODÁL Sándor 1948 gépészmérnök II. fokozat JÓZSEF Attila 1948 költő I. fokozat, posztumusz KARDOS László 1948 etnográfus II. fokozat KASZAPOVICS András 1948 földműves, egyéni gazdálkodó II. fokozat KEMÉNY Gábor 1948 pedagógus, író II. fokozat KIRCHNER Tóbiás 1948 asztalos II. fokozat, megosztott KISKUNFÉLEGYHÁZI Gépszövetkezet 1948 csoportos KISS Lajos 1948 etnográfus II. fokozat KLAUSZ József 1948 mérnök megosztott KODÁLY Zoltán 1948 zeneszerző, népzenekutató I. fokozat KOSZTA József 1948 festő II. fokozat KOVÁCS Alajos 1948 mérnök I. fokozat, megosztott KOVÁCS Margit 1948 keramikus, szobrász II. fokozat KOZMA László 1948 villamosmérnök I. fokozat, megosztott LAKI Kálmán 1948 orvos, biokémikus, egy. tanár II. fokozat LUKÁCS György 1948 esztéta, filozófus, egy. tanár I. fokozat MAJOR Tamás 1948 színész, rendező, színigazgató, főisk. tanár I. fokozat MEDGYESSY Ferenc 1948 szobrász II. fokozat MEKIS József 1948 politikus, vezérigazgató I. fokozat MELEG János 1948 földműves I. fokozat, csoportos MÉSZÁROS Imre 1948 traktoros II. fokozat, megosztott MIHAILICH Győző 1948 hídépítő mérnök, egy. tanár I. fokozat, megosztott MOLNÁR Erik 1948 történész, külügyminiszter II. fokozat MOLNÁR György 1948 földműves, egyéni gazdálkodó II. fokozat NAGY József 1948 lakatos II. fokozat, megosztott NAGY Lajos 1948 író I. fokozat NÉMETH Gyula 1948 orientalista, egy. tanár I. fokozat NÉMETH Sándor 1948 tsz.-elnök, földműves I. fokozat, csoportos OKÁNYI FÖLDMÍVESSZÖVETKEZET 1948 II. fokozat, csoportos OROSZI János 1948 vájár I. fokozat, megosztott ÖVEGES József 1948 fizikus, piarista szerzetes, egy. tanár II. fokozat PALLAGI János 1948 vájár I. fokozat, megosztott PALLAGI Nándor 1948 vájár I. fokozat, megosztott RÁCZ Aladár 1948 cimbalomművész, főisk. tanár II. fokozat RAJNÁK Mihály 1948 csőhajlító II. fokozat, megosztott SÁGI József 1948 vájár I. fokozat, megosztott SÁGI Lajos 1948 lakatos II. fokozat, megosztott SCHIMANEK Emil 1948 mérnök, egy. tanár I. fokozat, megosztott SÍK Sándor 1948 költő, író, pedagógus, piarista pap II. fokozat SIMÁNYI H. László 1948 traktoros II. fokozat, megosztott SOMLAY Artúr 1948 színész I. fokozat SOMOGYI Imre 1948 kertész, népnevelő II. fokozat, megosztott, posztumusz STRAUB F. Brunó 1948 biokémikus, egy. tanár II. fokozat STRÉM Ferenc 1948 tervezőmérnök II. fokozat SZABÓ István 1948 földműves I. fokozat, csoportos SZAMOS István 1948 kábelmester II. fokozat, megosztott SZANDI Józsefné 1948 munkás megosztott SZÁVAI Nándor 1948 irodalomtörténész, műfordító, pedagógus II. fokozat SZÉCHY Károly 1948 hídépítő mérnök, egy. tanár I. fokozat, megosztott SZENT-GYÖRGYI Albert 1948 biokémikus, egy. tanár I. fokozat SZONDI Józsefné 1948 selyemszövő I. fokozat, megosztott TAR Imre 1948 földműves I. fokozat, csoportos TEMESSZENTANDRÁSI Guidó 1948 kohómérnök II. fokozat, megosztott TÓTH Antal 1948 vasesztergályos II. fokozat, megosztott TÓTH Imre 1948 gazdasági vezető II. fokozat, megosztott ÚJHELYI Károly 1948 immunológus II. fokozat VADÁSZ Elemér 1948 geológus, egy. tanár I. fokozat, megosztott VANYUR János 1948 kikészítőmester I. fokozat, megosztott VARGA Balázs 1948 vájár I. fokozat, megosztott VARGA Bálint 1948 gépészmérnök II. fokozat VEDRES Márk 1948 szobrász II. fokozat VENDL Aladár 1948 geológus, egy. tanár I. fokozat, megosztott VILMON Gyula 1948 orvos, egy. tanár II. fokozat VISKI János 1948 földműves II. fokozat ZEMPLÉN Géza 1948 szerveskémikus, egy. tanár I. fokozat Több mutatása
75
éve
1951 – Elkészült Einstein híres nyelvkinyújtós fotója.
A fotó Einstein 72. születésnapjára rendezett ünnepség után készült, amikor a fáradt tudósnak már nem volt kedve mosolyogni az újságírókra. A kép az Aydelotte házaspár autójában készült, az eredeti felvételen ők is látszanak. A fotót a UPI fotósa, Arthur Sasse készítette. http://hippokrampusz.blog.hu/2011/05/10/einstein_vilaghiru_fotojanak_tortenete Több mutatása
952
éve
1074 – A belháború során I. Géza a mogyoródi csatában győzelmet aratott Salamon magyar király felett, majd elfoglalta a trónt.
1040. körül született Lengyelországban I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő gyermekeként. A "Magnus" (Nagy) nevet kapta keresztelésekor. Apja tragikus halála után, 1063 őszén Lengyelországba menekült, majd II. Boleszlav lengyel fejedelem serege élén vonult be Magyarországra. 1064 januárjában kiegyezett Salamon magyar királlyal, így a fegyveres összecsapásra nem került sor. Salamon uralmának elismeréséért megkapta az ország 1/3-át magában foglaló dukátust. 1071-ig békés egyetértésben éltek, közösen harcoltak a csehek és a velenceiek ellen, együtt támogatták Rómanosz Diogenészt a bizánci császár elleni felkelésében, majd vereséget mértek a keletről benyomuló besenyőkre. 1071-től I. Géza már alig titkoltan hatalomra tört, ami 1073-ban már nyílt belháborúhoz vezetett. 1074. februárjában még vereséget szenvedett Salamontól, de a mogyoródi csatában már győzelmet aratott, Salamon pedig az ország nyugati szélére menekült. I. Géza elfoglalta a trónt, a dukátust testvérének, Lászlónak adta. Saját uralmát VII. Gergely pápával akarta elismertetni, azonban ezt a pápa hűbéruraságának elismeréséhez kötötte, amire I. Géza nem volt hajlandó. VII. (Dukasz) Mihály bizánci császárhoz fordult, aki Magyarország törvényes királyának ismerte el, koronát küldött, amellyel 1075. tavaszán I. Géza királlyá koronáztatta magát. Rövid uralkodása alatt több jelentős gazdasági reformot (árak maximálása, vásári reform, pénzreform) is bevezetett. Halála előtt még tárgyalásokat kezdett Salamonnal a trónviszály békés rendezésére, amelyre már nem kerülhetett sor. Több mutatása
345
éve
232
éve
1794 – Eli Whitney amerikai feltaláló szabadalmaztatta a gyapotmagtalanító gépet.
A gyapotmagtalanító gép ötlete Catherine Greenétől (1731-1794), egy feltalálónőtől származott, azonban a szabadalmat Eli Whitney, egy férfi nevére állították ki. Több mutatása
154
éve
143
éve
141
éve
116
éve
105
éve
1921 – Meghalt Skuteczky Döme festő.
Eredetileg: Skuteczky Dávid, szlovákul: Dominik Skutecký, névváltozatok: Skutezky, Skutetzky. Bécsben, Velencében, Firenzében és Műnchenben tanult. Bécsben portréfestésből élt, Velencében zsánerképek festéséből élt, majd a besztercebányai munkások, bányászok világát festette és ábrázolta a katonatisztek és a kispolgári szalonok életét is. rendszeresen állított ki a budapesti Műcsarnokban. Több mutatása
103
éve
1923 – Megszületett Diane Arbus amerikai fotóművész aki törpékről és óriásokról készített képeket.
A rendkívüli, ritka emberekről készült képeivel vált ismertté, például törpékről és óriásokról készített képeket.
97
éve
1929 – Meghalt Tóth András szobrász, Tóth Árpád költő édesapja.
Aradon egyaránt készített portrészobrokat és színpadi díszleteket, majd 1889 tavaszán Debrecenbe költözött, haláláig ott is élt. Műveiből: Igazságügyi Minisztérium Hadászat és Építészet című allegorikus szobra, a Puszta Fia című szobor az alcsúti kastély előcsarnokában. Ő készítette Amerika számára az első Kossuth Lajos-szobrot. Több mutatása
87
éve
1939 – Megszületett Szegedi Molnár Géza színész, parodista.
Szegedi Molnár Géza festőművész fia.
87
éve
85
éve
1941 – Megszületett Jennifer Bartlett amerikai festőnő, akinek hatalmas, rácsszerkezetű alkotásai kisméretű, négyzet alakú festett fémlapokból állnak.
Teljes nevén: Jennifer Losch Bartlett. Műveiben ötvözte a konceptuális művészet rendszerességét a neoexpresszionizmus festőiségével.
81
éve
1945 – Meghalt Fényes Adolf festőművész.
Eredeti nevén Fischmann Adolf. Kecskeméten, Szolnokon és Budapesten (III. kerületben) utcát neveztek el róla.
80
éve
1946 – Megszületett Steven "Steve" Francis Kanaly, amerikai színész, aki Ray Krebbs szerepét játszotta a Dallas sorozatban.
1978-tól 1989-ig szerepelt a Dallas című szappanoperában.
79
éve
73
éve
71
éve
1955 – Meghalt Fuchs Jenő olimpiai bajnok vívó.
Egyesületen kívüli vívó volt, így magyar bajnokságokon nem indulhatott. Ismert mesterek (Santelli) vívótermében, váltott ellenfelek ellen küzdött. Rendkívüli tudására felfigyeltek és így került be az olimpiai csapatba. Az 1908-as londoni és az 1912-es stockholmi olimpián kard egyéniben és a kardcsapatban is olimpiai bajnoki címet szerzett. Több mutatása
60
éve
1966 – 45 éves korában meghalt Megyeri Barna Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész.
Apja Nagyváradon városi főmérnök, édesanyja görög hercegnő volt. Műveiben az élethű ábrázolás mellett avantgarde törekvések is jelen vannak. 1937-1942 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt. Több mutatása
49
éve
1977 – Meghalt Dávid Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, népdalgyűjtő.
Dávid Károly építész testvére.
31
éve
18
éve
2008 – Meghalt Silvia Chiara Lubich olasz katolikus egyházi személyiség, aki sokat tett az egyházak egymással folytatott párbeszédéért.
Templeton- és UNESCO-díjas. Az Olaszországból indult Fokoláre mozgalom alapítója és 1943-tól haláláig első elnöke, a Vallások a Békéért Világkonferencia tiszteletbeli elnöke. Mozgalma jelentős szerepet vállalt a római katolikus egyháznak az ökumenizmus és a más vallásokkal folytatott párbeszéd területén. Több mutatása
8
éve
2018 – 76 éves korában meghalt Stephen Hawking angol fizikus.
Az elméleti munkái mellett, amelyeket csak kevesen értenek, a tömegeket is meg tudja szólítani. A BBC-nek és a Discoverynek forgatott ismeretterjesztő filmjei, népszerű könyvei (az Idő rövid története) milliókhoz jutottak el, magyarázták el a modern fizika alapjait, a relativitáselméletet, az ősrobbanást, a fekete lyukakat. Kutatási területei többek között: kvantumgravitáció, fekete lyukakból instabilitása, kozmológiai infláció, húrelmélet, féreglyukak, az univerzum sűrűségmátrixa.A ritka sorvadásos betegsége miatt szinte teljesen megbénult, számítógép és hangszintetizátor segítségével érintkezett a világgal. Több mutatása
4
éve
2022 – Meghalt Stephen E. Wilhite amerikai számítógépes szakember, a GIF képek feltalálója.
ACompuServe-nél dolgozott. Kidolgozta korábbi Unisys tulajdonú LZW algoritmus alapján a GIF formátumot, ami a 8 bites színes kép sztenderdje lett az interneten. Több mutatása
2
éve
2024 – Meghalt Szüts Miklós festőművész, tervezőgrafikus, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Anyai ágon dédapja Degré Alajos, író, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik vezetője. Lechner Lajos, építésznek is dédunokája. Felesége Vojnich Erzsébet festőművész. 1972-ben volt az első kiállítása, majd élete során 52 önálló kiállítása volt, Magyarországon és külföldön is. A József Attila Gimnáziumban rajzot és művészettörténetet, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatott. 1991-ben az AD Grafikai Stúdió létrehozója, kreatív igazgatója, társtulajdonosa lett. Párizsban tanult ösztöndíjjal, később is rendszeresen visszajárt oda dolgozni. Művei jelentős magán- és közgyűjteményben is megtalálhatók. A bűnös címmel közös kötetet jegyzett Esterházy Péterrel, memoárja négy éve jelent meg A Földön élni ünnepély címmel a Magvető Kiadónál. Több mutatása
345
éve
1681 – William Penn angol kvéker misszionárius megalapította Pennsylvaniát.
William Penn az azonos nevű angol admirális fia volt, aki 1655. 01. 22-én elfoglalta a Karib-tengeri szigetet, Jamaikát. A kvéker misszionárius II. Károly angol királytól kapott engedélyt arra, hogy gyarmatot hozzon létre Észak-Amerikában. Apja tiszteletére alapította meg Pennsylvaniát, amelynek első kormányzója volt. Több mutatása
90
éve