Ma Helén névnapja van

Magyar kategória

120 éve

1906 – Meghalt Prielle Kornélia színésznő, a Nemzeti Színház első örökös tagja.

Eredeti nevén: Prielle Antónia, ejtsd: priel. Az erdélyi anyától és francia apától 1826-ban született Prielle Kornélia volt az első a magyar színjátszás történetében, aki a Nemzeti Színház örökös tagja lett. Déryné Széppataki Róza oktatta. Petőfi Sándor feleségül kérte, de ő inkább a kor ünnepelt színészét választotta: 1847-ben hozzáment Szerdahelyi Kálmánhoz, majd több további férje is volt. 79 évesen, nem sokkal halála előtt a színésznő újra férjhez ment egy nála 45 évvel fiatalabb íróhoz, Rozsnyay Kálmánhoz. Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Nagyváradon és más városokban is játszott. Az ünnepelt, sokféle szerepet eljátszani képes színésznő 1881. február 7-én kapta meg – elsőként – a Nemzeti Színház örökös tagja címet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1906. 02. 25. Meghalt Nő Magyar Színház

92 éve

1934 – Megszületett Pápai Erzsi, Jászai Mari-díjas színésznő (A holtak visszajárnak, Felhő a Gangesz felett).

Érdemes művész, a Nemzeti Színház Örökös Tagja. A nála 30 évvel idősebb Ráday Imre felesége volt. Legnagyobb sikerét Erzsébet királynőként aratta a Stuart Máriában, a hatvanas évek végén, Váradi Hédi és Bessenyei Ferenc partnereként. Ő maga pályafutása egyik legnagyobb kihívásának Margit királynét tartotta Shakespeare III. Richardjában: huszonöt évesen játszotta el a szerepet, amelyet ráadásul beugróként, egy éjszaka alatt kellett megtanulnia, majd kétszázszor játszotta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1934. 02. 25. Született Film/Média Nő Magyar Színház

10 éve

2016 – Meghalt Psota Irén, a nemzet színésze, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kezdetben Dávid Irén néven szerepelt.1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, leghosszabb ideig a Madách Színháznál dolgozott, partnerei voltak Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Gábor Miklós. Minden műfajban otthon érzte magát, szerepei a tragédiától, a musicalen át, a vígjátékokig terjedt. A tragédiákban finoman meg tudta csillogtatni a humort, a vígjátéki szerepeiben a rejtőzködő tragédiát, a csak rá jellemző egyedi, utánozhatatlan gesztusaival, senkivel össze nem téveszthető orgánumával. Számos filmben nyújtott felejthetetlen alakítást. Emlékére Almási Éva 2017-ben megalapította a Psota Irén-díjat, melyet minden évben egy olyan színésznőnek adományoznak, aki színpadi sokszínűségével és kiemelkedő képességeivel Psota örökségéhez méltó. Több mutatása

Teljes esemény 0

2016. 02. 25. Meghalt Film/Média Nő Zene Magyar

127 éve

1899 – Széll Kálmánt választották Magyarország miniszterelnökének, aki 1903.06.27-ig töltötte be tisztségét.

1866-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett a pesti tudományegyetemen. Pályafutását 1867-ben szolgabíróként kezdte Vas vármegyében, 1868-tól a szentgotthárdi, 1881-től a pozsonyi 2. számú választókerületet képviselte kormánypárti programmal. A Deák-párt és a Balközép egyesülése után 1875. márciusától 1878. októberig pénzügyminiszteri tisztséget töltött be. Erélyes és takarékos miniszter volt, megszervezte az adófelügyelői intézményt, és legnagyobb sikereként létrehozta az Osztrák-Magyar Bankot. 1878-tól mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát, ahol hírnevet szerzett a szarvasmarha-tenyészetével. 1881-től 1899-ig a Leszámítoló Bank igazgatója, 1886 és 1899 között, majd 1907-től haláláig az általa alapított Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatóságának elnöke volt. 1891 és 1898 között a Millenniumi Országos Bizottság, 1892-től a képviselőház pénzügyi bizottságának, 1896-tól az interparlamentáris konferencia elnöke volt. 1897 végén, az egyre jobban elmélyülő válság idején ismét aktívan bekapcsolódott a politikai életbe, a Bánffy-kormány bukása után nevezték ki miniszterelnökké, valamint a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte. 1902-ben megkötötte az új gazdasági kiegyezést az osztrákokkal. Kormánya széles körű támogatást élvezett, majd a véderőfejlesztés miatt ismét kiújultak az ellentétek. Rendezni kívánta az újonclétszám megajánlását és az újoncjutalékot, de kísérlete megbukott, így távozott tisztségéből. 1906-ban belépett az Alkotmánypártba, amelynek elnöke lett 1910-ig. 1906-tól alkotmánypárti, 1910-11-ben párton kívüli programmal képviselte a szentgotthárdi választókerületet. 1911 után már csak a gazdasági életben vállalt szerepet. 1902-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjává választották. A valóságos belső titkos tanácsosi címet, 1893-ban a Lipót-rend, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjét kapta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1899. 02. 26. Történelem Magyar

104 éve

1922 – Megszületett Balogh Erzsi színésznő, aki a Szabó Család című rádiójátékban 48 éven át Irént alakította.

Férje Kazal László színész, komikus volt. Makay Margit színiiskolájában végezte színészi tanulmányait. Több budapesti színházban játszott, 1952-től a Vidám Színpad tagja volt. A Magyar Rádió A Szabó család című sorozatában végig - 1959-től 2007-ig - Irént alakította. Kolléganőivel, a Vidám Színpad művésznőivel, Madaras Vilmával és Járai Katival együtt alkották a Ricsaj-triót, mellyel blüetteket, zenés egyvelegeket adtak elő a hatvanas években, a korszak népszerű éjszakai szórakozóhelyein is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1922. 02. 26. Született Nő Zene Magyar Színház

99 éve

1927 – Megszületett Kornis György festőművész.

Művei a Louvre, a bécsi Albertina, a bécsi Secession, a bécsi MUMOK Ludwig Stiftung, a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi Modern Képtár, a Passau-i és Menton-i Modern Művészetek Múzeumában is megtalálhatók.Tagja volt a Magyar Képzőművészeti Alapnak, a Magyar és az Osztrák Képzőművész Szövetségnek, valamint Salzburgi székhelyű Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának.Budapesten műveinek állandó kiállítóhelye, a Budai Várban, az Úri utca 42. alatt, abban a házban, ahol élt és dolgozott, található Műterem Galéria. Több mutatása

Teljes esemény 0

1927. 02. 26. Született Alkotás Magyar