Magyar kategória
131
éve
131
éve
1895 – Megalakult a Magyar Olimpiai Bizottság.
Az 1881-ben létrejött Magyar Szent Korona Országainak Vöröskeresztes Egylete után a magyar Olimpiai Bizottság a második legidősebb hazai társadalmi egyesület, amely a Francia, a Görög, az Amerikai, a Német és az Ausztrál Olimpiai Bizottság után hatodiknak alakult meg. Az Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottság megalakulásában Kemény Ferenc, egri reáliskolai igazgató örökké elévülhetetlen érdemeket szerzett. A nyolcvanas években, Párizsban a Sorbonne egyetemen folytatta tanulmányait. Ekkor került kapcsolatba, majd szoros barátságba Pierre de Coubertin báróval. Nézeteik megegyeztek az olimpiai gondolat felelevenítésének szükségességéről és a nevelés eszközeként való felhasználásáról. Amikor Coubertin 1894 júniusában zászlót bontva, meghirdette az ókori játékok felújítását, s megalakította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, természetes volt, hogy a távolmaradásra kényszerült magyar barátját, harcostársát is felkéri a közreműködésre. Így Kemény Ferenc személyén keresztül a magyar sport az ötkarikás mozgalom alapítóinak egyike. A kiegyezés előtt, 1863-ban alapított és alapszabályát elsőként magyar nyelven megfogalmazó Nemzeti Torna Egylet, amelynek Kemény Ferenc is tagja volt, Berzeviczy Albert az elnök, a későbbi kultuszminiszter vállalta az előkészítés feladatait. A tekintélyes Magyar Atlétikai Club vezetői kezdeti tartózkodás után végül csatlakoztak az alakuló bizottsághoz. A két említett, meghatározó szerepet betöltő egyesület mellett a Budapesti (Budai) Torna Egylet, a híres BBTE, továbbá az MTK, a Nemzeti Hajós Egylet, a III. ker. TVE, a BTC és a Neptun Evezős Egylet küldöttei kerültek a testületbe, amelynek elnöke Berzeviczy Albert, társelnöke dr. Gerendai György, a MAC képviselője lett. A MOB első elnöke tehát Berzeviczy volt. Több mutatása
126
éve
1900 – Megszületett Cziffra Géza író, költő, filmrendező.
Névváltozat: Géza von Cziffra
98
éve
1928 – Megszületett Vízvári György olimpiai bajnok vízilabdázó.
A MAC, az NSC és az MTK csapataiban szerepelt, pályafutása kezdetén. A háború után, 1949-ben került az újpesti pólócsapatba. A jól megtermett álló hátvéd 1952-ben Helsinkiben, majd 1954-ben Torinóban biztos pontja volt az olimpiai- és Európa-bajnokságot nyert válogatottnak. 1960-ban a Sportvezető és Edzőképző Intézetben edzői oklevelet szerez. Sportvezetőként is tevékenykedett: 1980-ban az Újpesti Dózsa vízilabda szakosztályának vezetője lett. A lila-fehérek csapatát négy esztendőn kersztül segítette a bajnoki címhez. Rendőrtisztként a testület fővárosi raktárának parancsnokaként vonult nyugalomba. Több mutatása
91
éve
1935 – Megszületett Ranschburg Jenő pszichológus, gyermekpszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa.
1964-ben végezte az ELTE bölcsészkarának pszichológia-magyar szakát. 1961-1963 között előbb Velencén, majd Budapesten dolgozott gyógypedagógus tanárként. 1963-1965 között az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársa volt. 1965-1977 között az ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd docense. 1977-től az MTA Pszichológiai Intézetének osztályvezetője volt 1997-ig. Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia. Szakmai véleményét jól érthetően tudta kifejezni. Különösen népszerű volt a televízióban a Családi kör című műsor szakértőjeként. Fontos volt számára a tudományos ismeretterjesztés, számos cikket írt napilapokban, népszerű folyóiratokban is. Aktív közéleti szerepet vállalt. Számtalan gyermek- és családpszichológiai könyv szerzője, több neves díj birtokosa volt. 2010-ben Hazám-díjjal tüntették ki. Korábban megkapta a Prima Primissima díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Pro Scola Urbis díjat, az Ifjúsági díjat és Budapest díszpolgára volt. Több mutatása
89
éve
76
éve
1950 – Megszületett Tímár Péter filmrendező, forgatókönyvíró (Egészséges erotika, Csinibaba, Zimmer Feri).
1968-tól amatőr filmesként dolgozott, 1974-től filmgyári grafikus, majd trükk-készítő volt. 1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola kameraman szakát. 1976-1985 között a Balázs Béla Stúdió tagja volt, ahol első experimentális filmjeit készítette el. 1985-ben rendezte első játékfilmjét Egészséges erotika címmel. Ismertebb filmjei: Egészséges erotika (1985) rendező, forgatókönyvíró, vágó, Moziklip (1987) rendező, forgatókönyvíró, operatőr, vágó, A legényanya (1989) vágó, Csapd le csacsi! (1990) rendező, forgatókönyvíró, vágó, Csinibaba (1997) rendező, forgatókönyvíró, vágó, 6:3 avagy, játszd újra Tutti (1998) rendező, forgatókönyvíró, vágó, Zimmer Feri (1998) rendező, író, forgatókönyvíró, vágó, Vakvagányok (2001) rendező, forgatókönyvíró Több mutatása
51
éve
122
éve
70
éve