Magyar kategória
269
éve
156
éve
1870 – Megszületett Hegedűs Gyula színész.
Eredeti neve: Heckmann Gyula A naturalista színjátszás jelentős alakja (stílusát vígszínházi stílusnak is nevezték). Legjobb alakításait a kortárs magyar írók, főleg Molnár Ferenc darabjaiban nyújtotta (Az ördög, Liliom, Játék a kastélyban). Emlékére Budapest XIII. kerületében utca van róla elnevezve. Több mutatása
145
éve
1881 – Makón megszületett Galamb József gépészmérnök, a Ford Motor Company főmérnöke, a T-Model megalkotója.
Rövid ideig a diósgyőri vagongyárban dolgozott, majd az aradi MARTA (Magyar Automobil Rt. Arad) gyárban a gépkocsigyártást tanulmányozta, utóbb Németországban az Adler automobilgyárnál dolgozott. 1903 végén költözött az USA-ba. 1905-ben Henry Ford detroiti üzemében lett mérnök. 1908-ban kezdték gyártani az általa konstruált T-Ford-ot, amelyet a szellemes tervezés, ötletes technikai megoldás és megbízhatóság jellemzett. Másik kiemelkedő alkotása a Fordson traktor (1918-1920), mely az USA-ban mintaképül szolgált a traktorgyártás számára. Az ő elképzelései alapján szervezték meg a gépkocsik futószalagon való gyártását. Bolygókerekes sebességváltója és villamos gyújtóberendezése kora gépkocsitechnikájának kimagasló alkotásai voltak. Horthy István, Horthy Miklós kormányzó idősebbik fia, aki gépészmérnöki diplomát szerzett, a Ford Műveknél szerezte gyakorlati ismereteit, ahol mentora, azaz főnöke Galamb József volt. Magyarságát nem felejtve 1921-ben ösztöndíjat alapított a makói ipari felsőoktatásban tanuló rászorulóknak. Egy évvel később szülővárosában Ford kereskedést nyitott. Az első világháború alatt tengeralattjáró keresőket fejlesztett. 1942-ben Ford ötlete nyomán egy hathengeres autó tervezésébe kezdett. 1944-ben orvosa javaslatára vonult vissza az aktív munkától. 1981-ben táblát avattak emlékére Makón, később szobrot is, végül iskolát neveztek el róla. Több mutatása
127
éve
1899 – Megszületett Koszorús Ferenc vezérkari ezredes, aki Horthy Miklós parancsára budapesti zsidókat mentett meg.
Debrecenben született. Az Esztergom környéki páncélosok Budapestre vezénylésével mentette meg a budapesti zsidóságot, ami hozzávetőleg 250 ezer lelket jelent. A kormányzó és a magyar katonák akciója volt az egyetlen eset a Hitler által megszállt Európában, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Csoóri Sándor, kétszeres Kossuth-díjas költő, író, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
József Attila-díjas, Herder-díjas, a Nemzet Művésze.
87
éve
1939 – Megszületett Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok magyar labdarúgó, hátvéd, edző.
Edzőként háromszoros bajnok a Ferencvárossal. 1981-ben az év edzője. 1995–1996-os idényben a BL csoportkörig jutott a zöld-fehérekkel.
78
éve
72
éve
1954 – Megszületett Herpai Sándor rock-, jazz- és folkdobos.
Több más mellett a V'Moto-Rock és a P. Mobil együttesek tagja volt.
62
éve
197
éve