Magyar kategória
70
éve
36
éve
29
éve
1997 – Meghalt Berki László cigányprímás, az Állami Népi Együttes vezető prímása, a Száztagú Cigányzenekar vezetője.
Berkinek huszonegy nagylemezét adták ki, és kétszáz feldolgozását sugározta a rádió. 1991-ben platinalemezt kapott.
236
éve
1790 – Megszületett Teleki József történetíró, jogász, Erdély kormányzója.
Az Akadémiai Könyvtár alapítója, a Magyar Tudományos Akadémia társalapítója és első elnöke.
209
éve
177
éve
1849 – Haynau kiadta Magyarország ideiglenes katonai közigazgatási szervezetéről szóló rendeletét.
A rendelet értelmében Erdélyt, Horvátországot és a Muraközt leválasztotta a Magyar Királyságról, az országot 15 kerületre osztotta, a megyék megszűntek. Több mutatása
87
éve
1939 – Meghalt Kármán Géza Aladár építész (USA nagykövetsége, Fidesz székház).
1895 körül Ullmann Gyulával társult, akivel közösen számtalan vidéki kastélyt, budapesti villát, bérházat, üzletházat, kiállítási pavilont, szanatóriumot építettek. Kármán a terveivel több alkalommal is szerepelt 1899 és 1910 között a Műcsarnok kiállításain. Több mutatása
85
éve
1941 – Kolozsvárott meghalt Reményik Sándor, Baumgarten-díjjal, Corvin-lánccal kitüntetett költő.
A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakja, verseit számos nyelvre lefordították. Költészetét 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjjal, 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el. Több mutatása
78
éve
1948 – Meghalt Zerkovitz Béla műépítész, zeneszerző, színigazgató (Tanulj meg fiacskám komédiázni!).
A századforduló utáni magyar kuplé- és sanzonszerzők egyik legjelentősebb alakja.
52
éve