Ma Miksa névnapja van

Irodalom kategória

1 éve

2025 – Meghalt Kenedi János író, műkritikus, aki az 1960-as évektől a demokratikus ellenzék jelentős alakja volt.

A Máshonnan Beszélő társszerkesztője. A 60-as évek második felétől kezdve újságíróként dolgozott, de az 1968-as prágai bevonulást követően a Magvető Kiadónál vállalt irodalmi szerkesztői állást, majd innen is távoznia kellett az ’68-as megszállás elítélése és szamizdatirodalom terjesztése miatt. Foglalkoztatási, valamint publikációs tilalommal sújtották. Ezt követően más munkákból (szociológiai kérdőívek kitöltetése, mélyinterjúk készítése) tartotta fenn magát. Kezdeményezője volt az 1985-ben megszervezett monori találkozónak, ahol az akkori ellenzék gyűlt össze. Több mutatása

Teljes esemény 0

2025. 11. 28. Meghalt Történelem Irodalom Magyar

93 éve

1933 – Megszületett Bartha Lajos történész, könyvtáros, akinek szakterülete a csillagászat volt.

A kilencvenes évekig többnyire ifj. Bartha Lajos néven szerepelt. Foglalkozott csillagászattörténettel és a területhez kapcsolódó térképészeti, néprajzi vonatkozásokkal, illetve csillagászati műszerek technikatörténeti vonatkozásaival is. A Meteor folyóirat alapítója. Több mutatása

Teljes esemény 0

1933. 11. 29. Született Tudomány Irodalom Technika Magyar

436 éve

1590 – Meghalt Philipp Nikodemus Frischlin német humanista költő, tudós.

Latinul és németül írt bibliai, illetve történeti tárgyú drámáiban, eposzaiban és verses szatíráiban, röpirataiban gyakran ostorozta a württembergi nemesség túlkapásait, ezért üldözték. Bujdosásai során Magyarországon is járt. Említést érdemel műfordítótevékenysége is.Többek között öt Arisztophanész - drámát fordított le latinra. Több mutatása

Teljes esemény 0

1590. 11. 29. Meghalt Irodalom

194 éve

1832 – Megszületett Louisa May Alcott amerikai regényírónő (Kisasszonyok).

A Little Women - Kisasszonyok című könyv több millió példányban kelt el, hat filmváltozatát is elkészítették. A "Kisasszonyok" Louisa May Alcott önéletrajzi regénye, amely négy lányról szól: a legidősebb, csöndesen bölcs Meg, a megnyerően kedves Amy, a betegeskedő Beth, és a modern elvek szerint élő, írónőnek készülő Jo March életútján keresztül rajzolódik ki egy viszontagságos, mégis romantikus kor története. Több mutatása

Teljes esemény 0

1832. 11. 29. Született Film/Média Nő Irodalom