Irodalom kategória
190
éve
33
éve
1993 – Meghalt Leslie Charteris kínai-angol krimiíró (Simon Templar, az Angyal).
Eredeti nevén: Leslie Charles Bowyer-Yin. Szingapúrban született.Az 1928-ban írt Találkozás a Tigrissel (Meet the Tiger), majd az 1930-as Az Angyal elindul (Enter the Saint) című regényei tették ismertté. A címszereplőt, Simon Templart Roger Moore, majd Ian Ogilvy; moziban pedig Val Kilmer is megszemélyesítette. Több mutatása
5
éve
196
éve
1830 – Meghalt Katona József drámaíró, a Bánk Bán szerzője.
Kecskeméti polgárcsalád fia volt, jogásznak szánták. Tagja a pesti magyar színtársulatnak, színész, fordító, dramaturg volt, majd darabokat kezdett írni. Viszonzatlanul szerelmes volt a későbbi Déryné primadonnába. A Bánk bánt az Erdélyi Múzeum 1814-ben meghirdetett pályázatára írta. A dicséretben részesített művek között nem szerepelt drámája. 1819-ben átdolgozza a Bánk Bánt, a pesten szereplő székesfehérvári társulat műsorra is tűzte, a cenzúra azonban nem engedélyezte az előadást. 1820-ban megjelent a dráma, írásban visszhangot azonban nem keltett. Kecskeméten jogi tevékenységet folytatott, ügyész, majd főügyész lett, az irodalommal, színjátszással nem foglalkozott. 1830 április 16-án szívrohamban halt meg. Bánk bán A drámát először 1833-ban mutatták be Kassán. A darab a 40-es években vált aktuálissá a nagyközönség számára, 1848. március 15-én Katona drámájával együtt ünnepelt a forradalom. 1861-től Erkel Ferenc zenéjével operaváltozatát is sikerrel játszák. Több mutatása
182
éve
1844 – Megszületett Anatole France francia író (Thaisz, Az Istenek szomjaznak).
Irodalmi Nobel-díjat kapott 1921-ben.
126
éve
1900 – Megszületett Polly Adler amerikai úrhölgy.
Életének utolsó évében, 1953-ban írta az "A House Is Not a Home" című művét.
56
éve
1970 – Meghalt Váci Mihály költő, műfordító.
Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16. József Attila és Kossuth díjas költő.
56
éve
1970 – Meghalt Veres Péter író, a népi írói mozgalom jeles képviselője.
A Márciusi Front egyik alapítója, a Nemzeti Parasztpárt elnöke, az országgyűlés tagja.
236
éve
1790 – Meghalt Benjamin Franklin, a villámhárító feltalálója, egyike a Függetlenségi Nyilatkozat aláíróinak.
Természetes intelligenciája és szerteágazó tehetsége törvényszerűen sikerre ítélte Benjamin Franklint. Az ő nevéhez fűződik többek közt a villámhárító és a bifokális szemüveg feltalálása, de sikeres nyomdász és tehetséges író is volt. Hírnevet és megbecsülést szinte megszámlálhatatlan dologgal szerzett: 1753-ban átalakította az amerikai postaforgalmat, létrehozott közkönyvtárat, tűzoltóegyletet, kórházat, egyetemet és biztosítótársaságot. Londonban és Franciországban diplomáciai feladatokat is végzett, Pennsylvania kormányzójaként pedig egyike volt az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat aláíróinak. Az abban a korban hatalmasnak számító, 150 ezer dolláros vagyonát azonban nem találmányainak és politikai pozícióinak, hanem földügyleteinek köszönhette, mivel üzletembernek sem volt utolsó. Amerika-szerte számos helyen volt birtoka és háza. Franklin 84 éves korában halt meg, végrendeletében többek közt Boston és Philadelphia városra hagyományozott nagyobb összeget, alapítványi formában. Több mutatása
1790. 04. 17. Meghalt Történelem Érdekes Tudomány Irodalom Alkotás
99
éve